Vakondok laktak egy helyen. Kicsik voltak, meleg, sima bundájukban.
A föld alatt volt egy házikójuk ― egy odú, valamint egy tárolóhelyiség és alagútjaik ― föld alatti járatok, amelyeken keresztül az odúból minden irányba el lehetett indulni.
Mama Vakondanya orral intett és gondolkodott: "Tavasz! Már egy év eltelt. Hamarosan nyár lesz, és elkezdünk a felszínre menni, élvezni a friss levegőt és a napsugarak melegét. Megmutatom a gyerekeknek, milyen érdekes ott! Aztán eljön az ősz és újra a tél: hideg, hó. Ismét mélyen a föld alá süllyedünk, és a mohával és füvel bélelt puha odúban ülünk."
Ma harminc napja van annak, hogy születtetek ― szólt mama Vakondanya öt kicsinyéhez. ― Ideje megmutatni nektek az utat felfelé, a földre. Egy alagútot fogunk ásni oda. Friss tavaszi levegőt szívunk, érezzük a tavaszt. Megkóstoljuk az új, vitamindús füvet. Meg aztán a férgek készletünk is fogyóban van.
De mi az a tavasz? ― kérdezte az egyik kicsi.
A tavasz az, amikor meleg van, a napsugarak melegítik a földet és mindent körülöttünk, bennünket, vakondokat is. Tavasszal a természet felébred, és különféle rovarok jönnek ki a téli álomból: férgek, bogarak, hangyák. Ez az ételünk. Zöld fű jelenik meg ― az is csodálatos csemege ― magyarázta mama. ― Szóval, elég a beszélgetésből. Munkához! Ásunk egy alagútot ebben az irányban. Ásjatok, ne legyetek lusták!
Az egész család szorgalmasan dolgozott, egyre közelebb és közelebb haladva a tavaszi naphoz.
Nem sok idő múlva, gyerekek, elhagyjátok az otthont ― folytatta a Vakondanya. ― Saját utadon fogtok járni és új alagútakat és odúkat építeni. Szóval tanuljatok, hogyan kell ezt csinálni!
Mama, a föld hideg ― panaszkodott a kis lány.
Semmi baj. Hamarosan a nap felmelegíti, és meleg lesz.
De mi az a nap?
Bár rosszul látok ― válaszolt mama Vakondanya ―, de megláttam: nagy, kerek, és meleg hosszú sugarak jönnek belőle.
De mi az a sugár? ― kérdezte egy másik kicsi.
Amikor felérünk a felszínre, akkor megértitek, mi az.
Végül a vakondcsalád kinyújtotta fejeit a föld alól.
Milyen meleg! Milyen furcsa illat! ― kiáltott fel a lány. ― Mama, mesélj nekünk egy mesét, hogyan majdnem feleségül ment Hüvelyk Marci az egyik nagybácsinknál, és hogyan rabolta el egy madár.
Száz alkalommal meséltem már nektek.
Nos, mesélj még egyszer ― kérték a gyerekek egyhangúan.
Jó, mesélni fogok. Feküdjetek le a földre és fordítsátok felfelé a hasatokat. Hadd melegítsen titeket a nap, én pedig mesélek.
És Vakondanya halkan így kezdett: "Amikor nagybácsi Vakon meglátogatta nagynéni Mező Egeret, meglátott egy kislányt. Nem. Nem látta, hanem hallotta. Hiszen vak volt. Csengő szép hangon énekelt egy vidám dalt. Ez nagyon tetszett a Vakondának, és minden héten meglátogatta Mező Egeret.
Nagybácsi Vakon soha nem nősült meg, és nem voltak gyerekei. Azt akarta, hogy a kis énekesnő feleségül menjen hozzá.
Feleségül mész hozzám, Hüvelyk Marci? Olyan bundát adok neked, mint az enyém. Már sok éve egy ládában van. Úgy tűnik, téged vár. Bár vak vagyok, nem látlak, de nagynéni elmondta, milyen vékony és szép vagy. Hallom a hangodat, olyan csengő. Együtt fogunk élni. Mező Eger azt mondja, keveset eszel ― csak egy búzaszemet. Szóval az én készleteim elég hosszú ideig tartanak majd. Mesét fogsz nekem mesélni, énekelsz és gondozod a házat. Én pedig etetlek téged. Beleegyezel, hogy az én feleségem legyél?
Beleegyezik ― válaszolt Mező Eger. ― Csak hozományt készít: fehér ruhát fog varrni.
Most pedig meghívom titeket vendégségbe, megmutatom a házamat.
Hüvelyk Marci nem válaszolt semmit, és csendesen követte az egeret.
Mentek az alagúton, mentek és megérkeztek a vakondhoz. A lánynak nagyon tetszett a nagybácsi háza. Nagy volt a ház, a ládák tele voltak bundákkal, és az éléstárak tele voltak étellel. Hüvelyk Marci elkezdett varrni magának egy ruhát és felkészülni az esküvőre.
Egész nap varrott, és este kijött az egerodúból, hogy megnézze a napot és az eget.
Eljött az esküvő napja. Nagybácsi barátaival jött érte és sok ajándékot hozott. Nagynéni azt mondta, Hüvelyk Marci nagyon szép volt: fehér hosszú ruhában és puha fehér fátylban.
Az esküvő előtt a menyasszony meg akarta nézni a napot és friss levegőt szívni. Hiszen egész télen a föld alatti házban kellett volna élnie.
Hüvelyk Marci felment a felszínre, olyan szép volt, és vidám dalt kezdett énekelni. Hirtelen egy madár repült oda, megragadta és messze-messze elrepítette, csak nagynéni Mező Eger látta. Így nagybácsi Vakon soha nem nősült meg, és egyedül élte végig az életét".
Miért nem talált másik menyasszonyát? ― kérdezte a fiú.
Sok vakon nem akar nősülni és remete életet él ― válaszolt mama Vakondanya és felkapta a lábait. ― Megmelegedtünk a napon, most pedig ebédidő. Nézd, a föld férgek kúsznak ki, kapd meg őket gyorsan, mielőtt elrejtőznek!
A kis vakondok megebédeltek és hazafelé indultak. Egymás után lassan visszakúsztak az odúba.
