Kedves kislányaim és kisfiaim! Biztosan kicsit csodálkoztatok, mit jelent ez a furcsa név ― „Édes Erdő”? A választ maga a név rejti. Ebben az erdőben a közönséges fák mellett cukros nyírfák nőnek mézeskalács-levelekkel, vannak virágok, amelyek virágpor helyett édes lekvárt termelnek, és vannak kalácsfák is, szóval mindent nem is lehet felsorolni. Az erdő lakói is szokatlanok: tudnak beszélni, találmányokat csinálni, és persze barátkozni. Nos, barátaim, ismerkedjünk meg velük közelebbről! Tessék, üdvözöllek az Édes Erdőben!
Bár az Édes Erdő szokatlan volt, és sok édesség nőtt benne, az évszakok ott is egymás után jöttek, éppúgy, mint a közönséges erdőben.
Topi mackó, az Édes Erdő egyik lakója, teljes szívéből vágyott arra, hogy lássa a telet, megünnepelje az újévet, és ajándékot kapjon a Télapótól. De hogyan? Hiszen minden évben az egész családja ilyenkor mély álomba merült.
Tudod, mennyire szeretném látni a telet, körtáncot járni ― sóhajtva panaszkodott Topi ―, és ajándékot kapni a Télapótól…
És mi akadályoz abban, hogy velünk töltsd az újévet? ― kérdezte legjobb barátja, a mókus, Pörgi.
Hát télen alszom, Pörgi! Ne nevess már! ― majdnem sírva válaszolt a mackó.
Nem is nevetek. Beállítunk neked egy ébresztőórát, és ezt az újévet együtt ünnepeljük meg!
Tényleg?
Tényleg-tényleg. Inkább tanulj meg egy verset! Fordulj a húgomhoz, neki egész könyvre való újévi verse van ― mondta vidáman Pörgi ―, a Télapónak a fenyőfa alatt elmondhatod.
Topi annyira boldog volt, annyira örült, hogy három teljes verset megtanult, és minden reggel elszavalta mamának és papának.
Eltelt a nyár, a vörös mókusként elszáguldott az ősz, és megérkezett a tél, mint a hópárduc, puha mancsokkal.
Az ébresztőóra valóban felébresztette Topi mackót, de Pörgi a délutánra szóló ébresztés helyett reggelre állította be.
Hol van a Télapó, a fenyőfa, a körtánc, az ajándékok? ― csodálkozott a mackó, és a havat nézte. ― Azok a fehér párnák alatt vannak az ajándékok?
Dehogy, bolond, ― nevetett Pörgi ―, most reggel van, az egész majd este lesz. És ami körülötted van, az nem párna, hanem hó.
Hó?
Igen, hó! Gyere, játszunk!
És mit lehet télen játszani? ― nagyon meglepődött Topi.
Hogy mit? ― még jobban meglepődött Pörgi. ― Télen, tudod, milyen jó! Gyere, előbb húzzunk szánkón a dombra!
Egész délelőtt szánkóztak, csak ebédelni szaladtak haza, aztán újra ki az utcára. Ott hógolyócsata, korcsolyázás, síelés! A barátok még pár hóembert is építettek. Újévig már csak pár óra volt hátra.
Hamarosan, ― mosolygott Topi ―, nagyon hamar.
Leült egy kis székre pihenni, de észre sem vette, hogy édesen elaludt, és sem a barátai, sem az ébresztőóra nem tudta felébreszteni.
A fenyőfánál az állatkák sorban elszavalták a verseiket a Télapónak.
Hol van Topi? Láttam a varázsgömbömben, mennyire szeretett volna eljönni a fenyőfához ― mondta vidáman a Télapó ―, verset tanult.
Télapó, nagyon vágyott erre, sőt három verset is megtanult, de korán kelt, és egész nap annyit játszott, hogy elfáradt és elaludt ― sóhajtott Pörgi.
Ne búsulj, Pörgi ― mosolygott a Télapó ―, ez az ajándék a barátodnak. Nyáron ébred majd fel, és mellette lesz a téli álma. Büszke vagyok rá!
Igen, kedves kisfiaim és kislányaim: ha valamiben hiszünk, a csodák bizony megtörténnek, különösen a legvarázslatosabb ünnepen, az újévkor! Higgyetek, drágáim, és álmodjatok!
