Véget ért a forró, nyirkos nyár. Helyét átvette a szép ősz, könnyű, lassú léptekkel. Az utolsó őszi virágok – az asztrák, a dáliák és a georginek – szépségükkel gyönyörködtették a szemet. A fák napról napra átalakultak, levelük színe zöldről vöröses-sötétvörösre, tüzes-narancssárgára és fényes sárgára változott.
Az ősz a betakarítás ideje. Az ősz gazdagon színes palettája az almafákat is megérintette. Egyenes, gondosan ápolt sorokba nőttek az almák ebben a kertben. Még a korai tavaszban, amikor virágzottak és illatuk az egész vidéket betöltötte, megkezdődött a termésképzés, amelyből hamarosan gyümölcsök fejlődtek. Az esőcseppek megöntözték a talajt, megöntözték a lombozatot, az almák nedvvel teltek meg, nőttek és értek.
Az apró fák új erővel kezdték meg a harcot a termésért. A gallyakat a nap felé nyújtották, az almák aranylottak a napsugarak alatt. És íme, az érett és illatos gyümölcsök a fákon függenek, és azt kérik, hogy szedjenek le róluk. Hiszen olyan keményen dolgoztak, hogy örömünkre szolgáljanak ízükkel.
Napról napra járta körül az Elk bácsi kertjét, figyelte a fák növekedését, az almák érését, és rájött, hogy egyedül nem tudja majd betakarítani ezt a hatalmas almaterményt. Gondolkodva és töprengve arra a következtetésre jutott, hogy segítőket kell meghívnia ehhez a fontos munkához. Az Elk bácsi fő segítői a mókusok, a nyulak és a medvék lettek.
A következő nap reggel a kert kapuja megnyílt, és egy csapat apró állat izgatottan lépett be az almás birodalom területére. Előttük az Elk bácsi állt.
Jöttetek dolgozni a kertben?
Igen!
Egyhangúan válaszoltak.
Kiváló! Köszönöm, hogy meghallottátok a segítségkérésem.
Gyertek, megmutatom, hogyan kell betakarítani. Ehhez szükségünk lesz egy létrára, mert sok alma nő nagy magasságban, még a fák tetején is. Szükségünk lesz még két kosárra is, amelyekbe az leszakított almákat tesszük.
Íme, három féle kosár van előttetek: kicsi, közepes és nagy. Mit gondoltok, melyikbe lenne a legkényelmesebb az almákat tenni, amint leszakítjuk őket a fáról?
Melyikbe? Melyikbe? Melyikbe?
Suttogtak egymásnak az apró állatok, nem merve döntést hozni.
Megmagyarázom! A kis kosárba nagyon kevés alma fér, csak kettő vagy három, a nagy kosárba sok, de nagyon nehéz lesz hordani. A következtetés: a legkényelmesebb a közepes kosárba gyűjteni. Most pedig válasszatok kényelmes kosarakat!
Minden segítő magának vett egy kényelmes kosarat.
Hogy jobban érdekeljelek benneteket.
Folytatta az Elk bácsi.
Úgy döntöttem, hogy szórakoztató versenyt szervezek. Nézetek: a kertben különböző fajtájú almák nőnek, különböznek az ízükben és a színükben. Ezért úgy döntöttem, hogy három csapatra osztom benneteket.
A nyulak az első csapat tagjai lettek. Az ő feladata a piros almák gyűjtése volt.
A mókusok a második csapatot alkották, és a sárga almák gyűjtésének feladata jutott nekik. A harmadik csapat tagjai a medvék voltak. Az ő célja a zöld almák gyűjtése volt.
Úgy néz ki, mintha egy közlekedési lámpa lenne!
Kiáltott fel a szőrös, vörös Mókus.
Igen, igen, igen! Közlekedési lámpa!
Csatlakoztak az apró állatok.
Most pedig készüljetek, fordítsátok arcotokat a kert felé, és figyelmesen nézzétek meg, csodáljátok meg szépségét.
Nézzétek, nézzétek.
Csapott a lábával a kis nyúl
Az almák, mint a díszek a karácsonyfán, szépek a sokszínű fénnyel.
Látom.
Mondta az Elk bácsi.
Feltöltödtetek pozitív érzelmekkel, és most, a munka megkezdése előtt, szeretnélek megtraktálni almákkal. Megmostam őket, és szívesen ajánlom nektek, hogy próbáljátok meg. Az almák fogyasztása csökkenti a különféle betegségek veszélyét. És még azt mondják, hogy aki naponta egy almát eszik, ritkán és szinte soha nem jár az orvoshoz!
Az apró állatok örömmel kezdtek rágcsálni az illatos és finom almákat.
Miután megerősítették magukat, szétszóródtak a saját területeikre, és lelkesen kezdtek dolgozni.
A kosarak gyorsan megtöltődtek, a munka pezsgett. Az apró állatok annyira belemerültek az almagyűjtési versenyba, hogy nem vették észre a veszélyt, amely a termésre leselkedett. Csak a legkisebb medvekölyök vette észre, hogy néhány almában lyukak vannak, és ezekből a lyukakból férgek kukucskálnak ki.
Ó, milyen kövér.
Mondta a Medvekölyök.
Ki? Ki?
Szaladtak az apró állatok a hangja felé.
Nézetek – egy féreg. Húzzuk ki onnan.
És kezdett kapkodni a férgért, de az az alma belsejébe bújt.
Nem, mi magunk nem tudjuk megoldani.
Mondta a Mókus.
Nem csak egy van itt, más almákban is vannak. Valakinek segítségét kell kérnünk. De kinek?
Tudom, kit hívunk segítségül!
Kiáltott fel a Nyúl.
A madarak segítségünkre lesznek. Láttam, hogyan pusztítják el a csőrükkel a kártevőket.
És mindannyian hangosan kiáltottak:
Madarak, madarak, segítsetek! Az almákat szabadítsátok meg a férgektől!
A madarak meghallották a hívást, repültek, gyorsan elvégezték a munkájukat, és így felszabadították az almákat a nemkívánatos lakóktól. Az állatok megköszönték nekik, az Elk bácsi pedig érett almákkal kínálta meg őket.
Az almagyűjtés folytatódott, a kosarak megtöltődtek és megtöltődtek sokszínű gyümölcsökkel. Mindhárom csapat kiválóan teljesítette a feladatot.
Valóban, mint egy nagy közlekedési lámpa, a piros, sárga és zöld almás kosarak a kert szélén pompáztak.
Most pedig gondosan be kell csomagolnunk a betakarított gyümölcsöket tárolódobozokba.
Mondta az Elk bácsi.
Ehhez olyan almákat választunk, amelyek átmérője 6,5–7 cm, és súlya körülbelül 150–200 gramm. Van egy kis kertészeti mérlegem erre a célra. Becsomagoljuk az almákat papírba, és a dobozba helyezzük őket szárral felfelé, egy rétegben. Így sokkal jobban és hosszabb ideig tárolódnak, egészen a tavaszig.
Mit csinálunk a többi almával, például a pirossal?
Kérdezte a Nyúl.
Belőlük lekvárt készítünk.
A sárga almákból?
Kérdezte a Mókus.
A sárga almákból kompótot és lekvárfőzeléket főzünk.
Mit csinálunk a zöld almákból?
Kérdezte a Medvekölyök.
A zöld almákból finom levest készítünk.
Válaszolt az Elk bácsi.
Látjátok, minden csapatotok nemcsak az adott színű almák gyűjtéséért felel, hanem azok feldolgozásáért és megőrzéséért is.
Az apró állatok nagyszerűen dolgoztak. Fáradtak, de elégedettek munkájukkal és annak eredményével, leültek pihenni, és közben édességet kóstolgattak az édes és finom almákból.
Az idő gyorsan szaladt, és az első szürkület kezdett leszállni a kertre. Az Elk bácsi megköszönte az apró állatoknak a végzett munkát, és elismeréséül mindegyiknek adott egy kosár almát. De a kosarat nem egy, hanem különféle színű gyümölcsökkel töltötte meg, hogy ne csak finom, hanem szép is legyen.
Még azt szeretném, kis segítőim, hogy holnap, amikor pihentek, rajzoljatok egy kosár almát, és nevezzétek meg a rajzotokat „Betakarítás
