Elérkezettaz este. Olja rendet rakott a saját szegletében, elalutat vetett a babájának, a mackóját pedig a puha kanapéra ültette. Megtisztította a fogait, megmosta az arcát, és kényelmesen elhelyezkedve az ágyban mélyen elaludt.
Hirtelen halkan sírás hallatszott. A játékok felébredtek, és meglátták, hogy a színes ceruzák sírnak, amelyek egy dobozban az asztalon feküdtek.
Miért sírtok?
Kérdezték a játékok.
Olja egyáltalán nem szeret bennünket.
Hogyan lehet ez? Hiszen Olja nagyon szereti a rajzolást, és minden nap a kezében tart bennünket.
A ceruzák még hangosabban kezdtek sírni….
Egyáltalán nem úgy tart bennünket, ahogy kellene.
Mondta a piros ceruza.
Engem szorosan az öklében szorít.
Engem pedig Olja mind a négy ujjával szorít, és ettől az eljárástól minden fáj, és a rajzok nem olyan szépek…
Mondta a kék ceruza.
Igen, igen. És én teljesen kimerültem Olja kezében.
Szólt közbe a toll.
Mit lehet tenni?
Kérdezték a játékok.
Segíteni kell Oljának, meg kell tanítani, hogyan kell tartani a tollat és ceruzákat a kezében. Én szívesen elmondanám, hogyan kell ezt csinálni.
Mondta a toll.
Engem három ujjal kell tartani, felül a mutatóujj, az nagy ujj az oldalon, derékszögben hajlítva, a középső ujj pedig a legnehezebb munkát végzi, ő, mint egy párnácska, nem engedi, hogy elfáradjak. És akkor szép, ügyes írást produkálok, és nem hibázok.
Mindenképpen elmondunk és megmutatunk Oljának, hogyan kell helyesen tartani a ceruzákat, a tollat és az ecseteket.
