Már nem tudni, hol és mikor történt ez, de járt egyszer a városunkban egy legenda. Azt mesélték, hogy az erdőkben egy igazi szarvas kóborolt. De nem volt ő hétköznapi. Ellentétben a fajtársaival, ez a szarvas mindenhol arany nyomot hagyott maga után. Minden vadász hitte, hogy a szarvas színarannyal van tele.
Azt beszélték, hogy egykor egy ifjú volt, akit kapzsisága miatt büntettek meg. Állítólag egy varázslótól lopta el az utolsó holmiját, elvitte az arany jogarát. És ezért súlyos teherrel büntették meg: a gonosz mágus szarvassá változtatta, és a hasát tele töltötte a kedvenc aranyérméivel.
Nem tudni, hogy ez igaz volt-e vagy népi mese, de a tény tény maradt: bárhol is futott el a gyorslábú szarvas, mindenütt arany maradt utána. Ezért minden vadász becsületbeli ügye volt elkapni és megszerezni a drágakövet.
János sem maradt ki. Ő számított a kisváros legjobb vadászának: bármilyen vadat mutatsz neki, mindet lelövi. Az ő számlájára írták a fürge nyulakat és a gyors madarakat is. De mindezek ellenére ez a vadász igazságos volt. János soha nem bántotta a sebesült állatokat. Csak azokra az állatokra vadászott, amelyek az embereknek ártottak: káposztát loptak a földekről, vetéseket pusztítottak el.
De nem tudott ellenállni ennek a kísértésnek - lelőni egy igazi arany szarvast. Nem sokat gondolkodva, vállára vetette a puskát és elindult az erdőbe. Nem hamar találta meg a szarvast, több órát kellett bolyongania a sűrűben. De végül kijutott egy tisztásra, és ott nézd csak - ott ül a szarvas.
János vállára kapta a puskát, de hirtelen megállt. A szarvas feléje fordította a fejét, de meg sem mozdult - csak megmerevedett és mintha sírni kezdett volna. És olyan áthatóan, olyan emberi módon...
És akkor a vadász észrevette, hogy a szarvas lába valóban arannyal van borítva. Óvatosan letette a puskát a szomszédos tuskóra, mondván, nézd, nem bántalak, odament az állathoz és megértette, mi a baj.
Az állat lába meg volt sérülve, és onnan nem vér folyt - tiszta arany. Megpróbálta megérinteni a lábát, és a szarvas még erősebben sírni kezdett. A vadász megvakarta a fejét, egy kicsit gondolkodott - és így szólt:
Ne félj, segítek neked, legyen.
Leszakított a tisztáson egy gyógyfüvet, a ruhájából letépett egy darabot és bekötözte az állat lábát.
Hamar begyógyul. Na, fuss. És ne kerülj többé az utamba.
Rátoppantott a lábával.
Persze otthon Jánosnak senki sem hitt. A városban azt mondták, hogy nem tudta elkapni az állatot. Pletykáltak egy kicsit - és elfelejtették. De azt beszélik, hogy talált egy aranyhegyet közvetlenül a küszöbén. Igaz-e ez? Azt már senki sem mondja meg.
