Egy kis sárkány, I, jóllakottan és elégedetten tért haza. Óvatosan repült be a szobájába, ahol az anyja, a sárkánynő már várta.
Hol csavarogtál ennyi ideig, csibész? Mindenhol kerestünk!
I kis sárkány némán leült az ágyára. Nem tudta, mit feleljen anyjának. Nem akart hazudni, de félt az igazat megmondani. Nagyon izgult, és bőre lilából élénk rózsaszínre változott.
Nos, nos. Ha nem felelsz, büntetés vár rád – szigorúan szólt az anya. – Egy hétig nem kapsz számítógépet!
Én, én, én – dadogva kezdte I –, hallottam a húgom meséjét a bogyókról, és meg akartam győződni róla, hogy nem hazudik nekünk. Elrepültem látogatóba az emberekhez, a kedves nagymamához és egy kisfiúhoz.
Ilyen büntetés nem is létezik! – háborodott fel az anya. – Mesebeli országból nem szabad az emberekhez repülni. Mi van, ha megbántanak? Mi van, ha ketrecbe zárnak, vagy láncra kötnek? Háziállatként tartanának? Akkor soha többé nem térnél vissza hozzánk!
Többet nem teszem, több ilyet – sírta el magát nagy könnyekkel I, bőre pedig rózsaszínből élénk zöldre változott.
Ekkor berepült az ablakon Di.
Megvagy! Most aztán megkapod a magadét! – kiáltotta.
Megállj! –intette le az anya. – Már belátta, mit tett, és megértette, hogy a családdal így nem szabad bánni. Igaz, I?
Igen-igen-igen – szipogott a kis sárkány.
És hol voltál? – érdeklődött a húga.
Hol-hol? – vágta rá I. – Az emberekhez repültem, a te ismerősödhöz, a kedves nagymamához és a kisfiúhoz. Megkínált bogyókkal. Csak a fiú volt más.
Hogyhogy más? – csodálkozott a húga. – Ők is változtatják a bőrük színét?
Nem, a nagymama Ákosnak hívta. A másik fiú, Artúr három nap múlva jön, ezt mondta.
Aha… – nyújtotta el a szavakat Di.
Elég! Megtiltom, hogy az emberekhez repüljetek! Emlékeztek még arra a régi esetre? Nagymama mesélte, hogy az emberek egyszer megtámadták a kis sárkányokat, és a rokonaink odavesztek.
Kétszáz évvel ezelőtt volt. A sárkányok akkoriban nagyon-nagyon nagyok voltak, és nem voltak jók. Miért rabolta el a mi nagybátyánk sárkány az emberek törzséből azt az asszonyt? Meg akarta enni? – töprengett Di.
Ezután az eset után – folytatta az anya – egy varázsló a hatalmas sárkányokat aprókká változtatta. Most már a mesebeli országban élhetünk, és nem kell a gonosz emberekhez repülnünk.
Miért változtatott minket kicsi sárkányokká? – kérdezte naivan I.
Hogy miért? A varázslatos ország kicsi. Ha ilyen óriásiak lennénk, mint ezer évvel ezelőtt, egyszerűen nem férnénk el itt.
A család ebédhez gyűlt össze. A sárkánynő elmesélte a kis I kalandjait. Miután gondolkodtak, a szülők, nagymamák és nagypapák úgy döntöttek, mégis elrepülnek az emberekhez, hogy saját szemükkel lássák azt, amiről a gyerekek meséltek.
Egy korai vasárnap reggelen a nagymama és a nagypapa kiment a kertbe. Augusztus volt, a ribizli érett volt a bokrokon, és el kellett szedni eladásra.
Te szedd a piros ribizlit, én a fehéret kezdem, az sokkal több – mondta a nagypapa.
Sietnünk kell, mert a vevők tízre jönnek, és ma forró napot ígérnek – egyetértett a nagymama.
Leültek a bokrok mellé a kis székekre, és munkához láttak. Hirtelen valami furcsa zúgás hallatszott.
Hallod ezt a zúgást? Vagy csak a fejemben zúg? – kérdezte a nagypapa.
Nem – válaszolta a nagymama –, nem hallok semmit.
Biztos a vérnyomásom – zavarodott meg a férfi.
A barométer ma normális. Mi történt hirtelen a vérnyomásoddal? – csodálkozott a nagymama. – Menj be a házba, mérd meg, és vegyél be egy tablettát.
A nagypapa nehezen felállt, morgolódva elindult aház felé. A nagymama pedig folytatta a ribizli szedését. Hirtelen szinte a semmiből előtte termett egy csomó kis sárkány. Egész csapat!
Az asszony megdermedt. Ha nem tudna a kis sárkányokról, a meglepetéstől talán el is ájult volna.
Nahát, ezt meg honnan? – szólalt meg.
Hozzátok jöttünk látogatóba! – kiáltották kórusban I és Di. – Hol vannak a fiúk?
Hát ma vasárnap van, otthon vannak – felelte halkan a nagymama. Nem tudta, hogyan viselkedjen a váratlan vendégekkel.
Azért jöttünk, hogy lássuk, hogyan éltek – mondták a felnőtt sárkányok.
Hát, nem rosszul élünk. Ribizlit szedünk – zavarodott meg a nagymama.
Pedig jó lett volna a fiúkkal beszélgetni – szomorodtak el a gyerekek.
Nincsenek itthon – sóhajtott a nagymama. – Akkor mit kínáljak nektek? Segítsetek nekem szedni a ribizlit. És egyétek is meg. Már leöblítettem a bokrot vízzel. Ti aztán sokan vagytok…
A sárkánycsalád ellepte a piros ribizlis bokrot, és enni kezdték a bogyókat.
A gyerekek azt mondják, hogy az emberek kedvesek és vendégszeretők. Igaz ez? – kérdezte a sárkánynő.
Vannak itt is mindenfélék. Nálatok is biztos vannak különbözők a sárkányok…
Már jóllaktunk – kiáltotta valaki a családból.
Ha jóllaktatok, segítsetek lecsípni az összes bogyót, és tegyétek a vödörbe – parancsolt rá az apa sárkány.
A nagymama szeme előtt szitakötők módjára cikáztak és zsibongtak a kis lények.
Javaslom, vigyétek haza a vödör ribizlit. Ez lesz az ajándékom – mosolygott a nagymama.
Köszönjük, de nem vesszük el. Mi mind ide repültünk, és jóllaktunk – válaszolta a sárkánynő –, mi segítünk, aztán visszarepülünk.
Lépteket hallottak.
Jön vissza a férjem!
A sárkányok elbújtak a ribizlibokorban.
Megmértem a vérnyomásomat. Normális. Nem értem, mi zúgott a fülemben?
Fordulj vissza, hozz nekem egy kis vizet – cselezett a nagymama.
A nagypapa megfordult, és morogva visszaballagott a házba.
A nagypapa mindjárt visszajön. Nem akarom, hogy meglássa önöket – mondta bátortalanul a háziasszony.
Miért, gonosz ember? Megbánthat minket? – hangzottak a kérdések a sárkányoktól.
Dehogy, dehogy! Csak félek, hogy elájul, ha meglát titeket. Nincs képzelőereje, nagyon komoly. Mesét nem olvas, a csodákban nem hisz.
Jól van. Leszedtük az összes bogyót a bokorról, segítettünk. Köszönjük a vendégszeretetet és a finom vendéglátást! – kiáltották a sárkányok, és azonnal az égbe emelkedtek.
A nagymama felemelte a fejét, az égre nézett, és integetett nekik!
Mit nézel ott? – kérdezte a férfi, odalépve. – Kezeddel hadonászol.
Csak szúnyogok – mosolygott a nagymama.
Nahát! Ilyen gyorsan megvagy a bokorral! Teli vödör bogyót szedtél.
Te meg sokáig járkáltál ide-oda.
Hiszen te küldtél: mérd meg a vérnyomást, hozz neki vizet…
Elég a morgásból. Vidd a teli vödröt a kapuhoz, az üreset hozd el.
A sárkánykák visszatértek a mesebeli országukba, és ugyanúgy élnek tovább, ahogy eddig. Gyakran eszükbe jut az emberekhez tett utazásuk, felidézik a ribizli ízét, és elégedetten csettintenek a nyelvükkel.
Eltelik majd az idő, és ismét szeretnének találkozni az emberekkel, és meglátogatják őket.
