Egészen elfelejtettél minket, Tél,
Hógolyózni a gyerekekkel mennyire szerettél!
A szánkó, mint nyílvessző, lerepül a dombról ―
Hát tényleg mindent elfelejtettél?
Újév táján könnyekben tört ki,
Csak pocsolyák maradtak, mi lesz most vele?
Talán el kellene vinnünk a hóorvoshoz,
Csak mondd meg, mindent kifizetek!
A persely pénzét régen gyűjtöttem,
De a jég kérge már nagyon untat!
Tudod, sétálni megint nem engednek,
Unatkozom ülve, mint harmat a káposztán.
Az ablakon túl hó, eső, majd jég váltakozik,
Csúszós a járda, és örökké síkos minden.
Minden szünidőt egyedül töltök,
Még az orrfolyás is úr marad!
Az orvos tegnap azt mondta, minden elmúlik,
Pár nap, és a betegség elmegy.
Tél, akkor arra gondoltam,
Hogy nem véletlenül iszunk szirupot.
És te is, úgy látszik, komolyan megbetegedtél,
Megint szomorkodsz, de ez így nem jó!
Lehet, hogy a tűtől félsz,
És ezért maradtál otthon?
Elkísérjelek az orvoshoz?
Bátor fiú vagyok, és nem viccelek!
Hiszen teljesen elfelejtetted,
Hogy hógolyózni szerettél,
Hogy a hóvihart szeretted,
Nem pedig a tavaszi csepegést.
Na, Tél, gyere vissza hamar,
Ne szomorkodj, élvezd a mesét!
Nos, ezzel mindent befejezek, pontot teszek,
És nagyon várom a választ, pár sort írj:
„Sietek, és többé nem betegeskedem!”
Hiszem, hogy hamarosan jobban leszel.
