Csipa a csibe — sárga, puha gombóc. Anyukájával, a tyúkkal és apukájával, a kakassal egy farmon él. Csipának sok apróbb testvére van. Nagyon vidám az élet a farmon! Bárhová menj — mindig valami érdekes vár rád. A szomszédos istállóban göndör juhok élnek, Csipa nagyon szereti titokban oda lopakodni és meghúzni a szőrüket. A juhok morognak és bégetnek:
Béééé-bé, ki húzza meg a szőrömet?
Béééé-bé, és engem is!
Senkit sem látok, béééé-bé.
Egyszer aztán Csipa mégis lebukott, túl hangosan nevetett, és nem tudott elrejtőzni. A juhok elűzték, és panaszt tettek az anyukájának. Ekkor így szólt a tyúk:
Kut-kutah, nagyon szomorú vagyok, Csipa, hogy bántod a juhokat, kut-kutah, miért vagy te olyan engedetlen!
Csak vidám voltam, pi-pi-pi. De többé nem megyek oda, becsszóra! — válaszolta Csipa az anyukájának.
A farmon egy istállóban nagy, szép lovak élnek. Csipa mindig azt álmodozta, hogy egyszer lovagolhat egyiken, de az anyukája, mint szokott, nem engedte meg. Csipának úgy tűnt, hogy az anyukája szándékosan tiltja meg neki a legérdekesebb dolgokat, ezért gyakran nem hallgatott az anyukájára és szándékosan az ellenkezőjét tette.
Egyszer, amikor titokban az istállóba lopakodott, Csipa csodálattal figyelte, ahogy az erős és fenséges lovak szép ügetésben futnak körbe. Csipának a legjobban a fehér ló tetszett, amelynek masszív lábai voltak. A kis csibét megijedtség fogta el, mert olyan aprónak érezte magát az óriási és gyors lovak mellett. Ha az arénára kerülne, biztos baj lenne.
Egész teste remegett az olyan gondolatoktól, amelyek az eszébe jutottak. De ugyanakkor azt képzelte, hogy a fehér lovon lovagol, és azt álmodozta, hogy milyen lehet. Annyira szeretett volna lovagolni, hogy legyőzte a félelmét, és amikor a fehér ló mellette elhaladt, a csibe magasan felpattant és a szárnyaival a ló farkához kapaszkodott.
És akkor kezdődött a baj! A ló az überraschástól ügetésre váltott, Csipa minden erejével próbált nem leesni, miközben a farok fel-le mozgott nagy sebességgel. Megpróbált felkapaszkodni a farkon, hogy felüljön a lóra, de az csak gyorsított, és a szegény kis csibe egyre lejjebb csúszott.
Hamarosan a többi ló is megijedett, meglepve attól, hogy váratlanul lóverseny kezdődött. A fehér ló rúgott, megpróbálva ledobni váratlan utasát. Csipa pedig kiabált neki, remélve, hogy meghallják a vékony csibehangját:
Várjatok, lassabban, pi-pi-pi! Most leesem, pi-pi-pi!
De a ló nem állt meg, és akkor minden olyan gyorsan történt, hogy Csipa nem is értette meg, mi történt. A ló hátravetette magát és olyan erővel rúgott, hogy a kis csibe egyenesen oda repült, ahol nagy sebességgel szaladtak a lovak. Nehéz paták röppentek el szeme előtt, és ő megpróbált kitérni elölük.
Minden összekeveredett, Csipa olyan félelemmel és szomorúsággal telt el, hogy nem hallgatott az anyukájára és ilyen helyzetbe kerülte magát, hogy könny csordult le az arcáról. És hirtelen hallotta felülről:
Ott van! Nyihaha! Ez ő kapaszkodott meg rajtam! — szólt a fehér mén a csokoládé színű lóhoz, amely elhaladt mellette.
De ez egy csibe! Nyihaha! Érdekes, hogyan kerülhetett ide! — válaszolt a csokoládé ló, amikor ismét körbe futott.
Én vagyok Csipa! — hallható volt a vékony hangocska, de a szavakat nehéz volt megérteni, mert Csipa nem hagyta abba a sírást.
Mindenki álljon meg! — parancsolt a mén, és a lovak lassítani kezdtek. Fokozatosan körülvették Csipát, figyelmesen nézegették — Miért ijesztettél meg engem, kis csibe?
Csak szerettem volna lovagolni, pi-pi-pi... — szégyen hangján mondta Csipa.
Hangos lónyerítés hallatszott. Mindenki rajta nevetett. A sárga csibe pedig kicsit pirosra vált a szégyentől.
Hogy tetszett az utazás? Nyihaha? — mondta a szürke foltokkal tarkított ló.
Ismét nyerítés hallatszott. Csipa észrevette, hogy a fehér ló közelebb jön hozzá. A szép hosszú lófeje olyan alacsonyan hajolt, hogy Csipa meg tudta nézni a nagy lószemeket. Majd hallotta a csendes hangot:
Ne figyelj rájuk, nyihaha. Ők mindig mindenen nevetnek.
Olyan bolond voltam, hogy úgy döntöttem, nem hallgatok az anyukámra, majdnem meghaltam! Pi-pi-pi! Olyan szomorú vagyok! Pi-pi-pi! — ismét könny csordult le az arcáról.
Nyihaha... Bolond csibe, Csipa. Egyszerűen megkérhettél volna, hogy vigyelek, nem kellett volna ilyen felfordulást okoznod a hippodromon, — tanítóan mondta a ló.
Azt gondoltam, nem akarnak, — sajnálkozva válaszolt Csipa.
Ezért úgy döntöttél, hogy a farkomon lovagolsz. Ez nagyon bolond volt. De már elég megijedtél. Szállj fel rám, hazaviszlek.
Kérlek, bocsáss meg nekem, többé soha nem fogok így tenni, — őszintén bocsánatot kért a kis csibe.
Természetesen a fehér ló, akit később Györgynek hívtak, megbocsátott a kis csibének. Hazavitte, ezzel teljesítve a sárga gombóc titkos álmát. Az anyukája még sokáig panaszkodott és dorgálta a fiát, de György meggyőzte, hogy minden rendben van, és Csipa már megértette a hibáját.
Csipa megígérte, hogy jobban hallgat majd az anyukájára. Mert az anyukája soha nem mond valamit csak úgy, rosszból, az anyukája mindig arra gondol, hogy a gyerekeknek jó legyen. És bár nem azonnal, de Csipa ezt megértette.
