Sárga, puha Csipike kikeleti a tojásból az öreg, kotló Piros tyúk fészkében. Az örömtől a kotló hangosan kotkodácsolt az egész pajta szerte: "Kotk-kotk! Olyan boldog vagyok! Mennyi gyerekem van most! Gyertek közelebb, nővérek és szomszédok, nézzétek meg a csibéimet, gratuláljatok nekem!".
Ó-ó! Nekem is születtek nemrég kacsacsik, ― krákogta a szürke kacsa. ― Én nem dicsekedtem és nem kiáltottam az egész baromfiudvaron.
Csendre, ott. Megijednek a gácsaim. Holnap kelnek csak ki a tojásokból, ― sípította a fehér lúd, miközben csőrével fordította a szürke, apró pettyes tojásokat.
Most odamegyek és megcsíplek téged, öreg tyúk, ― mondta a sértett pulyka. ― Az én gyerekeim olyan félénkek és érzékenyek, minden zajra megijednek. Megijedésből meg is halhatnak.
Nekem van a legtöbb gyerekem! ― folytatta dicsekedni Piros. ― Hamarosan jön a gazdánk és megeteti velünk az ízletes ételt!
A tyúk összegyűjtötte csibéit és kivitte az udvarba, hogy megmutassa a ragyogó napot, a kék eget és a meleg földet. Turkálni a földben és csigaférgeket keresni ― ez volt a kedvenc foglalkozása.
Nem messze az már nagyobb pulykák az anyával és a szigorú apával szedegették a zöld füvet. A pulyka szülők éber figyelemmel nézték az utódaikat és beszélgettek egymással.
Kotk-kotk! Mindenki ide, csibékék! ― kotkodácsolt a tyúk. ― Találtam nektek egy csigaférgét!
A csibék az anyával együtt turkálni kezdtek a földben. Ekkor kijött a pajta ajtajából a kacsa az apróbb kacsákkal és a közeli tóhoz indult. A kacsacsik sorban, egymás után követték a szürke Kacsát, ringva-ringva. Csipike, a kis tyúk is követte a kacsa családot. Ő volt az utolsó. Piros pedig annyira el volt foglalva a féreggel, hogy nem vette észre, hogy hiányzik az egyik csibe.
A kacsacsik beúsztak a tóba és lassan követték az anyát. Csipike egyre mélyebbre ment utánuk, de úszni egyáltalán nem tudott.
Hátrafordult a Kacsa és meglátта, hogy a kis csibe a vízbe ment... majdnem megfullad!
Krá-krá! Segítség! Csibe a vízben! ― hangosan krákogta és rohant a kis madár segítségére. Csőrével megragadta Csipike szárnyát és a hátára vetette.
Erősen tartsd magad! Kiviszlek a partra!
A kacsa úszott, Csipike pedig ült és körülnézett.
Milyen szép a tón! És én ― mint egy királynő a hajón! ― örvendezett a kis csibe.
Közben Piros mégis észrevette, hogy hiányzik az egyik csibe.
Hol van az én csibém, a sárga kis gombóc? Hova lett? Talán valaki látta az én Csipikét? ― kezdett hangosan kotkodácsolni a tyúk.
A pulyka család válaszolt a kiáltásra.
Szórakozottnak lenni, szórakozottnak, Piros mama, nem vigyáztál a csibédre!
A kis kutya, amely a láncán a kutyaházban ült, meghallotta, hogy a madarak zajt csapnak, és hangosan ugatott: "Vau-vau! Vau-vau!". Akkora lárma támadt, hogy a gazdaasszony kijött a házból. Látja: Piros tyúk fut és hangosan kotkodácsol.
Mi történt? ― gondolta a nő. És hirtelen meglátja: jön az öreg Kacsa, és utána sétál egy kis sárga csibe. A Kacsa a baromfiudvarra vezeti, az apróbb kacsák pedig maguk úsznak a tóban.
Milyen ügyes vagy, hazahozod a csibét. Valószínűleg követte az apróbb kacsákat, és a tyúk nem vette észre. A kis madár úszni szeretett volna, ― mosolygott a gazdaasszony.
Piros rohant a szürke Kacsához és kezdett hálálkodni a szomszédnak: "Köszönöm, hogy megtaláltad az én Csipikémet! Mostantól jobban vigyázok a gyerekekre!".
Mi mindannyian anyák vagyunk, és segíteni kell egymásnak, ― válaszolt a Kacsa.
