Volt egyszer egy város, melynek neve Unalomváros volt. A város egy hegy lábánál helyezkedett el. A neve nem véletlenül volt ilyen. Az unalosvárosi lakosok, az unalosvárosi emberek soha nem tapasztaltak örömöt az életükben. Az élet egyszerű és közönséges volt. Az utcákon nem voltak fényes plakátok, szép házak, és egyetlen színház sem járt még a városban, a cirkuszról pedig az emberek még nem is hallottak.
Még az Unalomsvárosban nem voltak jó és minőségi termékeket árusító boltok. Az utcán találkozva az járókelők így kérdezgették egymást:
Meg tudnátok mondani, hol lehet szép ruhát venni?
Tudjátok, hol lehet itt illatosított szappant kapni?
Láttátok, hol lehet itt meleg csizmákat venni szép csatokkal?
A gyerekek sem jártak soha gyermekmatinékon, soha nem kóstoltak finom fagylaltot és csokoládébonbont, és gyakran kérdezték szüleiket:
Mama, papa, mi az a mozi? Miért nincs a városunkban trambulin, ahol lehet ugrálni és szórakozni?
A szülők csak legyintettek, mert valóban nem tudták, hova menjenek és hol töltsék a hétvégét a gyerekekkel.
Így éltek az unalmas és fejletlen Unalomsvárosban anélkül, hogy tudták volna, hogy valójában a városban van mindene: gyermekszórakoztatási központok trambulinokkal és játékokkal, fagylaltozók finom fagylalttal, és boltok illatosított szappannal és jó parfümmel.
A hegy másik oldalán pedig egy másik város volt, melynek neve Boldogváros volt. Az emberek gyönyörű, drága autókat vezetnek, drága kozmetikumokat használtak, minőségi és finom termékeket vásároltak. A boldog, vidám gyerekek zöld, szép parkokban futkároztak, játékokon lovagoltak és trambulinokon ugráltak. Minden nap a város főterén koncerteket rendeztek, ahol híres előadók léptek fel, versenyeket tartottak és ajándékokat osztottak ki.
Ezt a gyönyörű várost a Reklám Király irányította, és ebben kis reklámozók segítették. Drága lakóik számára mindent megtettek, hogy az élet könnyű, vidám és boldog legyen – új boltokat nyitottak szép játékokkal, külföldről hoztak minőségi termékeket, szép ruhákat és finom ételeket.
Egyszer a Reklám Király reklámügyek miatt egy üzleti útra indult. Magával vitte az összes boldog élet kellékét és egy autót, amely tudott repülni, úszni és járni. Régen, nagyon régen ezt az autót egy feltaláló barát ajándékozta neki. Mivel az előző este a Király nem aludt, száz kilométer után elaludt a volán mögött.
Megnyitva a szemét, a Reklám Király zavarba jött. Minden szürke és semmitmondó volt körülötte: fakó házak, szomorú emberek.
Hé, mondjátok meg, mi ez a város?
Kérdezett a Reklám Király egy járókelőtől.
Unalomváros.
Lassan válaszolt a szomorú ember, és anélkül, hogy hátra fordult volna, továbbment.
A város nevét hallva a Reklám Király megértette, hogy egy unalmas, érdektelen városba kerül, ahol nincs jó, öröm, nevetés és… reklám, amely segítene az embereknek boldogabbá válni.
Ekkor a Reklám Király úgy döntött:
Megkell segítenem ezeknek a szegény embereknek! Hogyan csináljam?
És akkor a Reklám Király eszébe jutott a kedves ládája, amelyet egykor apja hagyott rá, és apjának az apja. A ládika nem volt közönséges, ezernyi reklámlapot tartalmazott, amelyeknek köszönhetően az emberek megtudtak az új szolgáltatásokról, az új áruk érkezéséről, a gyermekünnepségek megtartásáról.
A Király kihúzta a ládát, becsukta a szemét, és a „Egy, kettő, három
