Egyszer volt, hol nem volt, egy messze-messze gyümölcsök országában, Gyümölcsföldön élt egy kedves kis Avokádó. Mindenki csak Avónak hívta.
Anyukája, Avokádóné és apukája, Avokádó úr annyira szerették és elkényeztették, hogy talán egész Gyümölcsföldön sem akadt volna elkényeztetettebb gyümölcs, mint Avó.
A szülei mindenben igyekeztek engedni neki, csak legyen boldog a kisfiúk, és soha ne legyen szomorú.
Az avokádó családban csodálatos hagyomány volt. Minden nap együtt sétáltak el a varázslatos gyümölcskertbe, mert ott az év minden szakában meleg volt.
A varázslatos kert titka az volt, hogy ha a gyümölcsök boldogok voltak, akkor ott sütött a nap, zöldellt a fű, és a madarak csodálatos dalokat énekeltek.
Ha viszont a gyümölcsök szomorkodtak, duzzogtak, durvák voltak vagy szomorúak, akkor eltűnt a nap, gomolyogni kezdtek a felhők, erős szél támadt, és zivatar tört ki.
Egyszer a kertben sétálva Avó észrevette, hogy a közelben óriási eper-csokoládés fagylaltot árulnak. Nagyon megkívánta. Elkezdte kérni a szüleit, hogy vegyenek neki.
Először anyu és apu nemet mondtak, mert Avónak fájhatott a torka ennyi hideg után. Avokádó duzzogni kezdett, a szülei pedig engedtek neki, és megvettek a hatalmas fagylaltot.
A fagylalt elfogyasztása után Avó szinte azonnal megbetegedett. A családnak sürgősen haza kellett térnie.
Ekkor a kertben eltűnt a nap, a madarak abbahagyták csodás dalaikat, mert érezték a szülők aggodalmát a kisfiúért.
A szülei sokáig kezelték Avót mindenféle szirupokkal, keserű teákkal és borogatásokkal. Végül meggyógyult, és a család ismét kisétálhatott a kedvenc gyümölcskertjükbe.
Avó fogócskázott, bújócskázott, grimaszokat vágott. Apu fényképezte. Aztán anyu megetette a kisfiát egy finom szendviccsel. Mindenki boldog volt.
De ekkor Avó meglátta a barátját, Banánkát. Banánka kezében egy hatalmas banán alakú léggömb volt. Avó nagyon elszomorodott, hogy barátjának van léggömbje, neki pedig nincs.
Odament a szüleihez, és követelte, hogy vegyenek neki egy avokádó alakú léggömböt. Ennek pedig nagyobbnak kell lennie, mint Banánkáé.
Először a szülei nemet mondtak a hatalmas léggömbre. Avó nemcsak nyavalygott, hanem hangosan bőgni kezdett. Anyunak és apunak nem maradt más választása, mint újra engedni elkényeztetett kisfiuknak, és megvenni a léggömböt.
A gyümölcskertben ismét elsötétült minden, a levelek megsárgultak, erős szél kerekedett, olyan erős, hogy Avó a léggömbbel együtt majdnem felrepült. Szerencsére a szülei időben el tudták kapni.
Avó nagyon megijedt és elszomorodott, de hazaérve gyorsan elfelejtette az esetet, és visszatért a régi viselkedéséhez.
Teltek a napok. Avó egyre több ajándékot akart, egyre drágább szórakozást. A szülőknek sokat kellett dolgozniuk, hogy kielégítsék fiuk kívánságait. Nagyon fáradtak voltak, későn értek haza a munkából. Néha még arra sem volt erejük, hogy lefekvés előtt mesét olvassanak Avónak. A közös sétáról és játékról a kedvenc gyümölcskertben pedig szó sem lehetett.
Egy vasárnap reggel az avokádó család mégis elindult a varázslatos gyümölcskertbe. De ott szomorú volt minden.
A szülők elgondolkodtak és hallgatagok voltak. Csak Avó vidámkodott. Eszébe jutott, hogy a kertben hűvösebb van, mint szokott, és a nap alig bújt elő a felhők mögül. De gyorsan elfelejtette.
A kert viszont mindent tudott és érzett. A kert azért volt ilyen, mert Avó szülei tudták, hogy rosszul nevelik kisfiúkat, hogy túlságosan elkényeztették, de nem tudják, mit tegyenek.
Töprengve sétálva egy hirdetményt pillantottak meg: «A játékboltba megérkezett a legújabb modellű repülőgép! Siessen megvásárolni! A készlet korlátozott!!! »
Avó szeme felcsillant, és annyira megkívánta a repülőgépet, hogy alig bírta türtőztetni magát. Kérni kezdte a szüleit, hogy vegyék meg. Anyu és apu próbálták elmagyarázni a kisfiúnak, hogy a repülőgép túl drága, és a fizetésük egészét elvinné. De Avó nem akart semmit hallani.
Leborult a földre, kiabált és dobogott a lábával. A járókelők csodálkozva néztek rá. A szülőknek nagyon szégyellték magukat a fiuk miatt.
És mi lett a gyümölcskerttel? Ott egyre szomorúbb lett minden. Gomolyogni kezdtek a felhők, a szél lefújta a leveleket a fákról, mennydörgés hallatszott, és olyan zápor zúdult, hogy az avokádó család csurom vizes lett.
Avó egész héten sírt és a repülőgépet kérte, még evésről is lemondott.
Kisfiam, ha megvesszük a repülőgépet, sokkal többet kell majd dolgoznunk, és nem marad időnk együtt játszani – mondták a szülei.
De Avónak ez egyáltalán nem számított.
Hát milyen szülők vagytok ti, ha nem tudjátok megvenni az egyetlen fiatoknak a repülőgépet! Nekem nem kell veletek sétálni, nekem REPÜLŐGÉP kell! – kiabálta válaszul.
A szülők nem bírták tovább, és ismét engedtek a fiúknak, az utolsó pénzüket is a játékra költötték. Most még többet kellett dolgozniuk.
Avónak új játékai lettek, de szüleit már alig látta. A család abbahagyta az együtt töltött időt, a játékot, a sétát és a szórakozást.
Úgy tűnt, Avónak mindene megvan, amit csak kíván. Csakhogy most hiányzott belőle a legfontosabb: a szülei figyelme. Nem volt kivel repülőgépet eresztenie, nem volt kivel sétálni a varázslatos erdőben, nem volt kinek elmesélni a vicces történetet, ami aznap vele történt, és senki sem puszilta vagy ölelte meg.
Egyszer Avó egyedül ment a varázslatos kertbe, de nagyon szomorú volt ott.
A kert mintha megdermedt volna, várva valami nagyon különlegeset, ami hamarosan bekövetkezik.
Avó azokon a helyeken sétált, ahol boldog volt, és emlékezett. Itt volt a szüleivel piknikezni, itt apuval sárkányt eresztett, itt anyu a padon ült és dalt énekelt neki, miközben szorosan átölelte, a fa mögött pedig elbújt, és sokáig nem találták meg.
Ahogy erre gondolt, mosoly ült ki az arcára, aztán keservesen sírni kezdett. Addig sírt, amíg a könnyei el nem fogytak, és a szeme nem fájt. Úgy tűnt, a könnyekkel együtt minden rossz kiáramlik belőle, és valami szép kezd kibontakozni benne.
Miután kisírta magát, Avó végre felismerte, mit tett. Saját kezével pusztította el ezeket a csodálatos pillanatokat, és a legdrágábbat, a szüleit cserélte el felesleges játékokra és szórakozásra.
Milyen nagyon megbántotta őket, milyen hálátlan és elkényeztetett gyerek volt, aki csak követelőzött, de semmit sem adott cserébe.
Avó elhatározta, hogy bocsánatot kér a szüleitől, és hazafutott. Annyira izgatott volt, hogy nem figyelt a kertre.
A kert pedig újra életre kelt: napsugár-foltok ugráltak mindenfelé, olyan virágok nyíltak ki, amelyek korábban itt soha nem nőttek, a madarak másképp csicseregtek.
Avokádó nem talált helyet magának, az ablakhoz állt és a szüleit várta, járkált fel-alá. Amikor anyu és apu hazaértek, eléjük futott, és erősen megölelte őket. Avokádó úr és Avokádóné nagyon meglepődtek a fiúk viselkedésén.
Kisfiam, mi történt veled? Valami baj van? Nem fáj valamid? – kérdezte anyu.
Anya, apa, annyira bűnösnek érzem magam miattatok! – mondta könnyes szemmel Avó. – Miattam dolgoztok éjjel-nappal. Ma rájöttem, hogy nincs szükségem játékokra. Nekem ti kellek, a szeretetetek és a figyelmetek. Kérlek, bocsássatok meg nekem, és ne dolgozzatok már ennyit.
Kisfiam, nagyon szeretünk téged, csak jót akarunk neked, és persze nem haragszunk rád. Nagyon jó, hogy magad is rájöttél, mennyire fontos a család, nem a dolgok – válaszolták a szülei.
Mindenki átölelte egymást, és sírva fakadtak.
Ettől a naptól kezdve minden a régi lesz! Sőt, még jobb lesz! – kiáltotta Avokádó úr.
Felöltözünk és elmegyünk sétálni a kedvenc varázslatos gyümölcskertünkbe? – javasolta anyu.
Amikor az avokádó család megérkezett a kertbe, minden még szebb volt, mint korábban. Bár a világban tél volt, a varázslatos kertben nyár uralkodott. Itt ragyogóan sütött a nap, szivárvány ragyogott az égen, a kert addig nem látott virágoktól illatozott, a madarak a legszebb dalaikat énekelték. Mindenki mosolygott és kedves volt, amikor az avokádó családot köszöntötték.
Avó és a szülei egyszerűen boldogok voltak, mert megvoltak egymásnak. Avó megfogadta, hogy soha többé nem bántja meg a szüleit.
