Kedves kisfiúk és kislányok! Biztosan meglepődtetek, hogy mi ez a Mesés erdő? Az a helyzet, hogy ebben az erdőben a közönséges fák mellett cukros nyírfák nőnek gumicukor levelekkel, vannak virágok, amelyek porzója helyett édes lekvár van, és kiflifák is – mindet fel sem lehet sorolni. Az erdő lakói is különlegesek: tudnak beszélni, találmányokat készíteni és persze barátkozni. De ismerkedjünk meg velük közelebbről! Tessék, üdvözöljük a Mesés erdőben!
A nyuszi testvérkék híresek voltak vidám természetükről az egész erdőben. Ezek a nyuszilányok csak arra vágytak, hogy virágkoszorút fonjanak és gumicukor levelekkel csemegézzenek. Még az erdei iskolában is kitalálták a különféle csodálatos történeteket, és csengő nevetéssel mesélték el a barátaiknak.
Egyszer egy szünetben, amikor a barátokkal körben játszottak, az egyik nyuszi testvér észrevette, hogy a Sündisznó egyedül áll, és csak néha pillant rájuk sóhajtozva.
A Sündisznó nemrég költözött a Mesés erdőbe, ezért a gyerekek keveset tudtak róla. Jól tanult, és mindig könyvvel járt. A gyerekek úgy gondolták, hogy ijesztően okos, és egymás között okoskodónak becézték.
Nézzétek, nézzétek, hogy néz ránk az okoskodó! Morcos, azt hiszi, okosabb nálunk!
Pedig egyáltalán nem okoskodó – jegyezte meg a mókus –, hanem tüskés morcos!
Igen, igen, igen – kórusban csatlakoztak a többiek –, ez a név jobban illik hozzá!
Teltek a napok, a kicsik pedig továbbra is elkerülték a „tüskés morcost”. Ő sem közeledett hozzájuk, csak hosszan nézett feléjük.
Egyszer Nyuszika hazafelé tartott az iskolából. A húga megbetegedett, és anyu otthon ápolta. Nyuszika rózsaszín orrocskája alatt dúdolt egy vidám dalt, amikor hirtelen keserves szipogást hallott. Hátranézett, és meglátta a sünit.
Tüskés morcos… Ó, bocsánat, Sündisznó, mi történt?
A sündisznó könnyes szemmel nézett rá.
Miért nem akartok velem barátkozni?
Mi? – zavarodott meg Nyuszika. – Hát te akarsz velünk játszani? Hiszen soha nem jöttél oda hozzánk.
Szégyellem magam – mondta a Sündisznó, és mancsaival eltakarta a pofiját, majd gyorsan elsietett.
Nyuszika elgondolkodott. Nem futott utána a sünnek, hanem amikor hazaért, megkérdezte anyukájától:
Hát lehet az, hogy valaki szeretne barátkozni, de nem tud elsőnek odamenni, mert szégyenlős?
Persze – nevetett anyu –, nálam ti, lányok, csak úgy pattantok, és már beszélgettek is! De vannak, akiknek nagyon nehéz megtenni az első lépést! Miért kérdezed?
Nyuszika elmesélte anyukájának a „tüskés morcosról” és a nemrégi találkozásukról a sírdogáló sünivel. Anyu csak megrázta a fejét:
Hát ezt nem gondoltam volna, hogy a lányaim jobbra-balra ilyen csúfneveket osztogatnak!
Bocsánat, anyu – szégyenkezett Nyuszika.
Nem nekem kell bocsánatot kérned, hanem a Sündisznótól. Nem azért nézett rátok, mert morcos vagy okoskodó. Nem tudta, hogyan kezdjen beszélgetést, nagyon szégyenlős kisfiú!
Másnap a sündisznó nem jött iskolába. A tanító néni azt mondta, megfázott. Nyuszika azonban már tudta, mit fognak tenni az órák után. Elmesélte a barátainak az anyukájával folytatott beszélgetést, és a gyerekeknek nagyon szégyellték magukat, amiért tüskés morcosnak nevezték a sünit.
A Sündisznó az ágyában feküdt, és ezt gondolta: „Soha többé nem megyek iskolába, soha!”
Anyu belépett a szobába:
Fiacskám, jöttek hozzád!
Ki jöhetne hozzám, anyu – sóhajtott szomorúan a sündisznó.
Mi! – csendültek fel a vidám hangok, és a sün meglepetten látta meg osztálytársait.
Előrelépett Nyuszika:
Úgy döntöttünk, meglátogatunk, ne haragudj ránk, és gyógyulj meg! Várunk vissza, hiszen még annyi játékot kell eljátszanunk! Ez pedig neked szól!
A gyerekek édes ajándékokat kezdtek kipakolni az asztalra a sündisznónak: gumicukor leveleket, bogyókat, gombácskákat és sok más finomságot.
Köszönöm – mosolyodott el a sün.
Igen, kedves gyerekek, így van ez. Mindannyian mások vagyunk: valaki nagyon bátor, valaki pedig, mint a sün, fél megtenni az első lépést. Lehet, hogy úgy tűnik, haragszik ránk, pedig valójában csak szégyenlős.
