A Tengeri király jubileuma
A Tengeri király és Fekete Mormoly bátyó kártyáztak, durákoztak. A király, mint mindig, csalt. Mormoly úgy tett, mintha nem venné észre.
Unalom van! – kiáltott fel a Tengeri király.
Neked minden rossz – morgott Mormoly –, játsszunk inkább sakkot.
Tegnap is játszottunk, és gyalázatosan nyertél – emlékeztette a király.
Mormoly vigyorogva megvakarta a tarkóját, majd előállt az ötlettel:
Játsszunk élő sakkot!
Hogyan? – csillant fel a király szeme.
A tengeri csikók lesznek a sakkparipák, csak két pár fekete-fehér példány kell hozzá. A polipok legyenek a bástyák – itt Mormoly fantáziája elakadt.
A gyalogok legyenek garnélák – mondta a király.
Ismerek egy halat, a hümhümunukunukuapuaát. Hívjuk meg, hogy legyen futó? – javasolta a bátyó.
Ilyen nevű hal nincs! Hogy tudtad megjegyezni? – csodálkozott a király.
Mormoly a zubbonya zsebéből elővett egy tengeri moszatlevelet, amelyre speciális tengeri tintával ez állt: „Hümhümunukunukuapuaa vagy Picasso-fúvóhal”.
Ezt maga a halacska írta nekem – dicsekedett Mormoly.
Ilyen névvel csak tiszt lehet! – döntötte el a király, majd parancsolóan hozzátette: – A vezér legyen a gömbhal, a királyok pedig a tengeri csillagok.
A király azonnal hivatta az udvari írnokot, és felolvasta neki a rendeletet a tengeri lakosok élő sakkba hívásáról.
Másnap az élő sakk megjelent a király színe előtt. A sakktáblát a homokos tengerfenékre rajzolták a királyi palota mellett. A mezőket fekete és fehér homokkal töltötték ki.
A Tengeri király és Mormoly a teknősökön lovagolva suhantak a seregek felett. Több napon át tartott a vidám játék. Először mindenki összevissza rohangált a tábla felett, csak a lassú tengeri csillagok mozgatták lustán a karjaikat, és közben nem feledkeztek meg a vízszűrésről sem. Aztán mindenki megszokta a játékot.
De az élő sakk is megunta a Tengeri királyt.
Mormoly felajánlotta az uralkodónak a tündérhálót, a medúzák játékos harcát és a tengeri labdajátékot, de a kedve nem javult. Tetőzte a bajt a királyi fogfájás…
Segítségül hívták a halorvost. Mormoly pedig a teknősén elindult, hogy meglátogassa a Boszorkányt.
Mi van veled, Mormoly, olyan szomorú vagy? – kérdezte együttérzően a Boszorkány. – Megint unatkozik a Tengeri király?
Nem tudom, mivel szórakoztassam. Akár háborút is kezdhetnék a rájákkal – sóhajtott Mormoly.
Nem, háborúra nincs szükség! – határozottan mondta a Boszorkány. – Inkább javasold a királynak, hogy üljön meg a születésnapját. A vendégek sok ajándékot hoznak, lesz mivel foglalkozni.
De a születésnapja csak fél év múlva lesz – ellenkezett Mormoly.
A vendéglistát is össze kell állítani, a ceremóniát kitalálni, a menüt megtervezni. Rengeteg a teendő, foglalkozzatok vele!
Eddig ezt mind az udvaroncok intézték: az Etikett Őrzője, a Főszórakoztató és a Főszakács.
Hát elfelejtetted? Hiszen kilencszázkilencvenkilenc éves lesz! Az udvaroncaitok minden évben ugyanazt csinálják: sem eszük, sem fantáziájuk.
Igazad van! – kiáltott Mormoly. – Mindig azt álmodom, hogy látom a kék sárkányt, de az Etikett Őrzője nem hívja meg! Hát mi meghívjuk!
Hiszen az olyan kicsi – csodálkozott a Boszorkány –, a vendégek között észre sem vennéd!
Akkor főzz neki nagyító főzetet, és mindenki előtt pompázni fog! – nem zavartatta magát Mormoly.
Ezen megegyeztek, és szétváltak. Mormoly visszament a palotába, a Boszorkány pedig nagy könyvtárába sietett, hogy megkeresse a sárkányok nagyító főzetének receptjét.
A Tengeri királynak tetszett az ötlet, hogy maga készítse elő a jubileumát, még a fogfájása is elmúlt. Kilencszázkilencvenkilenc év nem két fillér! Először a vendéglistát kezdték összeállítani. Egész hadsereget kellett összeszedni a meghívók kézbesítéséhez.
Meghívták a heringkirályt, az aranyhalacskát, a tengeri ördögöket, a csodaszörny-halat, a tengeri, folyami és tavi rusalkákat, az óriás tintahalat, a kék sárkányt és sok különleges megjelenésű tengeri állatot, valamint varázslényeket.
Hosszan vitatkoztak és még veszekedtek is, kit hívjanak meg és kit nem. Egy egész hónap ment el a vendéglista összeállításával, és a Tengeri király a bánatáról is megfeledkezett.
Még egy hónapot a menü tervezése vett igénybe. Mindent beletettek, amit csak lehetett! Például egy kardhal fülének pörköltjét is. A kardhalakat nem lehetett tengeren vadászni, mert a mocsár nem volt alkalmas a vadászatra. A Mocsári Tündérektől kellett megvásárolni őket, ezek a boszorkányok pedig híresen fukarok voltak!
Kagyló aranymártásban, a ritka földi növényből, az aranyredisperlből. Ez csak a hegyekben nő Norvégiában, és a trollok gyűjtik. Ó, fekete gyönggyel kellett fizetni nekik!
Sült nyelvek a félelmetes trópusi tengeri sárkányoktól az Antarktisz havas mezőiről. Ezért a császári pingvinekkel kellett alkudozni. Semmilyen ajándékot nem kértek. Helyette a vezérük meghívást harcolt ki a királyi jubileumra.
Ilyen csodálatos ünnepre először a krími Orelapitosz borászatától rendeltek bort. Rózsaszín-narancssárga pezsgő, különleges ízzel. És főztek egy pezsgő italt is nafantalepnóból a tengeri tobozokból.
A jubileumi tortát Baba Jaga ígérte meg, mert híres cukrász volt. Minden hozzávaló földi volt. A tortához az udvari üvegfúvók külön vízhatlan edényt találtak ki.
A Boszorkány Baba Jagának főzetet készített, hogy annyi ideig maradhasson víz alatt, amennyi kell. Hiszen volt mit megbeszélniük!
A Főszakácsnak sem volt nyugta sem nappal, sem éjjel: mennyi élelmiszert kell beszerezni, hány új ételt kell kipróbálni!
Végül a Tengeri király és Mormoly hozzáfogtak a forgatókönyv megírásához. Itt elakadtak: bármit javasolt a király vagy Mormoly, mindent már megtettek valamikor. Pedig mindenkit meg akartak lepni valami eredetivel, és maguk is jól akartak szórakozni!
Talán hívjuk meg a Házimanót valamelyik nagy faluból, hátha az embereknek lett valami új – javasolta Mormoly.
Mondva, cselekedve. Küldtek egy hírnököt a tengerhez legközelebbi faluba, a Boszorkány főzetével, hogy a Házimanó is tudjon víz alatt lélegezni.
A Tengeri király és Mormoly a Házimanó beszámolóján megdöbbentek. Az emberek mostanában inkább otthon ülnek, vagy egy tévét bámulnak, vagy a telefonjukat nyomkodják. Azt, hogy mi történik a telefonban, a Házimanó sem tudja, de az emberek még aludni is vele alszanak. A tévé pedig olyan, mint a falon lógó szőnyeg, csak benne képek villognak, és folyton híreket mondanak, vetélkedőket rendeznek. A Házimanónak leginkább az állatos műsorok és a sportversenyek tetszenek.
Sok különöset és furcsát hallottak a Házimanótól. Ezért egy hordó savanyított tengeri répával jutalmazták meg, ami kiváló csemege.
Aztán a Tengeri király és Mormoly úgy döntött, hogy valami játékot szerveznek. A tengeri lakosok többsége írástudatlan, nincs idejük könyvek fölött ülni, ezért úgy döntöttek, különféle versenyeket rendeznek.
Mindenki azt tehette, amihez ért. Megkeresik a leggyorsabbat, a legerősebbet, a legravaszabbat, a legszebbet, aki a legviccesebb történeteket tudja kitalálni, és aki a legjobban tud énekelni. Összességében sok verseny lesz. Aztán összehívják a győzteseket, és ők fognak harcolni a szupernagydíjért. Már csak a szupervégső döntőt kell kitalálni.
Így telt el fél év, és eljött a várva várt születésnap – kilencszázkilencvenkilenc év! Vendégek érkeztek – tömegestül! Még soha nem látott a víz alatti világ egy helyen ennyi tengeri lakost: valódiakat és varázslényeket. Több napig tartottak a versenyek, aztán a szupervégső döntő. Mindenkit a kék sárkány győzött le.
A ünnepség elején bevette a nagyító főzetet. Ilyen szép állatot még senki sem látott! A díjul egy fekete gyöngyöt kapott, aranypettyekkel, csavart platinazsinóron.
Ha kívánja, a kék sárkány most már főzet nélkül is lehet akár nagy, akár kicsi, csak kérnie kell a fekete gyöngyöt.
A régi láda
Az ünnepség utolsó napján a vendégek hatalmas sorban álltak a Tengeri király trónja előtt, ajándékokkal a kezükben. Három napig adták át az ajándékokat. Milyen sok minden volt! Lehetetlen felsorolni!
Az ünnepséget csodálatos tengeri tűzijáték zárta. Rifti és a Fekete Füstölő rendezte. A palota közelében tüzes gömbök, medúzák, csillagok röppentek fel, mindent színes fények borítottak be. A földi lakosok megijedtek: vajon nem ébredtek-e fel a víz alatti vulkánok? De nem történt semmi baj, egyetlen éjszakára elég volt a tűzijáték.
Végül mindenki hazautazott. A Tengeri király hozzákezdett az ajándékok átnézéséhez, és Mormolyt is segítségül hívta. Néhány nap múlva a homokban egy régi, kagylókkal benőtt ládára bukkantak, nehéz zárral.
Nem emlékszem, hogy nekem ezt ajándékozták volna! – kiáltott fel a Tengeri király. – Szerinted veszélyes lenne kinyitni?
Hiszen kulcsunk sincs – csodálkozott Mormoly –, hogyan nyissuk ki?
A teknős, Taraszk, egy arany kulcsot adott nekem, azt mondta, bármilyen zárat kinyit – mondta a Tengeri király, és lehúzott a nyakából egy zsinórt, a rusalkák könnyeiben áztatott tengeri moszatból, amelyen aranykulcs lógott.
Ahogy a teknős ígérte, a kulcs tökéletesen illeszkedett a zárba. A régi láda fedele hangos csattanással felpattant. Belül a láda harmincháromra volt osztva cellákra: három sor tizenegy oszlop. Mindegyikben egy aranytojás feküdt, a közepén pedig egy fehér. Az oldalán tengeri moszatból készült tekercs feküdt, amelyre speciális tengeri tintával ez volt írva:
„Aktiváltátok a tojásokat, huszonnégy óra múlva megrepednek. Üveg bölcsőket kell készíteni kis lyukakkal, hogy a víz keringjen, és oda kell tenni a tojásokat. Az aranyakból harminckét hős kel ki, pikkelyük, mint a parázs, izzik, a fehérből pedig a Hattyú királylány születik. Először apró ivadékok lesznek: harmincketten aranyosak, egy fehér. Mannatida tejével kell őket etetni. A hősök hű őrök lesznek. Nevelőjüknek Mormolyt kell kijelölni. A Hattyú királylányt a Boszorkány neveli. A hősök a vízben aranysellők lehetnek, a szárazföldön pedig rövid ideig emberek, a Hattyú királylány pedig a vízben sellő, a felszínen fehér hattyú vagy páratlan szépségű lány. Róla így fognak beszélni:
„Tenger mögött királylány él,
Akit nem lehet nem nézni:
Nappal az Isten fényét takarja el,
Éjjel a földet világítja be,
Hold ragyog a fonata alatt,
Homlokán csillag ég.
Olyan méltóságteljes,
Mint a páva, úgy lépeget;
Ha szól, úgy beszél,
Mint a csobogó patak.”
Az egész palota mozgásba lendült: a tengeri üvegfúvók kék homokból készítik az üvegbölcsőket, a tengeri tehén után induló vadászok, az udvari sellők a könyvből tanulják a tengeri tehén fejését. A Tengeri király, Mormoly és a Boszorkány egy csésze jázmin teát iszogatva beszélgetnek a leendő hősök és a Hattyú királylány neveléséről.
Másnap minden kész volt: egy nagy akváriumban sorban harmincháromtojás feküdt, egy fehér és harminckét aranyos. A Tengeri király a trónon ült, Mormoly és a Boszorkány a székekben várták az ivadékok megjelenését.
Csattanás hallatszott. A fehér tojás repedezni kezdett. Utána az aranyosak is megrepedtek. A héjak eltűntek, és az akváriumban máris harmincketten aranyos ivadék és egy fehér cikázott.
A Hattyú királylány és a leendő hősök gyorsan nőttek, mindent azonnal megtanultak. A Tengeri király ezt így akarta, nagyon kellett neki jó őrség.
Háború sehol nem látszott, de ki mondana nemet a hősökre! Így a Boszorkánynak különleges főzetet kellett készítenie a gyerekek növekedéséhez.
Hosszú idő telt el, és a hősök óriásokká nőttek. Egész nap Mormoly volt mellettük. Tanítja őket mindenre, amit ő maga tud. Szigorúságban és szeretetben nőnek a hősök.
A fehér ivadékból pedig kék szemű rusalka lett. A Boszorkány mellette ül, gondozza és ápolja. A Boszorkány azt remélte, hogy a Hattyú királylány megtanul varázsolni, de sajnos a lány nem hajlott a mágiára. Talán ez így a jobb. A Tengeri király a Hattyú királylányt a lányának tekinti.
A rusalka gyönyörű lány lett, hírneve az egész varázslatos világban elterjedt. Vőlegények érkeznek minden irányból a Tengeri király palotájába. Csakhogy a lánynak senki sem tetszik, és a Tengeri király sem akarja az örökbe fogadott lányát odaadni sem a Lidércnek, sem a Vízi Embernek, sem a Trollnak.
Aztán a Föld másik oldaláról hihetetlen pletykák kezdtek terjedni. Mintha megjelent volna egy tengeri sárkány, amely elpusztítja a delfinek és bálnák legelőit, a cápák is félnek tőle. A pletykák időnként megjelentek, aztán eltűntek.
A Tengeri király és Mormoly úgy döntöttek, egyelőre semmit sem tesznek, hátha csak beszéd az egész. Különben is, a Tengeri király palotáját megbízható őrség védte: harminckét hős és Mormoly!
A kék sárkány
Egyszer csak, mintha a semmiből bukkant volna fel, egy nagy kék sárkány úszott be, pontosan az, amelyiknek a nyakán fekete gyöngy volt, és levelet hozott. A palotában minden tiszteletet megadtak neki. A Tengeri király felbontotta a borítékot, és magában olvasni kezdte. Minél tovább olvasott, annál sápadtabb lett. Elolvasta, és határozottan mondta a kék sárkánynak:
Ez soha nem történhet meg!
Aztán megparancsolta Mormolynak és hőseinek, hogy kísérjék ki a sárkányt a palotából.
Alig vitték el a sárkányt, a Tengeri király felpattant a trónról, és vörösen, dühtől remegve körbe-körbe járkált Mormoly előtt, a levelet lengetve. Mormoly alig tudta megnyugtatni.
A Tengeri király a kezébe nyomta a levelet, ő pedig dühösen állt ott, és nem tudott beszélni. Mormoly kibontotta a tengeri moszatlevelet. Minél tovább olvasta, annál vörösebb lett az arca. Ezt írták benne:
„Azt akarom, hogy a Hattyú királylány legyen a feleségem. Határidő: egy hét. Hozomány nem kell. Ha nem egyeztek bele, többé nem látjátok élve! Egy hét múlva, esti nyolc órakor, a tengeri idő szerint Buján szigeténél várom a feleségemet.” Alá volt írva: „A NAGY és HATALMAS.”
Mormoly minden szó nélkül a teknősén a Boszorkányhoz repült, a Tengeri király pedig utána! Berepültek a boszorkány házába, és a levelet a kezébe nyomták. Az elolvasta, és elsápadt.
Nyugalom, pánik nélkül! – mondta a Boszorkány. – Gondolkodnunk kell, van egy egész hetünk. Ki hozta a levelet?
A kék sárkány. Emlékszel, megnyerte a versenyt? Még a fekete gyöngyöt is megkapta – mondta Mormoly.
És milyen nagy volt? – kérdezte a Boszorkány.
Óriási! – üvöltötte a Tengeri király.
Valami nincs rendjén ezzel a gyönggyel – motyogta a Boszorkány –, a számításaim szerint már nem kellett volna működnie.
Hirtelen megjelent egy magas szekrény és egy létra. A Boszorkány nyögdécselve mászni kezdett fölfelé, és minden polcon, ahol régi könyvek sorakoztak, keresgélt. A létra egyre magasabb lett, a Boszorkány pedig egyre feljebb került.
Végül a legfelső polcon megtalált egy tekercset, amely kagylókkal volt benőve. Elmormolt egy varázsigét, és minden eltűnt: a szekrény és a létra is. Egy könnyű kézmozdulattal a kagylók is leváltak a tekercsről.
A Boszorkány kibontotta a tekercset, és elolvasta:
Miro trédi szvetko lani,
Zseldovaro periglati
Cserepino, ortoulti
Vikaltido terinhoputi.
Ez meg mi a csuda?! – háborodott fel a Tengeri király.
Ne zavarjatok, kiment a fejemből ez az ősi nyelv – morogta a Boszorkány –, most egy csésze teát kell innom!
Egy pillanat alatt ott termett az asztal, rajta tea és tengeri sütemények. Alig kortyolt bele a Boszorkány, máris megvilágosodott:
Most már mindent tudok! A kék sárkány a fekete gyönggyel nemcsak a méretét tudja változtatni, hanem bármilyen lénnyé átalakulhat. Nem ő a nagy és hatalmas küldötte, hanem ő maga a nagy és hatalmas, sajnos…
Hogy lehet ez? Te magad idéztél elő ekkora bajt? – kiáltott fel a Tengeri király.
Ne haragudj – remegő hangon mondta a Boszorkány –, nem találtam meg a nőtt krapulata moszatot, és helyette a elágazó krapulatát vettem be. Nem gondoltam, hogy ilyen hatása lesz…
És te, Mormoly, te is megszállottan kérted a jubileumomra, hogy hívjuk meg a kék sárkányt! Mindketten hibásak vagytok! Mit tegyünk most? – idegesen kiáltott a Tengeri király.
A tekercs szerint a kék sárkányt csak ember győzheti le. Minden varázsló tehetetlen vele szemben. A fekete gyöngy minden varázslattól megvédi a kék sárkányt.
Honnan vegyünk embert? A kék sárkány óriás, a tenger mélyén úszik, az ember pedig csak levegőt tud lélegezni! – keserűen mondta Mormoly.
Van egy ötletem. Ki kell próbálni, hogyan tud a Hattyú királylány madárrá és emberré változni. Amíg ezt nem tette meg, a tengerben szeret élni. Majd kitaláljuk – mondta a Boszorkány…
Folytatjuk.