A sötét és titokzatos erdő mélyén, ott, ahol a fák úgy hajolnak egymás felé, mint a régi titkok ősi őrzői, áll egy elhagyatott ház. A hold alig szűrődik át a sűrű lombon, hogy megvilágítsa az időjárástól megviselt falait és zárt ablakait. Ez a ház az emberek és a misztikus lények világa közötti határvidéken áll, története pedig sötétségbe és legendákba burkolózott.
Régen, nagyon régen, ott élt egy ősi varázsló, akit Mordekájrnak hívtak. Hatalmas és titokzatos volt. Ereje elegendő volt ahhoz, hogy kapcsolatba lépjen a sötétséggel, amely a közönséges halandók szeme elől rejtve van.
Házában Mordekájr borzongató rítusokat végzett. Idővel a mágia iránti szenvedélye sötét lénnyé változtatta. A hatalom és a halhatatlanság vágya rabul ejtette, régi tekercseket kezdett tanulmányozni, elfelejtett varázsigéket keresett.
Mindez odavezetett, hogy megnyitotta a kaput a sötétség és az árnyak világába. Mordekájr kapzsisága olyan erőket szabadított el, amelyeknek soha nem lett volna szabad elhagyniuk kötelékeiket.
Ettől a pillanattól kezdve furcsa és borzalmas események történtek a varázsló háza körül. A fák eltorzultak és baljós formákat öltöttek, az állatok pedig eltűntek vagy felismerhetetlenségig átalakultak.
A helyi lakosok a mai napig elkerülik ezt az erdőrészt, és aki valaha a ház közelébe merészkedett, azt állította, hogy titokzatos suttogásokat hall és remegő árnyakat lát.
Egyszer egy csapat bátor barát úgy döntött, hogy ellenőrzi a pletykák igazságát, és elindul a titokzatos hely felé. Éjszaka a tábortűz körül ülve kezdtek egymásnak mesélni azokról a borzongató történetekről, amelyek azokkal estek meg, akik beléptek a varázsló házába.
Az első történet ― Gáborról, a szegény fiúról
Gábor úgy döntött, hogy megkeresi azokat a kincseket, amelyekről a pletykák szerint Mordekájr birtokában voltak. Összeszedte bátorságát, és belépett a mágus házába. Belül számtalan rejtélyes tárgy és régi tekercs volt.
Gábor a szobákon át bolyongott, míg el nem jutott egy fenséges terembe, amely rémülettel töltötte el.
Falait rovátkolt rúnák és jelek borították, amelyek gyenge fényben izzottak, mint az éjszakai égbolt csillagai. A terem közepén oltár állt, amelyet ősi ereklyék koronáztak, és misztikus fénnyel ragyogtak.
Az oltáron egy kis láda feküdt, drágakövekből készítve. Úgy tűnt, mintha maga a természet adott volna különleges jelentőséget ennek a tárgynak.
Óvatosan felnyitva a ládát, Gábor valamit talált, ami szívét izgalmában megdobbantotta.
Belül egy arany szálakkal átszőtt tekercs feküdt. A tekercs jelei lüktettek, mint élő lények.
Gábor már nem volt urai önmagának. Elkezdte megfejteni az ősi írásjeleket. Elméjét tudás áradata öntötte el, amely feltárta a világ és a mágia titkait. Ősi istenek léte, elfeledett ereklyék, a sötétség urai, akik évszázados álom után próbáltak ébredezni, mindez fényes villanásokban tört fel a fiatalember elméjében.
Minden szóval Gábor tekintete egyre homályosabbá vált, lélegzete elakadt, szíve pedig egyre gyorsabban vert. Olyan világba merült, ahol az idő és a tér elvesztette jelentőségét, és csak a tudás és a mágia maradt örök.
Mindazonáltal Gábor érezte, hogy tudata minden szóval egyre sebezhetőbbé válik az ősi erőkkel szemben. Érezte, hogy lelke a tekercsből áradó sötétségbe és hidegbe kezd behatolni. Ez a sötétség el akarta nyelni az elméjét, és uralkodni akart a lénye felett.
A fényes ősi kinyilatkoztatások elhalkultak, de ijesztő látomások és borzalmas képek kezdtek megjelenni a szeme előtt. Baljós alakokat látott, sötétbe burkolózva, és ősi varázsigék suttogását hallotta. Megértette, mi is az a tekercs, de már túl késő volt.
Azóta senki sem látta Gábort. Csak néha, sötét éjszakákon, mintha hallatszottak volna a sikolyai az erdőben.
A második történet ― Eszterről, a fiatal lányról
Fiatal és bátor, Eszter úgy döntött, hogy elmegy Mordekájrhoz, és megszabadítja a világot a gonosz varázslótól. Egy éjszakát töltött a sötét házban, reggel pedig kialudt szemekkel és hófehér hajjal találták meg. Nem tudott egy szót sem kimondani, de teste baljós suttogásokat bocsátott ki.
A harmadik történet ― Levente nevű fiatal kutatóról, aki nem hitt a babonákban, és el akarta bizonyítani, hogy mindez puszta félelem
Több éjszakát töltött a varázsló házában, és minden jól ment. De a harmadik alkalommal Levente eltűnt, nyoma pedig a sötétségben veszett el.
Minden újabb történettel a tábortűz körül egyre hidegebb lett, és a barátok érezni kezdték, hogy valami körülveszi őket. Láthatatlan. Gonosz.
Az erdő titokzatos szavakat suttogott, a szelek pedig furcsa hangokat hoztak, amelyeket nem lehetett megkülönböztetni.
Amikor az utolsó történetet is elmesélték, a barátok zajt hallottak az erdő mélyéről. A Mordekájr háza felé fordultak, és látták, hogy falai lüktetnek és villódznak, mint egy élő lény.
A sötétségből árnyak kezdtek kilépni. Közeledtek a barátokhoz, és ők megértették, hogy valami félelmetes és hatalmas ébredezik.
A barátok szíve gyorsabban vert, lélegzetük elnehezült, az idő pedig megállt. Megértették: vagy itt és most szembeszállnak ezzel a gonoszsággal, vagy beletörődnek a sorsukba, és örökre eltűnnek a sötétségben.
A valódi hősökre jellemző elszántsággal és bátorsággal felálltak helyükről, és elkezdtek egy varázsigét mondani, amely a fény erőit szolgálta.
A barátok a tábortűz körül álltak, szívük egyszerre dobbant, mintha egy egésszé váltak volna. Szemükben az elszántság tüze égett, lelkükben a remény lángja. Hangjuk erős kórusban egyesült, és csengő szertartást teremtettek, amely a jóságot és a fényt szólította.
A tűz erejük fókuszává vált. A tűzből fényoszlop emelkedett fel. Körülötte terjedt, mint élő energia, és mágikus ragyogással töltötte meg a levegőt. Ez a fény körülfogta a barátokat, és érezték, hogy minden sejtjükbe behatol, testüket erővel és elszántsággal töltve meg.
A sötét alakok eltűntek ebben a fényben. Először körvonalaik ködként elmosódtak, bizonytalanná váltak. Aztán a fényörvény felszállt, és elkezdte felszívni a sötétséget, csak üres burkokat hagyva maga után, amelyek egykor sötétek voltak.
A gonosz erői ellenálltak, a csata kemény volt. A barátok nem adták fel. Tudták, hogy ebben a harcban nemcsak a sorsuk, hanem az egész világ sorsa is a tét, amelyet annyira becsültek.
Elszántságuk acélos volt, a győzelembe vetett hitük pedig megingathatatlan. Hangjuk egyre erősebb lett, a tűz fénye pedig egyre ragyogóbb.
Mordekájr sötét háza remegni kezdett, mintha hatalmas kalapácsok ütnék. Falai lüktettek, a mélyéből pedig baljós hangok törtek elő.
Hirtelen a ház megdermedt, mintha szíve megállt volna. A gonosz lény kezdett eltűnni. A végtelennek tűnő árnyak eltűntek, és a barátok érezték, hogy a gonosz mágiája összezsugorodik, és átadja helyét a jóságnak.
A fiatalok szíve erősebben vert, és az ujjongó tekintetek összetalálkoztak. Tudták, hogy győztek, és ezt együtt érték el. Megkönnyebbülés és öröm töltötte el őket, mintha súlyos teher esett volna le a válluk.
Fény és öröm töltötte be a körülöttük lévő világot. A hosszú éjszaka után új korszak köszöntött. A barátok egymásra mosolyogtak, szemük ragyogott.
Az éjszaka elmúlt, átadva helyét a hajnalnak. A félelmetes történet is vele együtt tűnt el, akárcsak a tábortűz füstje. Hiszen a barátság ereje még a legijesztőbb meséknél is erősebb.