Ez a történet a Napfogyatkozás nevű szigeten történt. Első pillantásra közönséges sziget volt, de ha alaposabban megnézzük, rengeteg csodálatos dolog tárul elénk.
Ezt a földdarabot ezernyi állat lakta, akik csodálatos képességekkel rendelkeztek, a természet pedig szédítően színes volt! A fákon levelek helyett pihe lengedezett, a mezők füve olyan puha és rugalmas volt, hogy ha valaki felugrott, akár két métert is repülhetett. A hegyekről lezúduló víz kristálytiszta folyókba és tavakba gyűlt.
Ennek a folyónak a partján éltek a történet hősei, a víz alatt is lélegző hörcsögök.
Az egyiküket Zoltánnak hívták. A törzsfőnök fia volt, és nagyon szeretett dicsekedni a gazdagságával. Mindig drága gyöngyfüzért viselt, és nem mulasztotta el, hogy kigúnyolja a kevésbé módos falubelieket.
A falu közelében egy nagy varjú élt a fákon. Nem volt fészke, és nem voltak varázserői sem. Emiatt mindenkit irigyelt, az irigysége pedig fekete és gonosz volt.
Azon a napon, amikor a fiatal hörcsögök a főtéren gyűltek össze, hogy a leendő menyasszonyok párt választhassanak maguknak, a varjú egy háztetőn ült. Ő látta, ahogy Zoltán dicsekedve megalázza a törzstársát, Bencét.
A hörcsögök sorban léptek fel. Mindegyikük bemutatta a viseletét, és igyekezett megmutatni a legkülönösebb képességeit. Minden fellépést hangos megjegyzések kísértek a törzsfőnök fiától, aki nem fáradt bele abba, hogy mindig azt mondja, ő jobban megcsinálta volna.
Bencét nyilvánosan kezdte szegénynek nevezni, majd azt mondta, hogy egyáltalán nem kellett volna eljönnie az ünnepségre. Bence nagyon szégyellte magát. Megsértődött, lehajtott fejjel elszaladt.
Amikor este Bence szomorúan ült a tűz mellett, kis kunyhója előtt, egy fekete varjú csendesen odaszállt hozzá.
Egy darabig némán nézte a lángokat a hörcsöggel együtt, aztán halkan, hogy senki ne hallja, megszólalt:
Mindent láttam. Nem hagyhatod ennyiben. Ha nem adod vissza ennek a dicsekvőnek, egyedül maradsz. A menyasszonyok nem a gyávákhoz jönnek, bosszút kell állnod!
A varjú szavai, mint a méreg, behatoltak Bence tudatába. Már nem érezte a szégyent, azt a bosszúvágy elhomályosította.
A varjú elvégezte a dolgát, és ravaszul mosolygott. Nem az igazságért tette. Az irigység gyötörte a törzsfőnök fia miatt, akinek mindene megvolt. A varjúnak viszont semmije sem volt.
Bence gyorsan felállt, és fel-alá kezdett járkálni a tűz körül.
De mit tegyek? ― kérdezte Bence, a varjúra nézve.
Égesd fel a házát, és elveszíti a gazdagságát ― sziszegte a varjú, fekete, apró szemeiben őrült fénnyel.
Bence gondolkodás nélkül megragadott egy égő botot, és Zoltán házához indult. Ekkor elé lépett az egyik menyasszony, aki ott volt az ünnepségen. Pannának hívták, és nagyon tetszett Bencének.
Félénken nézett a harcias hörcsögre, akinek kezében égő bot volt, és ő maga is megdermedt a meglepetéstől. Egy pillanat múlva puha, bársonyos hangon megszólalt:
Téged választalak a férjemnek, Bence.
A hörcsög örömében felugrott, és a kezében tartott bottal együtt átölelte a lányt.
Ne égesd meg a frizurámat! ― nevetve kiáltott Panna.
Bence magához tért, eldobta a botot, és egymást átölelve táncra perdültek.
Senki sem figyelt rá, hogyan tűnt el a varjú a sötétben. Egyedül maradt az irigységével, amely most még nagyobb lett.
Aznap este nemcsak a varjú volt magányos, hanem a törzsfőnök fia is. Az óriási, üres házában ült, aminek falait saját portréi borították, és nem tudta felfogni, miért nem jött hozzá egyetlen menyasszony sem.
Néhány nappal később, Bence és Panna esküvőjén a szertartást vezető törzsfőnök megtudta, hogyan rábeszélte a varjú Bencét, hogy égesse fel Zoltán házát.
A törzsfőnök azonnal parancsot adott az őröknek, hogy hozzák elő a varjút, és egy órán belül az irigy madár félelemmel a szemében állt a vezér előtt. A törzsfőnök nagyon bölcs volt. Nem büntette meg a madarat, hanem követként küldte a szomszédos törzsekhez, így elfojtotta az irigységét.
Az esküvő vidáman telt. Az ünnepség után a törzsfőnök a fia füléhez hajolt, és halkan ezt mondta:
A dicsekvés vonzza az irigységet, és ebből a szövetségből harag születik. Abban a házban, ahol ezek laknak, nincs hely a boldogságnak.
A fiú komolyan nézett apjára, és bólintott.
