Egy mesebeli királyságban egy bölcs és jóságos király uralkodott. Az alattvalók félelem nélkül fordultak hozzá segítségért, tudva, hogy sohasem hagyja figyelmen kívül kéréseiket. A király még külön napokat szervezett a kérelmezőknek, hogy figyelmesen meghallgassa szeretett népét és megoldja annak gondjait.
Felséges Uram, — fordult hozzá egy ilyen napon egy fiatal nő, — csak ön tud segíteni nekünk! Vingrin nagymama teljesen elpusztította a kertünket, megijeszti a gyerekeket. Megpróbáltam barátságot kötni vele, de olyan sok gonoszság van benne… Kérem, segítsen.
Ó, ez a Vingrin nagymama, már a tizedik panasz ma! Személyesen el kell mennem hozzá és mindent tisztázni kell!
Vingrin nagymama egyáltalán nem volt mogorva öregasszony, hanem igazi boszorkány! Milyen rosszaságokat nem követett el: teljesen elpusztíthatott egy kertet vagy egy szántóföldet, káros füvet adhatott, hogy a házállatnak betegsége legyen… Röviden, igazi rosszcsont volt!
Különösen nem kedvelte jó és szelíd szomszédját, Anit, aki férjével keményen dolgozott a mezőn, és gyermekeik mindenkivel kedvesek és udvariasak voltak. Ez az öreg boszorkányt őrületig ingerelte! Már elrontotta az aratásukat, és csak úgy ijesztgette a gyerekeket. De Ani még durva szót sem szólt válaszul, sőt, megpróbált barátságot kötni: külön sütött neki egy palacsintát és béke jeléül elhozta:
Vingrin nagymama, bocsásson meg, ha megsértettük, nem gonoszból tettük. Íme, egy gombás palacsinta a béke jeléül.
Mérges gombával? — kérdezte mogorván az öregasszony.
Mit mondott?
MÉRGES GOMBÁS PALACSINTÁVAL? — visított fel az öregasszony.
Persze, hogy nem! Mi a gyerekekkel jó gombákat szedtünk!
„Mi a gyerekekkel jó gombákat szedtünk!
