Egy álmodozó kis békakölyök élt,
Az égen akart volna szállni!
De hogyan szökhetne meg, mi a bűbáj,
A unalmas mocsárból?
Mindenki hangosan nevet:
„Egész nap szúnyogot kapkodj,
Lehet, szárnyat kapsz ajándékba,
És készen állsz a repülésre!”
„Talán magasabbra ugorhatsz,
Mint az erdei madár, úgy szállhatsz.
Majd a fán fogsz lakni!” ―
Így nevetve mondta az egér.
Más talán sírva fakadt volna
Sértettségében és bánatában,
Örökre lemondott volna álmáról,
Megnyugodva a mocsár csendjében.
A kicsi nem akart feladni,
És szívéből szeretve álmát,
Hűséges maradt volna hozzá,
Mint aki szerelmes az égbolt kékjébe.
Közeleg a legszebb nap,
Születésnapja, ajándékok várnak,
Jobb ajándékot választhatna,
De ő csak léggömböt akar, mást nem.
A vendégek nevettek, siettek
És mosolyogva léggömböket adtak.
Mind egyetértettek:
„Ő csak egy különc, bármerre forgatjuk!”
De békakölyökünk felszállt ―
Reggelre csodát láttak.
Minden úgy lett, ahogy kedvese akarta,
Varázslatos volt a reggel!
Mosolyogva száll álmához,
Félelem nélkül fogja a léggömböket.
A magasság vonzza, mint a mágnes,
Bátor madárként száll a levegőben.
Élt egy álmodozó békakölyök,
Olyan szeretett volna az égen szállni,
Hogy az ég kitárta karjait,
És megszabadulhatott a mocsárból.
Azóta ez a bátor kisfiú
A világ minden zugában járt.
Könyvet ír majd róla,
Hogy minden álom valóra válik!
