A mesebeli országban, a harmincadik államban, hét hegy mögött egy varázserdő nőtt. Minden ott varázslatosnak számított: a növények és az állatok egyaránt. Minden reggel a fűben csillogó harmat ragyogott a napfényben. A madarak tiszta énekeket zengtek, és a meleg eső után egy ragyogó szivárvány jelent meg az égen. Az erdő lakói tisztaságban tartották az erdőt, és megvédelmezték az ellenségektől, ahogy tudtak.
És volt még egy erdő. Ott is éltek állatok és madarak, de szomorúan és örömtelenül. Az erdőben sok szemét volt, és az összes lakó gyakran beteg volt.
Egy alkalommal a szomorú erdő királya, a szürke farkas súlyosan megbetegedett. Szomorúsága miatt hosszan és hangosan üvöltött. Az üvöltéstől az erdő elnémult, és lakói féltek házaikból kijönni. A farkas szomorúsága nem engedett fel, ezért úgy döntött, hogy tanácsot hív össze az állatoknak.
Az erdő szélén összegyűltek a rókák, a nyulak és a sünök, a hódok, a kígyók és különféle madarak.
Betegségem nem véletlen: öröm nélkül élek – mondta a farkas, mindenkit végignézve. – Hallottam, hogy közel van egy varázserdő, és ott igazi szivárványt lehet találni. A szarka azt mondta, hogy ha a szivárványon ülsz, boldoggá és egészségessé válhatsz. Én magam nem tudok odamenni, betegségem miatt nincs erőm. És a őrök sem engednének be. Valaki közületek ellopná nekem ezt a szivárványt? Akkor azonnal jobban leszek!
Az állatok hallgatták a szürke farkast, és féltek ellentmondani.
Kra! – mondta a fenyőágon ülő varjú. – Érdekes dolog. De vannak kérdéseim. Hogyan lopjuk el ezt a szivárványt, ha nem tudjuk, hol lakik? Az erdő nagy. És ki vállalkozik ilyen dologra?
Az állatok lesütötték a szemüket. Álltak és félelmükben remegtek, mert valamelyiküket rossz dologra küldik majd. De a királynak nem lehet nemet mondani!
Tehát így! Íme az én parancsolatom! – folytatta a farkas. – Te, varjú, repülj először a varázserdőbe, és szórd szét az őrök figyelmét a „kra-kra
