A felnőttek általában egész napra elrepülnek kincseket keresni, a kicsik pedig a fán maradnak az öreg dajkával. De ez olyan csábító - kincseket találni!
Fülöp a legjobb barátjával, Ferivel a farkukat és szárnyaikat is odaadnák, csak hogy igazi kincseket találjanak! De hol szerezzék, ha nincs térképük? De egyszer Feri hozott egy térképet!
Nézd, Fülöp, mi van nálam! Egy igazi térkép!
Hú! Ez aztán a szerencse! Hadd lássam.
Örült Fülöp.
Na, nézd. Ez az X a kincs, ez meg a mi fánk - innen kezdjük a keresést.
És ez meg mi?
Kétkedve kérdezte Fülöp, miközben a göcsörtös vonalakat nézte, mintha kis karommal karcolták volna a gyűrött, kiszáradt levélre.
Ez az irány és a lépések száma. Minden vonás tíz lépés.
És hol szerezted?
Kétkedve kérdezte Fülöp.
Magam rajzoltam!
Büszkén mondta Feri.
Hát ez így lehet?
Kérdezte Fülöp. A barátja csak vállat vont. De mindketten azonnal a gyerekszoba kijárata felé indultak.
A nap gyengéden melegítette a kíváncsi orrocskákat, Fülöp örömmel kifeszítette szárnyait és fürgén felemelkedett a levegőbe. Nagyon szerette a szárnyait. Csillogóak voltak, gyengén lilás színűek.
A sárkány nem tudta megállni, kissé elfordította a nyakát és hunyorított, hogy megcsodálja a szárnyait. "A legjobb pár az egész sárkányfán" - gondolta.
És majdnem nekiütközött egy ágnak a föld közelében. Feri majd lefordult a nevetéstől. Fülöp fújtatott és óvatosan kiegyenesítette az irányt, aztán együtt leszálltak a fa tövéhez. Innen, lentről nézve, egyszerűen hatalmasnak tűnt.
Na, vedd elő a térképet.
Feri azonnal beletúrt a mellén lévő kis zacskóba és előhúzta az értékes holmit.
Szóval. Hosszú és nehéz út áll előttünk, ezért hoztam nekünk uzsonnát - sárkánygyümölcsöket, friss harmatot iszunk, és a kemény földön alszunk, mint egy igazi kalandban!
Mondta.
Hogyan alszunk?
Fülöp még meg is döbbent, életében még soha nem aludt a gyerekszobán kívül, az F betű alatt.
Hát, ki tudja, hogyan fordul hozzánk a szerencse. Nem mehetünk haza zsákmány nélkül.
A barátja nagyon üzletszerű volt. Fülöp is kissé átérezte. Bár a kemény, ismeretlen földön való alvás gondolata nem tetszett neki.
És elkezdődött a kaland. Feri fogta a térképet és elöl ment, mormolva: "Harminc lépés jobbra a fától, aztán balra fordulni és még tíz lépést egyenesen menni, most kétszer balra fordulni és harminchárom lépést tenni".
Csak néhány perc telt el, és Fülöp már kifulladt. Gyalog kóricáltak és kanyarogtak a fa alatt, és nem látszott vége az útjuknak.
Figyelj, ez nagyon fárasztó dolog, nem ideje megpihenni?
Mit beszélsz? Csak most kezdtük! Megtaláljuk a kincset és akkor pihenünk.
Fülöp szó nélkül ballagott a barátja után. Valójában a vágyott célhoz már csak pár lépés volt hátra, és íme, a sárkánykölykök már odaértek a térképen X-szel jelölt helyhez.
Egyenesen előttük volt egy bokor. Feri üzletszerűen bemerült a bozótba. Egy percig hangosan toporgott az ágak között, azok zöld levelekkel suhogtak és ellenálltak a támadásnak. De aztán a sárkány hirtelen kiugrott onnan győzelmi csillogással a szemében.
Mi van ott?
Fülöp türelmetlenségében a farkával csapkodott és odaugrott a barátjához.
Nézd.
Kinyitotta a mancsát és megmutatta a kis csíkos kavicsot.
Vau.
Elbűvölten nyögte Fülöp. A kavics tényleg nagyon szép volt. Azonnal uzsonnázni kezdtek. A barátok rágcsálták a gyümölcsöket, harmattal öblítették le és gyönyörködtek a kincsükben.
Jó kincset találtál, Feri! Csak valahogy gyorsan megtaláltuk.
Mondta Fülöp. Már elfelejtette az aggodalmait, és nagyon szeretett volna ő is találni valamit.
Az igaz. És csak egy kincs van, hogyan osszuk el?
Egyetértett Feri.
Pontos! Talán még kereshetnénk?
De csak egy térképünk van!
Mondta Feri.
Hát és akkor? Kezdjük egy másik fától. Most odamegyünk bármelyikhez és elölről kezdjük az egész utat!
Nem veszítette el a fejét Fülöp.
Ezt jól kitaláltad!
Örömében felkiáltott Feri. Azonnal felálltak, elrejtették a kincsüket, kiterítették a térképet és elindultak a legközelebbi fához. Újra végigjárva a térképen az utat, egy hatalmas követ találtak, mögötte Fülöp egy csodálatos fehér kagylót talált.
A sárkánykölykök áhítattal csodálták a leletet, aztán nem sokat gondolkodva a következő kincs keresésére indultak. Találtak egy harmadik fát és újra végigjárták az útvonalat. Egy hideg patakhoz vezetett őket, amelynek fenekén egy cukorkás papír csillogott és szikrázott.
Feri bátran belemártotta a mancsát a hideg vízbe és kihúzta az új drágaságot. Közben már kezdett alkonyodni. Feri kijelentette, hogy neki elég kincs van és ideje hazaindulni.
Fülöp szomorúan nézett a térképre és beleegyezett. Felszálltak az égbe és meglátva a szülőfájukat, hazarepültek.
Az F betű alatti hálószoba ajtajánál Fülöp és Feri osztani kezdték a kincseket.
A cukorkás papír és a kavics nekem, a kagyló neked.
Mondta Feri.
Nem igazságos, neked két kincsed van, nekem csak egy.
Észrevette Fülöp.
Mit csináljunk? Ha odaadnám neked a kavicsot, akkor csak a cukorkás papír maradna, és megint nem lenne igazságos.
Fülöp maga is látta, hogy a kincseiket nem lehet egyenlően elosztani. És akkor eszébe jutott a térkép és az egész csodálatos napjuk a kereséssel, pihenővel és kincsekkel.
Tudod mit, fogd el az összes kincset. Nekem hagyd meg a térképet!
Mondta Fülöp a barátjának.
Nos, ha így akarod...
Az elégedett Feri átnyújtotta a térképes lapot a barátjának, ő pedig erősebben megkötötte a kincsekkel teli zacskóját. Bementek a hálószobába, ahol a dajka már tiszta ágyakat vetett, és elkezdték mesélni a többieknek a kalandjaikat.
Amikor már mindenki aludt, Fülöp gyengéden a szívéhez szorította a térképét és álmodozva gondolta: "Minek nekem kincsek, ha van ilyen térképem? Ezzel egy egész hegy kalandkincset találok magamnak".
