Egy nagy zöld erdőben született egy kicsi, puha fenyő. Nőtt más fák között, és minden évben látta, ahogy az ősz során a levelük minden szivárvány-szín árnyalatára festődik, télen pedig lehullik, és fehér, könnyű hó telepszik a ágakra. De a fenyőnek legjobban akkor tetszett, amikor tavasszal a fákon apró, gyengéd rügyek jelennek meg, amelyekből fiatal, zöld levelek törnek elő.
Ő pedig, a fenyő, télen és nyáron egyaránt zöld volt. De a fenyő nem irigyelte a többi fát, mert azok soha nem voltak újévi ünnepségen, míg az ő zöld, puha, díszített fenyőjét Dédus Fagy mindig magával viszi az ünnepségre.
Fagy a fenyőt hóval becsomagolja, és elaltatja. Gyengéden szól hozzá:
Aludj, fenyő, aludj már.
A Vihar pedig altatódalt énekel:
Aludj, fenyő, kedvesem, vigyázz, ne fagyj meg!
A fenyő szereti Fagyt és Viharat a gondoskodásukért és jóságukért.
Egy alkalommal az újév előtt Dédus Fagy így szól a fenyőhöz:
Fenyő, szépség, holnap az apróságoknak ünnepük van, te szép és díszített leszel. Színes golyókkal díszítünk fel, és szép gyöngyöket akasztunk rá. De ma jól kell pihenned és aludnod.
Jó, Dédus Fagy, korán lefekszem, és holnap az ünnepségen a legszebb leszek, és vidámságot hozok az apróságoknak!
Eljött az este. Alig döntötte el a fenyő, hogy hóval betakarózik és aludni megy, amikor egy szürke nyúl szaladt el mellette, és így szól a fenyőhöz:
Zöld fenyő, miért fekszel olyan korán? Játsszunk! Körülötted fogok ugrálni, te pedig az ágaiddal fogsz engem fogni.
Ó, nyúlka, szívesen játszanék veled, de ígéretet tettem Dédus Fagynak, hogy korán pihenni megyek, holnap az óvodában ünnepség van, ki kell aludnom.
Semmi baj, akkor én körülötted futkározom és játszom, te pedig pihenj.
Jó, csak ne zajongj, nyúlka.
Így döntöttek. Alig hunyította be a fenyő a szemét, és eljött az álom, hallja, ahogy a nyúl ugrál és énekli a dalokat. Így nem tudott aludni, amíg a nyúl el nem fáradt és haza nem ment.
Elszaladt a nyúl, a fenyő már szundikálni akart, amikor meghallotta a farkast, a mérges farkast és a rókát futni:
Te még táncolni fogsz nekem, te ravasz róka! — ordít a farkas.
Mi van, szürke, nem értem, miért vagy rám mérges? — válaszolja a csaló.
Nem érted? Ki küldött engem hamis nyom után a nyúl után? — mondja a farkas hangosabban, és meg akarja fogni a róka farkát.
Bocsáss meg, szürke, nekem is enni kell! Ó! — visított a csaló, amikor a farkas közelebb akart érni hozzá.
Nem tudnátok egy kicsit csendben maradni? — szólt közbe a fenyő — Jól kell aludnom holnapig, és ti zavarjátok engem.
Ó, bocsáss meg, fenyő, ez mind a farkas! — mondta a róka, és kihasználva a szünetet, elszaladt.
Majd elkapom! — kiáltott a farkas, és utána szaladt.
A fenyő újra próbált elaludni, de hallja a lépéseket valahol közelben. Ez egy férfi jön fejszével. Úgy látszik, a fenyőt az összes gyökeréig le akarja vágni. Megijedt a zöld, és így szól neki:
Férfi, ne vágj le engem, Dédus Fagy ígérte, hogy holnap az ünnepségre magával visz.
Fenyő, fenyő, olyan szép vagy, hogy szívesen vinném magammal haza!
Hogyan lehet, hogy holnap az ünnepségen kell megjelennöm, különben az apróságok szomorúak lesznek!
Jó, akkor hazamegyek, és veszek egy műfenyőt.
És kérlek, ne zajongj itt, aludnom kell.
Elment a férfi a fejszével, de a fenyőnek nem sikerült elaludni. Hol a harkály döntötte el, hogy a szomszéd fán odút készít, hol az erős szél kezdett énekeket üvölteni. Csak hajnalban szundikált egy kicsit a szépség, és őszintén szólt Dédus Fagynak:
Dédus, az egész éjszakát nem aludtam, aggódtam, de az ünnepségre azért megyek, nem hagyhatom cserben az apróságokat.
Köszönöm, drágám, remélem, jövőre jobban ki tudsz majd aludni, de most ideje díszítkezni!
És még szebb lett a fenyő. Szép díszeket öltött magára, és az ünnepségre ment a dédussal. És sok-sok örömet hozott az apróságoknak!
