Volt egyszer egy fiatal Sünike az erdőben. Egyszer csak ment az ösvényen, ment… és hirtelen valami leesett a hátára. Ez egy nagy gomba volt. A Sünike felnézett, és ott a fán egy Mókus ült, aki éppen téli készleteket vett elő a vájatból.
Mókus, te leejtetted a gombát, és egyenesen az én tüskéimre esett! – kiáltott rá a Sünike.
Semmi baj, nekem sok van. Legyen ez neked ajándék!
Ajándék? Nem sajnálod?
Nem – válaszolt a Mókus –, sok gombát gyűjtöttem.
Akkor már barátok vagyunk? Csak a barátok adnak ajándékot – mondta a Sünike.
Barátok, barátok! – nevetett a Mókus. – Később jöjj el, mert most takarítással vagyok elfoglalva. Majd játszunk egy kergető játékot!
Köszönöm, Mókus! Biztosan eljövök meglátogatni! – örült a fiatal Sünike, és továbbfutott.
Kijött az erdő szélére. Onnan látszott egy faház – nagyon közel. A ház mellett pedig egy pajta, ahol színes tyúkok sétálgattak. A fiatal Sünikét érdekelni kezdte, mit csinálnak ezek a szép madarak. Ráadásul eszébe jutott, amit az anyja mesélt egy nagyon finom csemegéről – a tyúktojásokról.
Halló, tyúkok! – hangosan kiáltott a Sünike. – Eljöttem hozzátok. Szeretnék barátkozni veletek!
Ki, ki, ki vagy te? – kotkodácsoltak a tyúkok. – Nem ismerünk téged.
Én vagyok a Sünike. Sétáltam az erdőben, és úgy döntöttem, hogy meglátogatlak benneteket. Legyünk barátok!
Miért kellene velünk barátkoznod? Minket sok van, nem kell nekünk barát.
A Sünike nagyon meglepődött a tyúkok kotkodácsolásán, és halkan mondta: „De hoztem nektek egy ajándékot: egy nagy gombám van a hátamon. Nagyon finom és egészséges
