Messze-messze, magas, komor hegyek mögött volt egyszer egy varázslatos erdő. A fák különböző fajták voltak benne: tűlevelűek és lombhullók. A tűlevelű fák közül bozontos fenyők és illatos lucfenyők nőttek, a lombhullók közül pedig erős tölgyek, karcsú nyírfák, vékony nyárfák, csipkés levelű juharfák és pelyhes nyárfák.
A magas, karcsú fák mellett bozótos kálinalevelű cserjék és málnabokrok nőttek. Az erdőben sok gomba volt: nyírfagombák, tőkegombák, fehér gombák és vargányák. Az erdő nagy és sűrű volt, sokféle állat élt benne: farkasok, rókák, nyulak, sünök, szarvasok, mókusok és medvék.
Békében és egyetértésben éltek, segítették egymást, óvták magukat a vadászoktól és az engedetlen gyerekektől. Csak Rókácska-hugocska nem tudott megszokni a békét és az egyetértést. Veszekedős és nehéz természete volt, nehezen jött ki a többi állattal.
Egyszer Rókácskának ismét nagyon unalmas lett, és úgy döntött, kicsúfolja Sündisznót. Elkezdte ugratni és heccelni:
Nézzétek csak, nézzétek, milyen kicsi és ügyetlen, milyen rövid lábacskái vannak, milyen apró szemei, milyen hegyes tüskéi, nevetséges, semmi más! Mit lehet belőle kihozni?
Így talált ki magának Róka egy szórakozást, hogy megsértse Sünit, és azt mondja:
Hé, te, Süntüske-hegyes tüskék! Versenyezzünk! Rendezzünk egy versenyt, hogy "Ki tölti meg gyorsabban a hordót vízzel!" Biztos vagyok benne, hogy neked semmi sem fog sikerülni!
Sündisznónak nem volt menekvés, minden állat őt nézte. A pimasz Róka nyomására gyorsan beleegyezett.
Kitűzték a verseny napját. A tisztáson, ahol a versenyt tartani határozták, minden erdei lakó összegyűlt. Hogy megnézzék az izgalmas vetélkedőt, még a békák is a szomszédos tóból odaugráltak, nem akarták kihagyni ezt a vidám eseményt. A magas hegyekről leszállt a sas, hogy lássa a ritka látványosságot.
A kis odúkból előbújtak a fürge erdei egerek, a mókusok kikukucskáltak az odúból, még maga Medve is kimászott barlangjából, hogy megnézze a szokatlan versenyt.
Na, most csapdába estél, Tüskés. Hol tudnál velem lépést tartani? Én gyors vagyok, bátor, okos és ravasz. Az én vödröm sokkal nagyobb a tiednél, a lábaim hosszabbak, a mancsaim ügyesebbek, tehát én gyorsabban töltöm meg a hordót vízzel.
Gondolja a vörös csaló.
Sündisznó semmit sem válaszolt kényszerű vetélytársának, csak hallgatott és kissé megcsóválta a fejét. Egy kicsit fújtatott, aztán kilépett a rajtvonalra, amelyet Róka húzott a verseny kezdete előtt.
És elkezdte a ravasz Róka versenyt futni a kis Sündisznóval, vizet hordva a hordókba. Sündisznó nem siet, óvatosan viszi a vödröcskét, figyelmesen lépked rövid lábacskáival, az összes vizet, az utolsó cseppig, a hordóig viszi, és újra a forráshoz tér vissza.
Rókácska siet-sürög, a vödörrel hadonászik, a vizet az úton kiönti, a hordó körül köröket fut. Mire a hordóhoz ér, szinte semmi sem marad a vödörben, egészen kevés vizet önt ki a legaljáról, és újra kezdi a sürgölődést.
Az erdei állatok aggódnak a résztvevőkért, aktívan támogatják őket. A mókusok a farkukkal hadonásznak, a nyulak a lábacskáikkal dobolnak, a medve időnként morog, a madarak szüntelenül csiripelnek. Mindegyikük figyelmesen követi a versenyt és a magáéra gondol.
Bármennyire is igyekezett, bármennyire is sietett, nem sikerült megnyernie a versenyt. A nyugodt és lassú Sündisznó képes volt megtölteni a hordóját színültig Rókácska előtt.
Dühös Rókácska-hugocska, haragszik Sündisznóra, az pedig megfontoltan, halk hangon azt mondja neki:
Látod, Róka-vörös краса, sokat kérkedtél, gúnyolódtál és ugratott, de a versenyt nem tudtad megnyerni. Én nem siettem, mindent megfontoltan és rendszeresen csináltam, a hordót színültig megtöltöttem előtted. Hiába gondoltad, Róka, hogy ravaszságal és csalással győzhetsz.
Minden munkát mindig becsületesen és lelkiismeretesen kell végezni, akkor a munkát is jól és időben elvégzed, és a hírnevedet sem rontod el.
