Egy kis városban, amely gyönyörű tájon helyezkedett el, élt egy hatéves kislány, akit Liliánának hívtak. A városka egészen kicsi volt, kevés ember lakott benne, és ami a legmeglepőbb, egyáltalán nem voltak gyerekek. Liliána gyakran szomorkodott, hiszen soha nem volt alkalma más gyerekekkel játszani.
A kislány az édesanyjával és édesapjával élt, akik minden nap dolgozni jártak, és nem tudtak egész nap a lányukkal játszani. Volt a kislánynak egy dajkája is, aki minden szabad idejét Liliánával töltötte.
Mivel a kislánynak nem voltak kortárs barátai, akikkel megoszthatná titkait és különféle vidám játékokat játszhatna, virágokat kezdett termeszteni — liliomokat.
Gyönyörű virágágyást készített, ahol a legkülönfélébb fajták és színek virágoztak. Voltak ott sárga, fehér, lila, rózsaszín és még kék liliomok is, a kislány pedig minden nap gondozta és öntözte őket.
Annyira szerette a virágait, hogy a legjobb barátainak nevezte őket, beszélgetett velük, és megosztotta velük mindazt, ami a szívében volt.
Liliána nagyon szerette volna, ha csoda történne, és a városában megjelennének gyerekek, akikkel sétálhatna.
Odament a virágágyáshoz, és elmesélte a virágoknak:
Kedves liliomjaim, mennyire hiányoztatok! Hogy vagytok nélkülem? Mi történt veletek, amíg aludtam és reggeliztem? Tudjátok, annyira vágyom arra, hogy a városunkban sok gyerek legyen, akikkel együtt jöhetnénk hozzátok.
Egyik nap Liliána a szokásos módon, miután meglátogatta virág-barátait, a szobájába ment. Esténként a dajka mesét olvasott a kislánynak, minden este egy újat. Aztán Liliána kényelmesen elhelyezkedett, a dajka betakarta puha takaróval, és a kislány mélyen elaludt egyetlen igaz barátaira gondolva.
Reggel lett, Liliána a szokásos módon korán felébredt, lement a földszintre, ahol finom reggeli várta, amit a dajka készített.
Jó reggelt! Milyen csodálatos nap! Dajka, már kimentél a virágaimhoz? Hogy vannak nélkülem?
Kiáltotta a kislány.
Jó reggelt, napocskám! Nem, még nem mentem ki a liliomokhoz, hiszen te szeretsz elsőként odamenni hozzájuk és megöntözni minden egyes virágot.
Akkor gyorsan adj ennem, dajka, és elfutok a barátaimhoz!
Liliána gyorsan megette a finom túrós palacsintát lekvárral, amit a dajka készített, és elrohant meglátogatni pompás liliomjait.
Magával vitte az öntözőkannát, a kislány ugrándozva futott a virágágyáshoz és felkiáltott:
Hogy aludtatok, virágaim? Nem fáztatok meg?
A liliomok csak ringatóztak a szélben, és semmit sem válaszoltak a kislánynak. És hirtelen, amikor Liliána az egyik virágot öntözte, gyengéd hang hallatszott:
Üdvözöllek, kedves Liliána!
A kislány nem értette, ki szólította meg, de a hang egészen gyerekesnek tűnt.
Ki van itt?
Kérdezte elgondolkodva a kislány.
Én vagyok az, a liliom, amit éppen öntözöl.
Válaszolt a gyengéd gyerekhang.
Tényleg igaz? Vagy mesében vagyok!? Vajon tudnak beszélni a virágok?
Csodálkozva gondolta Liliána.
Minden nap gondozol minket, öntözöl, érdekes történeteket mesélsz nekünk és megosztod velünk az álmaidat. Most engedd meg, hogy jót tegyünk veled, és teljesítsük a kívánságaidat!
Egy másik hang hallatszott, ez egy másik liliom volt.
Liliána megfordult, és hirtelen meglátott egy homokozót a szomszédos udvaron, ahol korábban soha senki nem lakott, a ház elhagyatottan állt. A homokozóban két gyerek játszott — egy fiú és egy lány, körülbelül hat-hét évesek voltak, akárcsak Liliána.
Szia, Liliána! Ismerkedjünk meg! Mi vagyunk az új szomszédaid, és most a szüleinkkel együtt itt fogunk lakni.
Hirtelen kiáltotta a fiú.
Szia!
Válaszolta elgondolkodva Liliána.
A virágok felé fordította a fejét.
Hogyan csináltátok ezt? Hogyan csináltátok, hogy a városunkban megjelenjenek gyerekek?
Láttuk, mennyire vágysz erre! Amikor mesélted nekünk azokat a meséket, amiket a dajka felolvas neked lefekvés előtt, azt hittük, nem hiszel a csodákban, és a mesékben sem hiszel. Pedig van köztünk egy liliom, akit Mesének hívnak, ő teljesítette az álmodat, és most ebben a városban megjelentek gyerekek.
Válaszolta a rózsaszín liliom.
Liliána nem tudott betelni az örömmel. Lehajolt a virágaihoz, és mindegyiket megcsókolta.
Melyikőtök a Mese?
Kérdezte a kislány.
Én.
Csodálatos hang hallatszott, gyengéd és kedves.
A kislány szeme előtt hirtelen kinyílt egy nagy türkiz liliom, amelynek a szárán a legtöbb bimbó volt.
Attól fogva Liliána összebarátkozott az új gyerekekkel, akik a barátai lettek. De a régi, legjobb és igazi barátait — a virágokat — Liliána soha nem felejtette el. Továbbra is gondozta őket, és reggelente, közvetlenül ébredés után sietett hozzájuk.
Liliána pedig megértette, hogy a világon csodák történnek, és valójában minden mese, amit a dajka mesél neki lefekvés előtt — mindez körülöttünk van.
Olvassatok meséket, és a jóság betölti a lelketeket.
