Egy derűs őszi napon, amikor a nap melegen sütött, egy fiú az erdőbe ment gombászni. Sokáig bolyongott a fák között, tisztásokon kereste a gombákat, és tele lett a kosara. De nem vette észre, hogy nagyon messzire távolodott az erdei ösvénytől.
Hahó-ó-ó-ó-ó! Hahó-ó-ó-ó-ó!
A fiú teljes torkából kiáltozott, de senki sem hallotta.
Csak a visszhang felelte neki:
Hó-ó-ó-ó! Hó-ó-ó-ó!
Leült a fiú egy tuskóra, keservesen sírni kezdett, és azon gondolkodott, hogy nem tudja, hogyan találja meg az utat hazafelé, hogyan jut ki az erdő ismeretlen részéből. Hirtelen, mintha a föld alól bújt volna elő, egy kis ember jelent meg előtte. Alacsony termetű volt, fehér ingben, nyírfakéreg övvel átkötve és széles szalmakalapban, érdeklődve nézte a síró fiút. Ez egy igazi erdei manó volt, aki az erdőt őrzi, a fákról és bokrokról gondoskodik.
Ne sírj, fiam. Én az erdő lakója vagyok, segítek neked, és megmutatom, hogyan találd meg az utat. Csak egy feltételemet kell teljesítened.
Mondd, mit kell tennem, kész vagyok rá!
Mondta a fiú.
Három jó cselekedetet kell végrehajtanod. Amint teljesíted a feltételemet, azonnal hívj!
Felelte az erdei manó.
Meglepődött a fiú:
És ennyi az egész? Rendben! Csak ne menj messzire, mindjárt visszajövök.
Mire a fiú körülnézett volna, az erdei manó eltűnt, ugyanolyan hirtelen, ahogy megjelent. Felugrott a helyéről, és gyorsan elindult az ösvényen, hogy teljesítse a váratlan vendég feltételét.
Útközben találkozott egy őzgidával, aki belegabalyodott egy sűrű bokor ágaiba.
Kérlek, segíts nekem, fiú! Szorosan beszorultam, és nem tudok egyedül kijutni.
Nincs időm veled bíbelődni, sietek. Minél gyorsabban jó cselekedetet kell tennem. Viszlát, őzgida!
Mondta a fiú.
Megy tovább a fiú az ösvényen, látja – egy madárfióka kiesett a fészkéből, és szánalmasan csipog, felette pedig a szülei köröznek, és nem tudják, mit tegyenek.
Kérlek, segíts nekünk, kedves fiú! Tedd vissza a kicsit a fészekbe…
Nem tudok, sietnem kell, jó cselekedeteket kell tennem.
Nem akart a fiú segíteni a madaraknak.
Kanyarogva az erdei ösvényen, a fiú találkozott egy sünivel, aki hazafelé menet elvesztette az összes gombáját és bogyóját.
Fiú, segíts összeszedni a gombákat és bogyókat a tüskeimre. Sokáig mentem, elfáradtam, és nem tudtam megtartani a tüskéimen mindazt, amit gyűjtöttem.
Kérte a sün.
Bocsáss meg, süni, nem tudok segíteni, nagyon sietek! Jó cselekedeteket keresek, hogy megtegyem őket. Próbálj meg valahogy egyedül boldogulni…
És ment tovább, nem akart a süninek segíteni.
Néhány métert haladva a fiú meglátta az erdei manót, aki egy öreg tuskón ült. A természet őre megkérdezte:
Mi ez? Tényleg egyetlen jó cselekedetet sem tudtál megtenni? Senkinek sem kellett a segítséged és az eszed?
És a fiú így válaszolt:
Érted, erdei manó, mi a helyzet… Nagyon siettem teljesíteni a feltételedet, de folyton elterelték a figyelmemet, sehogy sem sikerült jó cselekedeteket tennem. Kiderült, hogy nem is olyan könnyű megtalálni őket. És hol? Körös-körül csak erdő meg fák.
Hol találd meg, kérdezed? Miért nem segítettél a madaraknak, miért nem húztad ki az őzgidát a bozótból, miért nem segítettél a süninek összeszedni a gombákat és bogyókat? Hát ez nem segítség? Mert a jó cselekedetek nem hőstettek, hanem segítség annak, akinek valóban szüksége van rá.
Elhallgatott a fiú, egy pillanatra elgondolkodott, megfordult és visszafutott arra, amerről jött. Az ösvényen megtalálta a sünt, és segített neki feltűzni a gyűjtött termést a tüskeire, visszatette a kis madárfióka a fészekbe, a felbolydult szülők nagy örömére, és kisegítette az őzgidát a sűrű bokrokból.
Ezután az erdei lakó újra megjelent a fiú előtt, átadta neki a kosarat az összegyűjtött gombákkal, és segített neki kijutni az erdő sűrűjéből.
A fiú hazatért, és senkinek sem mesélte el, mi történt, de soha többé nem kereste a jó cselekedeteket, hanem igyekezett segíteni mindenkinek, akinek szüksége volt a segítségére.
