Volt egyszer egy Természet mama és négy lánya: a Nyár, az Õsz, a Tél és a Tavasz.
A Tavasz a legkisebb nõvér, a legvidámabb és legszebb. Ruhája fiatal zöld levelekbõl és vékony tavaszi virágokból volt varrva. Megérkezésével minden körülötte felébredt: a fák, a madarak, az állatok. Az élet kezdett forrni.
De egy gonosz varázsló nem szerette a Tavaszt. Szerette annak nõvéreit: a forró Nyarat, az arany Õszt és a havas Telet. Elhatározta a varázsló, hogy elfogja a Tavasz hírnökét, a fülemülét, hogy az eltévedjen és ne jöjjön el a Tél után.
Kezdett a mágus egy jégcsalád készíteni a fülemülének, és amikor elkészült, elindult a madár fogására.
Korán reggel a fülemüle kirepült meleg fészkébõl, hogy énekeljon egy csengõ dallamot és felébreszsze a fényes napot, hogy hívja a Tavaszat.
A varázsló elkapta az énekest és egy klikkbe zárta. Mivel nem hallotta a fülemülét, a nap nem jött ki a felhõk közül és nem világította meg a földet sugaraival. A Tavasz sem ébredt fel.
De milyen sokat várt a Tavaszra a gyerekek! Mindenki elfáradt a Télbõl, nagyon szerették volna a meleget és a zöldséget.
A gyerekek megértették, hogy valami miatt nem énekel a fülemüle, ezért nem jön a Tavasz az emberekhez. Megkértek egy Mestert, hogy készítsen nekik fuvolát, amelyen a fülemüle dallamát tudnák játszani.
Ez a Mester nagyon szerette a Tavaszat, és gondolkodás nélkül csodafuvolákat készített. Amikor a gyerekek játszani kezdtek, a nap hallotta az ismerõs dallamot és kibújt a felhõk közül.
Megérkezett a Tavasz! A hó kezdett olvadni, patakok indultak meg. A meleg nap sugarai elérték a varázsló lakhelyét is. A jégcsalád elolvadt, és a fülemüle szabadon repült el. A Varázsló után pedig senki sem látott többé soha.
