Az óceán közepén, a mély és sötétkék vizek kellős közepén egy kis sziget helyezkedett el. A növény- és állatvilág itt rendkívül változatos volt. Számtalan különféle madár, egzotikus állat és más kis lény élt itt már hosszú évek óta. A szigeten sok gyönyörű és egyedi növény is nőtt, amelyek a szivárvány minden színében pompáztak. Pálmafák, hatalmas kaktuszok, sőt még baobabfák is nőttek itt.
És ezen a szigeten emberek is éltek, köztük egy nagyon lusta fiú, akit Gergőnek hívtak. Egyáltalán nem szeretett dolgozni, és egész nap csak feküdt, hol az egyik, hol a másik oldalára fordulva.
Amikor a helyiek halászni mentek, hogy halat fogjanak ebédre, Gergő egy dús, magas pálmafa alatt feküdt és azt mondta:
Menjetek csak, menjetek, dolgozzatok. És amikor egy csomó halat fogtatok, akkor hívjatok, mert nagyon éhes vagyok.
Hogyan lehet ez? Egész nap semmit sem csinálsz, de enni elsőként jössz. Nem szép dolog így viselkedni, hiszen itt a szigeten sok idős ember él, akiknek nehéz halászni és vadászni.
Háborogtak a helyiek.
Én nem akarok dolgozni. Nekem így is jó!
Felelte a fiú pimasz arccal.
Így teltek a hónapok, évek. Gergő nemcsak hogy nem segített az idősebbeknek, hanem határozottan megtagadta a tanulást is. A szigeten volt egy kis iskola, ahol összesen hét gyerek tanult. Írást, olvasást, matematikát és természetismeretet tanítottak nekik. Gergő azonban soha nem járt órákra. Egészen más tervei voltak. A fiú nagyon szeretett volna olyan munkát találni, ahol szinte semmit sem kell csinálni, de sok pénzt lehet keresni.
Nincs olyan munka, Gergő, ahol semmit sem kell csinálni.
Mondták körülötte mindenki.
Én mindenkit be fogok csapni, és megtalálom pontosan ezt a foglalkozást — a „semmittevést
