Sok hasznot hoz az erdő. Tisztítja a levegőt, táplálékot és tűzifát ad. Az erdőkben medvék és szarvasok, rókák és nyulak, mosómedvék és borzok, hódok és menyétek élnek…
Ha egy pillanatra megállsz a fenyőerdőben és figyelsz, hallani fogod:
Tok-tok-tok…
Ez a harkály, aki erős csőrével feltöri a tobozokat, hogy megízlelje a benne lévő magvakat. Szarkák csörögnek, cinegék csiripelnek, néha hallani a bagoly nehéz és ijesztő kiáltását.
Az erdők lehetnek lombosak és tűlevelűek. A lombos erdőkben tölgyek és nyírfák, égerfák és nyárfák, málna-, szeder- és farkasbogyó-bokrok nőnek. Tisztásaikat áfonya, földieper és vad szamóca borítja.
A tűlevelű erdőkben fenyők, cédrusok és lucfenyők nőnek. A lehullott tűk megbízható takarója alatt különféle gombafajták találhatók: vargányák, rókagombák, vajgombák és rizikék.
És hány különböző virágot lehet látni az erdőben! Először a hóvirágok jelennek meg, utánuk kezd kibújni a földből a kökörcsin, gyöngyvirág, boglárka. Az év minden évszakában az erdő elbűvöl minket szépségével.
Egyszer az erdőben egy ilyen csodálatos történet történt.
Elhatározta egyszer egy hangya, hogy házikót épít és abban fog lakni. Meg akart emelni egy fűszálat – nem sikerült, túl kicsi volt a hangya, a fűszál pedig túl nehéz volt számára. Aztán talált egy forgácsot. A forgács is nehéznek bizonyult – még a helyéről sem tudta mozdítani.
Hol fogok én lakni? Hogyan építsek házat?
Sírni kezdett a hangya.
Gyere hozzánk lakni, mi hárman emelünk fel egy fűszálat, a forgácsot pedig öten bírjuk. Együtt dolgozni és élni vidámabb!
Hívták őt a többi hangyák.
A hangya örömmel beleegyezett. Azóta a hangyabolyban él.
És itt van még egy történet, ami az erdőben történt.
Egy fiatal veréb megunta, hogy a verebek csapatában éljen. És egyszer ősszel elhagyta testvéreit és egy másik erdőbe repült. Elhatározta, hogy megnézi a nagy világot. Eleinte tetszett neki az új helyen. Sok újat látott itt, amit korábban nem találkozott. Csak egy szomorította, hogy a helyi verebek nem üdvözlik.
Egyszer egy széles tisztáson meglátta az ismeretlen verebek csapatát, akik növények magvait csipegették. Éhséget érezve ő is odaült hozzájuk és csipegetni kezdett. Hirtelen minden veréb rátámadt, és csőrükkel csipkedni kezdték, olyan erősen, hogy még a tollai is repültek!
Megkopasztva és megsértve, alig repült vissza verebünk testvéreihez szülőföldjének erdejébe.
De ők is elűzték a szavakkal:
Te elhagytál minket – most mi nem akarunk tudni rólad!
Szomorúan és magányosan ült le a veréb tőlük távolabb egy fára.
Így van ez mindig, amikor valaki szégyelli és elárulja rokonait és szeretteit.
Van még egy erdei történet. Íme, olvasd el.
A legjobban az erdőben a fülemüle énekel. Énekét mindenki szereti, ezért becézik „fülemülécskének
