Az erdő szélén. Reggel.
Sünilány! Gyere ki! Ébredj fel! Gyere játszani velünk, tornázni! ― kiáltozták a testvér Mókusok a barátjuk odújánál.
Éppen most nyitottam ki a szememet ― válaszolta az álmos Sünilány, előbújva a föld alól.
Elég az alvásból! A barátaid eljöttek és tornára hívnak! ― válaszoltak egyhangúan a nővérek.
Milyen játékot játszunk majd?
Üldözgetőst. Csak a földön fogunk futni.
Rendben ― nyújtózkodva válaszolt a Sünilány.
Utána pedig végezzünk tornagyakorlatokat ― javasolta a Mókusok.
Hogy is van az? ― nem értette a Sünilány.
Nos, a lábakat fel-le, a lábakat oldalra, a fejünket ide-oda forgatjuk ― és az idősebb Mókus elkezdte mutatni a gyakorlatokat. ― Minden reggelt fürdéssel, fogmosással és tornával kell kezdeni. Egészséges, bátor és erős leszel. Tornára fel!
Két Mókus és a Sünilány az erdő szélén üldözgetőzni kezdett, tréfálkoztak és nevetgéltek.
Krá! Krá! ― károgott a Varjú, aki egy fenyőág végén ült. ― Mit csináltok ti itt korán reggel? Az egész erdőt felzavartátok! Zaj és lárma!
Reggeli tornát végzünk ― válaszoltak neki a barátnők.
Lehet, hogy én is veletek tartok? ― kérdezte a Varjú, és leszállt a földre.
Persze! Csatlakozz!
Mit kell nekem csinálni?
Nyisd ki a szárnyaidat és lassan emeld fel, majd ereszd le ― parancsolt a Mókus.
A Varjú elkezdte végezni a gyakorlatokat. Ekkor egy fiatal Nyúl futott el mellettük.
Mit nevetgéltek itt? Messziről hallatszik a hangotok! ― kérdezte.
Reggeli tornát végzünk ― válaszolt a Sünilány. ― A Varjú is csatlakozott hozzánk.
Lehet, hogy én is veletek tartok? ― kérdezte a Nyúl.
Lehet ― válaszoltak egyhangúan a barátok.
Mit kell nekem csin… ― A Nyúl félbeszakadt. Megdermedt, kitátotta a szemét, lecsüggesztette a füleit és egy pontra meredt.
Mindenki arra nézett, ahova ő nézett, és megpillantottak egy kígyót.
Vipera! ― károgott hangosan a Varjú, és felrepült az ágra. Azonnal felmásztak a fára a Mókusok is. A Sünilány pedig összecsavarodott tüskés labdává és gurult a kígyó felé.
A vipera sziszegni kezdett, csúszott a labda felé, felemelte a fejét és kinyújtotta hosszú vékony nyelvét.
Vigyázz! A vipera megharap! Megmérgez! ― károgott hangosan a Varjú.
A Nyúl pedig nem tudott megmozdulni, csak remegett, mint a nyírfalevél. A vipera a Sünilányra támadt, de megsérült az éles tüskéken. A kígyó lecsüggesztette a fejét a fűre, és ekkor a Sünilány megragadta a farkát és megette.
A Varjú az überraschástól még károgni is abbahagyta. Milyen küzdelem! Szokatlan!
Hogyan sikerült neked? ― kérdezte a Nyúl a Sünilánytól, miután abbahagyta a remegést és felemelte a füleit.
Mi sünök nem félünk a mérgező kígyóktól. A mérgük nem árt nekünk. Viszont nagyon ízletesek. Annyira megettem magam, hogy sem ma, sem holnap nem kell már ennem ― válaszolt vidáman a Sünilány.
Krá! Krá! A Sünilány megette a kígyót! Krá! Krá! A Sünilány megmentett bennünket! ― kiáltotta a Varjú, repülve az erdő felett.
A Mókusok leszálltak a fáról, és javaslatot tettek az üldözgetőzés folytatására.
Mi beleegyezünk! ― válaszoltak vidáman a Nyúl és a Sünilány.
