Estére járt az idő. Hirtelen a nappalib bútorai vitába kezdtek.
Én vagyok a legfontosabb!
Mondta a kanapé.
Kérdés a gyermekeknek: Miért gondolta a kanapé, hogy ő a legfontosabb?
Rajtam pihennek, könyveket olvasnak, tévét néznek. Nagyon puha és kényelmes vagyok.
Nem, én vagyok a legfontosabb!
Mondta a vitrin.
Kérdés a gyermekeknek: Miért gondolta a vitrin, hogy ő a legfontosabb?
Nagyon nagy és tágas vagyok. Bennem szép edények állnak, teljesen lakk-festett, sima és csillogó. Ez nagyon szép és praktikus.
Nem, én vagyok a legfontosabb.
Egy hangocska hallatszott a hálóból.
Rajtam pihennek a fárasztó munkanap után, és a gyerekek szép, jó álmokat látnak.
Kérdés a gyermekeknek: Ki szállt be a vitába?
Nagyon széles és kényelmes vagyok, van két háttámlám.
Nem, mi vagyunk a legfontosabbak, nélkülünk a konyhában semmi sem működne. Állva enni, edényt tartva a kezünkben, egyáltalán nem kényelmes…
Kérdés a gyermekeknek: Ki támogatta a vitát?
Az öreg fotel hallgatta őket és csodálkozott.
Kérdés a gyermekeknek: Minek csodálkozott a fotel, szerintetek? Miért volt meglepve?
