Kis sárkánykánk, I, öccse, Di figyelmesen hallgatta húga meséjét az új barátjukról, a szőke hajú Bencikéről, a vendégszerető nagymamájáról és a kertjükben termő finom bogyós gyümölcsről.
Egy kora reggel kiosont a sárkánykák palota-otthonából, amely a mesebeli országban állt, és odarepült, ahol Di új barátokra talált.
Repül, repül, és látja: kert, nagymama és egy fiú. Csak a fiú nem szőke, hanem sötét hajú és valahogy kicsi.
I leszállt óvatosan, elbújt a piros ribizlibokorban, és csendben figyelt.
Ákos, Ákoskám, hová bujkálsz? ― kiabálta a nagymama. ― Elvesztettem! Milyen kis pajkos hörcsög ez a gyerek! Az előbb még mellettem volt, és most nincs sehol…
„Jól emlékszem, hogy a fiút Bencikének hívják, ez meg egy másik fiú”, ― gondolta I.
Ákos, hol vagy? Nyulakat engedsz ki a ketrecből?
A nagymama a nyulak ketreceihez ment, és hangosan elkezdett beszélni:
Bátor kisfiúnk, az Ákos,
Fehér nyuszi farkát fogta,
A ketrecben az öreg nyúl…
Ide hát, nyuszi, gyere ide!
Ne félj tőlem, szerelmem!
Veled játszani akarok,
A kertbe majd elengedlek.
Szaladj csak, ne nézz hátra,
Játsszunk most bújócskát!
I csendben követte a nagymamát a levegőben.
Ahá, itt vagy, hörcsög! Elbújtál? Megszöktél a nagymama elől? ― találta meg az asszony az unokáját, és folytatta a versét:
Ákoska a mi hörcsögünk,
Nem áll meg a szája.
Ha az óvodából hazaér,
Rágcsál, rágcsál, rágcsál.
Szereti a szalonnát és a húst,
Nem mond nemet az ananászra sem,
Kólát tölt a torkába,
Csámcsog, mint a víziló.
Majd nagyobb lesz, és megérti,
Hogy az evésről is számot kell adni.
Egy kicsit eszik,
Aztán sietve a tornaterembe fut,
Ott égeti el a kalóriát.
Megmostad legalább a sárgarépát? Leszakítottad, és máris a szádba tetted? Azt hittem, megint nyulakat engedtél ki.
Nem, ― felelte a fiú, és a sárgarépát rágta.
„Kivel ismerkedjek most?” ― gondolta I.
Gyerünk, szedjünk ribizlit! Hamarosan jön anyu, és még egy vödörrel sem végeztünk. Mit főz majd belőle lekvárt?
A fiú, a sárgarépát rágva, némán követte a nagymamát.
A sárkánykának nem volt elég ereje. Annyira megkívánta a bogyókat, hogy odarepült Ákoshoz.
Szitakötő! Szitakötő! ― kiáltott Ákos.
A nagymama megnézte, mosolygott, és így válaszolt:
Hát ez a mi ismerős sárkánykánk, Bencike új barátja! Látogatóba jöttél, Di?
Én Di öccse vagyok. Engem I sárkánykának hívnak.
A kisfiú állt, rágta a sárgarépát és pislogott. Valószínűleg nagyon meglepődött.
Te is eltévedtél? Elszakadtál a családodtól? ― kérdezte a nagymama.
Nem, ― zavarba jött a sárkánykа, ― azért jöttem, mert én is barátot szeretnék, és ki akarom próbálni a bogyókat.
A zavartól I élénk lila bőre rózsaszínre változott.
Ne szégyelld magad, egyél nyugodtan a bogyókból. Nem sajnáljuk tőlük. Idén nagy a ribizli termése. Milyen szép vagy, I sárkánykа!
Mi, sárkányok, amikor izgulunk, félünk vagy zavarban vagyunk, megváltoztatjuk a bőrünk színét, ― kezdte magyarázni I, és egy egész csomó piros ribizlit tömött a szájába.
Ne izgulj, és csak egyesével egyél a bogyókból, az ágakat pedig nem kell megenni, azok nem finomak. Csak Bencikével szeretnél barátkozni, de ő most nincs itt. Ez pedig Ákos, ő még kicsi. Gyere vissza két nap múlva, Bence nálunk fog vendégeskedni ― mondta kedvesen a nagymama.
I sárkánykа jóllakott a bogyókkal, elbúcsúzott az új barátaitól, és elrepült.
„Csak ne áruljam el a nagyapónak, mert azt hinné, hogy kiment az eszem: sárkánykákkal ismerkedem és bogyóval etetem őket” ― gondolta a nagymama.
És hová repült a szitakötő? ― kérdezte Ákos, miután megette a sárgarépát.
Nem szitakötő, hanem I sárkánykа, ― válaszolta halkan a nagymama, és elkezdte szedni a piros ribizlit.
