Odakint a tavaszi napsütés melengette a világot, és a kis Nádja, aki szeretett volna játszani a barátaival, mosolyogva közeledett az anyjához.
Kimehetek az udvarra a gyerekekhez?
Kérdezte izgatottan Nádja.
Persze, drágám, csak vedd fel a kabátkádat. Hűvös a szél, és megfázhatsz.
Válaszolta gondoskodóan az anyuka.
Rendben, anyuci.
Örült a kislány.
Gyorsan lefutva a lépcsőházban, Nádja már az udvaron találta magát, ahol a gyerekek összegyűltek.
Játsszunk bújócskát!
Kiáltotta egy szép szeplős fiú.
Jó ötlet!
Támogatták örömmel a többiek.
Nádja olyan jól akart elbújni, hogy senki se találja meg, és megtetszett neki egy fa, magas és erős. Felmászva rá, véletlenül beleakadt a kabátkájával egy ágba, és a szép ruhájáról leszakadt egy gomb.
Semmi baj! A kabátka így is szép!
Gondolta Nádja.
Miután jól kijátszotta magát, a kislány hazament. Vacsorázás után hamarosan elaludt, és különös álmot látott. Nádja egy padon ült, amikor hirtelen zokogást és halk sírást hallott. Elindult arra, ahonnan a hangok jöttek. Odaérve a fához és lenézve a hatalmas növény kissé látható gyökerére, megpillantott egy apró gombot.
Mintha életre kelt volna, sírása arra késztette Nádját, hogy megkérdezze a gombot:
Mit csinálsz itt? Miért sírsz? Ki bántott meg?
Elvesztem. A testvéreim most messze vannak, én meg itt maradtam. Hogy fogok most meglenni nélkülük.
Vannak testvéreid?
Kérdezte elgondolkodva Nádja.
Igen!
Zokogva válaszolta a gomb.
Hiszen olyan hasonlóak vagyunk egymáshoz.
Suttogta szomorúan a kerek kis tárgy.
És hogy kerültél ide, a fa alá?
Nem hagyta annyiban Nádja.
Olyan vidáman játszottam, forogtam, forogtam és... leszakadtam. És nem vettek fel. A családom messzire száguldott, és most már soha nem találkozom velük.
Mondta szomorúan a gomb.
Hogy lehet ez?
Kiáltotta értetlenül Nádja.
Hát így! Senki sem fog segíteni rajtam.
Sóhajtotta a gomb.
Nádja egyre halkabban hallotta a gomb sírását, végül teljesen elhallgatott.
Felébredve görcsösen suttogta: — Én vagyok a hibás abban, hogy a gomb elvesztette a családját, segítenem kell rajta.
Felugrott az ágyból és lelkesen rohant a konyhába, ahol anyukája már készítette a reggelit a kislányának.
Anya, sürgősen ki kell mennem az utcára!
Zihálta Nádja.
Várj, napocskám, ez így nem megy, először meg kell mosakodni, reggelizni, és csak aztán mehetsz ki az udvarra.
De anya!
Ellenkezett a kislány, de anyukája szemébe nézve megértette, hogy hiábavaló vitatkozni vele.
Miután megmosakodott és megkóstolta az anyukája által készített finom finomságokat, Nádja gyorsan kiment az utcára. Odafutva ahhoz a fához, amelyen tegnap elbújt a barátai elől, és amelyet az álmában látott, kissé lihegve izgatottan kezdte keresni a gombot.
Hol van, hiszen tegnap itt voltam?
Attól félve, hogy nem találja meg a gombot, suttogta Nádja.
Ja igen! Én dobtam el oda, messzebbre.
Emlékezett vissza a kislány.
Elrohant a fától, és Nádja hosszú keresésbe kezdett. A fülében visszhangzott a gomb sírása, amit az álmában hallott. Annyira félt, hogy nem találja meg az elveszett tárgyat, de ekkor a tekintete egy kis ágra esett, amely hanyagul hevert a földön. Félretolva, Nádja megpillantotta a keresett kis dolgot.
Itt van! Most segítek rajtad.
Örült Nádja.
Hazaszaladva Nádja elszomorodva gondolta: — De hogyan segítek a gombon, hiszen nem tudok varrni.
Anya, nehéz varrni?
Kérdezte a lánya.
Nem. Csak szorgalmasnak és gondosnak kell lenni. És minden sikerülni fog.
Válaszolta nyugodtan az anya.
Taníts meg varrni!
Jelentette ki határozottan Nádja.
Varrni? Nos, jól van, ülj le az asztalhoz, én meg elhozom a varrókészletet.
Motyogta ijedten az anya.
Anya elment a szobába, Nádja pedig odahúzta a székét az asztalhoz, és türelmetlenül várta a varróleckét.
Kinyitva a dobozt, Nádja szeme előtt megnyílt a varrás varázslatos világa. Ott voltak a fénysugarak által csillogó cérnák, a kis párnába gondosan beszúrt tűk, a nagy olló és sok különféle szalag és gyöngy.
Na, kezdjük!
Mondta vidáman az anya.
Sokáig ültek az asztalnál, Nádja kétségbeesetten próbált megtanulni varrni, folyamatosan a szerencsétlen gombra gondolva. Annyira segíteni akart a szegénykén, de sajnos semmi sem sikerült, a cérna nem engedelmeskedett a kislánynak, a tű szúrt, az ollót pedig nehéz volt a kezében tartani.
Hosszú kínlódás után Nádjának végre kezdtek sikerülni az egyenletes öltések, és gyorsan felvarrta a gombot a kabátkára.
Milyen jó, hogy megtanultam varrni! És a legfontosabb, hogy segítettem a gombon, most már a családjával van.
