Ez a történet egy olyan zenekarban játszódott, ahol sok csodálatos hangszer szólalt meg. Az irányító egy öreg zongora volt, amely számos művet adott elő a zenészekkel. Mindig a színpad közepén állt.
A fiatal hegedű, amely duettben játszott a zongora mellett, úgy szeretett volna énekelni, mint az idősebb barátja. A zongora dallamának ugyanis mindig különleges módon visszhangzott a hallgatók szívében.
A hegedű nagyon szomorú volt emiatt, és gyakran meghiúsította a próbákat egy olyan fiatal hegedűsöt, aki olyan fiatal volt, mint ő maga, elszakított húrral. Egyszer, amikor ismét elszakította a húrt, keservesen elsírta magát.
Miért nem tudok úgy játszani, mint a zongora, meglepve és lenyűgözve még a legkényesebb zenei ismerőket is! Ő büszkén áll az instrumentumok között, én pedig csak egy a sok hegedű közül az zenekarban. Soha nem fogok olyan varázslatos zenét játszani…
Ezt hallva a brácsa, amely mindig a zongora, a hegedűk és más instrumentumok árnyékában játszott, meglepődött.
A hegedűnek nem kell úgy énekelnie, mint a zongora – mondta –, a hegedű a saját dalával is képes lenyűgözni. Minden instrumentum fontos. És minden hegedű az zenekarban egyedi a hangzásában és megismételhetetlen.
De ki fogja megjegyezni az én dalomat? A zongora mindenki által emlékeztetni fog! Nem csodálatos ez, mondd? Ez azt jelenti, hogy ő különleges, mi pedig csak száz instrumentum közül egy-egy – válaszolta a hegedű.
Igen, valószínűleg mi csak sokan vagyunk közül – gondolkodva mondta a brácsa –, de biztosan lesz olyan lélek, akinek a mi dalunk lesz a kedvence. És miattunk ez az ember eljön a koncertre. Légy önmagad, ne próbálj olyan dallamot játszani, amely nem adatott meg neked. Ne hagyj cserben egy fiatal zenészt, aki a te segítségeddel csodálatos műveket hajt végre.
Milyen szívesen homályosítanám el ma a zongora. De elszakadt a húrom. Nos, szép koncertet kívánok neked, brácsa. Köszönöm a támogatásod. Ó, bárcsak egyszer énekelhetnék… – sóhajtott fel a hegedű.
Szép koncertet! Ne szomorkodjál, a húrt a te fiatal maestrója kicseréli. Csak higgy: eljön a mi csillagos órája is, a lényeg az, hogy úgy énekeljünk, ahogy mi éneklünk – biztatott barátját a brácsa.
A kedvelt instrumentum húrját kicserélve a fiatal hegedűs a színpadra lépett. Az öreg zongora játszott, a brácsa szólalt meg, majd a hegedű sora jött. De olyan nagyon szeretett volna jobban játszani, mint a többiek, hogy ismét elszakadt a húrja a túl nehéz dallamtól. A közönség ekkor megdermedt a döbbenetben.
Még egy perc, még egy perc, és a hegedűm ismét fog énekelni. Úgy fog énekelni, ahogy még egyetlen hegedű sem énekelt. Ne szidják meg azért, hogy álmait követi, ő a legjobb az összes közül – remegő hangon suttogta a zenész.
Ezt hallva a hegedű olyan ismerős dallamot játszott, amilyet még senki sem hallott. Csodálatosan játszott, nem akarta meghiúsítani a maestróját. Hosszan tapsolt neki a közönség, és a fiatal teremtő szeme ragyogott. Hiszen ő hitt a hegedűben, és számára nem volt jobb instrumentum az egész világon.
A koncert véget ért, és mindenki visszatért a helyére.
Igazad volt, kedves barátom, brácsa – mondta a hegedű –, ma mindenki hallotta és szeretett meg azért, hogy én vagyok. Akkor vagyunk jók, amikor a saját dalunkat játsszuk, és nem törekszünk arra, ami idegennek tűnik számunkra. Milyen naiv voltam, azt gondolva, hogy az idegen dal sikert hoz majd nekem. Hiábavalóan szakítottam el a húrjaimat. Tetszik nekem a zongora hangzása, de teljesen elfelejtettem, hogy a hegedű nem kevésbé csodálatosan énekel. Hegedűnek lenni – nagy boldogság!
Igen, a te dalod ma olyan csodálatos volt, mint soha. Bravo, hegedű! – válaszolt a brácsa, akinek minden húrjában barátja iránti őszinte öröm énekelt.
Hosszú éveken át voltak barátok a brácsa és a hegedű, sok koncertet adtak elő. A hegedű ragyogott, és egyre több ember jött meghallgatni. Szólóban játszott csodálatos művekben. És most már tetszett neki, ahogy hangzanak a zongora duettjében, amely büszkén állt az egyéb instrumentumok között.
Ha figyelmesen hallgatunk, hallhatjuk az egyes emberek lelkének egyedi zenéjét. Ahogy a különböző instrumentumok, úgy a mi dalamaink is csodálatosan hangzanak, de akárhogy is próbálkozunk, nem fognak másként szólni. Ezért fontos, hogy előadja az ember a saját dalát. Ebben rejlik a különleges varázs, kedves fiatal barátom.
