Tünde nagyon nyafogó volt. Édesanyjával és édesapjával egy nagy házban lakott az első emeleten. Az összes szomszéd tudta, amikor Tündének rossz volt a kedve. Néha olyan hangosan sírt, hogy édesanyjának fájt a feje, néha olyan erősen topogott és szitkozódott, hogy édesapja a szívéhez kapott. Senkinek sem volt békessége Tündétől. Semmivel sem lehetett neki megfelelni.
Egyszer Tünde cicát kért a szüleitől. Nagyon meglepődtek, mert Tünde soha nem gondolt másra, csak magára. Hogyan bíznák rá egy élő lényt?
Tünde szülei nemet mondtak. Nagy botrány lett belőle, de ezúttal nem engedtek a nyafogásnak: nem tudna gondoskodni a cicáról. De édesanya és édesapa elmesélték Tünde kívánságát a keresztanyjának. A lány negyedik születésnapja közeledett, és a néni rájött, hogy Tündét meg kell tanítani másokat tisztelni. Mint egy tündérkoszorúslány a mesékből, úgy döntött, hogy egy különleges ajándékot ad a nyafogásnak.
Sok szép doboz között nagy masnival egy volt a legfényesebb. Ez volt a néni ajándéka. Tünde felvette a dobozt, és a néni azt mondta: „Tündike, édesanyád és édesapád meséltek nekem a kívánságodról, és úgy döntöttem, hogy adok neked valamit különlegeset!
