Egy csodálatos erdőben élt két kis egérke barátnő. Az egyiket Hópihének hívták, mert fehérek voltak a fülei, a másikat pedig Rózsikának, mert rózsaszínek voltak a fülei. Nagyon csinosak, bolyhos szőrűek és fürge kis egerek voltak. A szemük olyan volt, mint két apró fekete gyöngyszem, csillogó és pajkos, a farkuk pedig pöttöm kicsi és nagyon csinos.
De a két barátnő jelleme teljesen különböző volt. Hópihe egész nap dolgozott, egy percig sem ült tétlenül:
Hát nem tudsz te megállni? Lehet egész nap dolgozni, ide-oda rohangálni?
Gúnyolódott a barátnőjén Rózsika.
Te meg nem akarsz valami hasznos dologgal foglalkozni?
Válaszolta az egérke.
Hópihe tudta, hogy eljön a tél, és szinte lehetetlen lesz az utcán ételt találni. Éppen ezért gyűjtött magának készleteket. Gyűjtött diót, gombát és bogyókat. A földbe ásott egy kis odút, szigetelte száraz ágakkal és levelekkel, puha mohával bélelte ki.
A rejtett odúban volt egy kis kamra, ahová Hópihe betette az összes téli készletet, amikor majd fúj a kellemetlen hideg szél, amikor hó borít be mindent, és lehetetlen lesz még egy morzsányi kenyeret, érett bogyót vagy magocskát találni. Az egérkének viszont mindene meglesz – étel és meleg, kényelmes odú. Ilyen okos kis szürke Hópihe volt.
Hát te úgy készülsz, mintha éhínség jönne, Hópihe! Hogy fogod ezt mind megenni? Te olyan kicsi vagy! Vagy talán csak fösvény vagy, és nem akarod, hogy más is ennyi ételt gyűjtsön magának?
Folytatta a gúnyolódást Rózsika.
Hideg tél és zord fagy vár ránk, és fel kell készülni!
Válaszolta a szorgalmas Hópihe, és folytatta a dolgát.
Rózsika csak nevetett. Ő egészen más volt. Ő is nagyon gyorsan futott persze, ugyanolyan fürge és nyugtalan volt. Csakhogy ahelyett, hogy télire ételt gyűjtött volna, Rózsika virágról virágra szaladgált, vidám dalokat énekelt, táncolt, néha pedig egyáltalán nem csinált semmit, csak álmodozott és a felhőket bámulta, amelyek vízesésként úsztak át az erdő felett. Rózsika másik kedvenc foglalkozása a madarakkal való csevegés volt.
Lefeküdt a tisztásra és beszélgetett:
Láttátok, barátnőim, hogy sürgölődik Hópihe? Egy percnyi nyugta sincs, mindig jár, ételt gyűjt, ágakkal szigeteli az odúját, mintha nem lennének más érdekes dolgok!
Te meg miért nem készítesz készleteket télire, Rózsika?
Csodálkoztak a madarak.
Nekem nem kell sok! Ha eljön a tél, átfutok az erdőn, gyorsan leszedek egy bogyót és megeszem, nekem elég lesz.
Válaszolta magabiztosan az egérke.
Így elszállt a forró nyár, és elérkezett az esős, hideg ősz. A levelek kezdtek lehullani a fákról, a bogyók is lehullottak és kiszáradtak. Egyre nehezebb lett Rózsikának ételt találni magának, és éjszakára sem volt megfelelő helye, minden nedves és hideg volt körülötte.
Hamarosan elérkezett a zord tél is, hideg, viharos, havas és nagyon is félelmetes az ilyen hajléktalan kis állatok számára. Egész nap most már a hideg, szigeteletlen odújában ült Rózsika, reszketett a hidegtől és éhen halt, még csak el sem tudta képzelni, hogyan éli túl a meleg tavaszi napokig.
Mit tegyek? Mit csináljak? Hol szerezzek ételt, hogyan ne fagyjak halálra ebben a hideg odúban?
Sírt Rózsika.
És hirtelen eszébe jutott az egérkének a barátnője, Hópihe, aki élelmet gyűjtött az egész télre, és szigetelte az odúját száraz ágakkal és levelekkel. És úgy döntött Rózsika, hogy megpróbálja a szerencséjét, és menedéket kér a télre. Bár nem reménykedett benne, hogy Hópihe beengedi a házikójába.
Fut Rózsika a behavazott ösvényeken a hatalmas fák között, és végre elért Hópihe odújához.
Barátnőm, kedves Hópihém, engedj be hozzád, kérlek!
Könyörgött Rózsika.
Jaj! Miért vagy te ilyen összetörve?
Kérdezte Hópihe.
Igazad volt nyáron, de én nem hallgattam rád. Nincs sem ételem, sem meleg otthonom. Nincs mit ennem, az erdőben nincs sem bogyó, sem egy falat kenyér, sem magocska, sem gomba. Az odúmat pedig nem szigeteltem, ott borzasztóan hideg van.
Természetesen Hópihe beengedte a barátnőjét, meleg gyógynövényes teával kínálta, megetette magvakkal és finom bogyókkal, betakarta meleg gyapjú kendővel. Reggel pedig Hópihe meghívta Rózsikát, hogy lakjon nála az odújában.
Így éltek a barátnők együtt egészen tavaszig. Rózsika azóta megértette, hogy dolgozni kell, és a következő évben készleteket kell gyűjtenie, és fel kell készítenie az otthonát a hideg télre. Így értette meg, hogy munka nélkül nincs jó élet.
