Egy erdőben élt és barátkozott két legjobb barát — Gergő csíkosmókus és Feri mosómedve. A barátok gyerekkora óta elválaszthatatlanok voltak, mindig segítettek egymásnak a nehéz pillanatokban és vigyáztak egymásra.
Az erdő, ahol a barátok éltek, a legszebb volt a környéken, annyi érdekes és gyönyörű fa volt itt, és nyáron, amikor minden kizöldült, a tisztásokon csodálatos élénk virágok nyíltak.
Gergő és Feri gyakran futottak ide játszani és gyönyörködni a hihetetlen szépségben, magukkal hozva különféle finomságokat és játékokat. Egy szép nyári napon, amikor kint ragyogott a fényes nap és körülöttük madarak énekelték gyönyörű dalaikat, a barátok úgy döntöttek, újra szórakoznak a virágos réten.
Hazulról magukkal vittek minden finomságot — mogyorót, bogyókat, magvakat és más csemegéket. Mindkettőjüknek saját háza volt, és mindenki úgy díszítette, ahogy akarta.
Gergő házának küszöbét különböző gallyakkal díszítették, amelyek úgy néztek ki, mint a színes papírból készült alkotások. Minden erdei állat még megnézni is eljött ezt a szépséget. Feri a házának ablakára gyönyörű levélmintákat ragasztott, nagyon szép applikációkat tudott készíteni. A barátok gyakran látogatták egymást és nagyon vidáman töltötték együtt az időt.
És íme, megérkezve a virágos rétre, Gergő és Feri leterítették fűzfavesszőkből készült takarójukat a meleg zöld fűre, kiterítették az ételt és elkezdtek futni és játszani. Közvetlenül a tisztás közepén állt egy magas fa, és barátaink szerettek felmászni a legtetejére, hogy megnézzék az erdő minden zugát, minden odút és szomszédaik házait, és minden tisztást, ahová el lehet menni játszani.
Gergő: Gyere, üldjél utol! Már majdnem a legtetején vagyok.
Kiáltotta Feri.
A fa nagyon magas volt, és ha a legmagasabbról néztek le, a barátok lábai néha remegtek a félelemtől. De mégis nagyon érdekes volt versenyezni, hogy ki éri el először a legmagasabb ágat.
Feri, hogyan mászol mindig ilyen gyorsan a tetejére? Valami különlegeset eszel, hogy ennyi erőd van?
Kérdezte Gergő.
Ha-ha-ha! De vicces vagy! Egyszerűen te gyenge vagy, én meg erős, ennyi az egész!
Nevetett Feri mosómedve.
A csíkosmókus összeráncolta a szemöldökét, mindig ezt tette, amikor megsértődött. Minden alkalommal, amikor a barátok olyan játékokat játszottak, ahol valahova fel kellett mászni vagy futni, Feri nyert, és mindig kinevetgette a lassú mókust.
Tudod, hogy csak vicceltem! Ügyes vagy, én meg szándékosan biztattalak, hogy gyorsabban mozogj! Te vagy a legjobb barátom, és soha senkit nem fogok úgy szeretni, mint téged! Ígérem, többé nem mondom ezt, egyáltalán nem tetszik, amikor megsértődsz!
Gergő nyújtotta a mancsát Ferinek és segített felmászni a legtetejére.
És hirtelen, amikor a barátok elhelyezkedtek a legszélső és legerősebb ágon, furcsa hangot hallottak: „hr-hr-hr
