Első fejezet. Hogyan kezdődött minden
A szamárka nem emlékszik pontosan arra, hogyan kezdődött minden. Arra sem, hogyan varrták össze a gyárban, hogyan tűzték a lábait a plüss testéhez.
Az első dolog, amire a szamárka emlékszik, az volt, hogy kinyitotta gombszemeit, és körülötte sötétség volt. Nem látott semmit, de érezte, hogy valahová megy, mert minden kanyarban rázkódott.
Aztán minden megállt, és a szamárka hangokat hallott. A vaskocsi ajtaja nyikorogva kinyílt, és a szamárka szemébe vakítóan erős fény csapott. Ezernyi apró fénysugár elvakította, és a következő öt percben semmit sem látott, ezért nem vette észre, amikor egy hatalmas szupermarketbe vitték, és egy nő a polcokra kezdte rakni a játékokat.
A szamárka mellé egy cédulát tűzött, amelyen ez állt: «Weihnachtselch», ami németül azt jelenti: «Karácsonyi szarvas». A nő felhorkant: «Hát ez már tényleg! Mi mindent ki nem találnak ezek a játékgyártók. Tudtommal a Mikulásnak rénszarvasai vannak. Nos, barátom, várj a gazdidra».
Megsimogatta a szamárka bézs, puha szarvait, aztán visszament a munkájához. A szamárka ott maradt a többi játék és a cukorkák között. A szupermarket inkább élelmiszerbolt volt, bár az ünnepek előtt a polcokra játékok is kerültek.
A szomszédban plüss medvék, nyuszik, kutyák és macskák ültek. Őket elég gyorsan elvitték, így a szamárka nem volt ideje rendesen megismerkedni velük. De a boltban csodásan illatozott a csokoládé, ezért a szamárka készen állt, hogy nagyon-nagyon sokáig várjon.
Nem nagyon tetszettek neki a többi játék beszélgetései. Keservesen sóhajtoztak, és azt mondogatták, hogy a gyerekek gyerekek, türelmük és kíváncsiságuk kevés. Sok játékuk van, ezért az újakat sem örülnek nagyon sokáig. Egy játéknak pedig mi a legrosszabb? Persze, hogy a poros sarokba dobják.
A szamárka hallgatta őket, de nem szólt semmit. Ő sem akart a «poros sarokba» kerülni, de azt szerette volna, hogy legalább valakinek tetszen.
A szamárka nem tudta, mennyi ideig ült a polcon a szupermarketben. Egy nap, két nap, de lehet, hogy egy hét is. A szamárkának nagyon rossz az időérzéke. Egyszer azonban egy vidám, karcsú nő állt meg a polc előtt. Rövid haja volt, és határozott mozdulatai.
Ez az! – kiáltotta, alaposan megnézte a játékot szögletes szemüvegén át, majd kivette a polcról. Forgatta a kezében.
Igen, Natalinak tetszeni fog!
Ugyanolyan magabiztosan tette a szamárkát a kosarába, ahogyan a polchoz lépett. A szamárka a többi élelmiszer között utazott, plüss szívét öröm és hála töltötte el. Csak az maradt hátra, hogy reménykedjen, Natalinak nincs túl sok játéka. A szamárka izgatottan várta a változásokat.
Második fejezet. Hogyan lett a Szamárkából Szarvas
Néhány napig a szamárka egy idegen házban élt, ahol mindig finom illat volt, de gyerekek sehol. Lehet, hogy ez nem néhány nap volt, csak egy.
Ahogy már mondtuk, a szamárkának nem nagyon jó az időérzéke.
Eleinte, amikor valaki belépett abba a szobába, ahol a szamárkát hagyták, megrezzent, abban a reményben, hogy Natali az. De hamar rájött, hogy Natalit hiába várja. És elszomorodott.
Ennek ellenére pár nap múlva, lehet, hogy már másnap, a szamárkát ismét egy táskába tették (ott megint csokoládé illata volt, ami nagyon tetszett a szamárkának, és jó emlékeket idézett), és autóval vitték.
A szamárka azt hitte, hogy ismét sokáig fog utazni, mint akkor a vaskocsiban, de kiderült, hogy egyáltalán nem. Egy pillanat, és az autó megállt.
A táskából a szamárka rosszul látta, hová viszik. Úgy tűnt, lépcsőn fölfelé. Aztán egy ajtó, majd még egy, és ismét fölfelé. Végül a táskát az asztalra tették, és teljesen semmit sem lehetett látni. A szamárka figyelt.
Guten Morgen, Studenten. Heute ist ein Wunderschӧner Feier Tag. Heute ist Natalie’s Geburgstag.
A szamárka már elég jól értette az emberek nyelvét. A gyárban kezdte megérteni, ahol a munkások folyamatosan beszélgettek, miközben a játékokat varrták. Így gond nélkül megértette: «Jó reggelt, tanulók. Ma ünnepi szép nap van. Natalia születésnapja van ma».
Ám miközben a szamárka ezen gondolkodott, lemaradt a beszéd további részéről, és amikor hirtelen megragadták a szarvánál fogva, és kihúzták a táskából a vakító fénybe, készületlenül érte.
Jaj, de megijedt a szamárka! Legalább tizenöt pár szem nézett rá. Barnák, feketék, kékek, sárgászöldek.
Göndör sötét hajak, egyenesek, vörösek – mindez a szamárka előtt villódzott. Erősen lehunyta a szemét. Amikor újra kinyitotta, egy szőke lány állt előtte, és szürke szemével figyelmesen nézte. Észre sem vette, hogy a lány kezébe került.
Milyen kis szamárka – mondta a lány. És ez teljesen ismeretlen nyelven hangzott.
Ez egy karácsonyi szarvas – válaszolta váratlanul ugyanazon az idegen nyelven a szögletes szemüveges nő.
Mindegy, hiszen ha a «Szamárka» és a «Szarvas» szavakban felcseréljük a betűket, akkor is ugyanaz lesz – mondta Natali, és mindenki hirtelen nevetni kezdett.
A szamárka nem értett semmit a beszélgetésből. Ha lefordította volna, megértette volna, hogy nevet kapott.
Így ismerkedett meg a gazdájával, és a nagy meglepetésére Natali nem gyerek volt, hanem felnőtt orosz nő. Attól a naptól kezdve a Szarvast Szamárkának kezdték hívni, és megkezdődtek kalandjai.
Harmadik fejezet. Hogyan győzte le a Szamárka a hibáját
Élt egyszer egy szamárka. Lábai vékonyak voltak, és ide-oda lógtak. Persze plüssből volt, ezért nem nagyon járt egyenesen a lábain, állandóan oda botlott, ahová nem kellett volna.
Ezért véletlenül a gazdája szemébe rúgott, vagy leütötte Mackót (a Mackóval való ismeretség külön fejezetet érdemel). A szamárka ettől nagyon szomorú lett...
Attól félt, hogy így elveszíti minden barátját. A természetes ügyetlensége miatt.
De egyszer a szamárka fagylaltot látott a gazdája kezében. Csak meg akarta nézni, milyen is az a fagylalt a tölcsérben, mert az íze nagyon fontos: eper, csokoládé, pisztácia...
A szamárka felugrott, és kiütötte a kezéből. Csattanás! A fagylalt Mackó és Rókika fejére esett. A szamárka összes barátja a finom fagylaltban találta magát.

Rókika boldogan nyalogatta a farkát, amely most már egy tölcsérre hasonlított, és a végén olvadozott az édes gömb.
Mackó pedig hosszú nyelvével nyalogatta le az édességet az orráról.
A gazdája pedig nevetett.
Így a szamárka elfogadta és legyőzte bizonytalanságát a bosszantó hibája miatt. Kiderült, hogy ez még vicces is lehet!