A tavasz érkezett! A tavasz érkezett! ― hangosan károgta az ifjú Varjú, ahogy átrepült az erdőn.
Te láttad? Szép? ― kérdezte az ifjú Harkály.
Nem, nem láttam. Csak hallottam, ahogy a verebek a városi parkban fürdőztek egy tócsában és vidáman csiviteltek.
Kíváncsi vagyok, milyen a TAVASZ? ― lelkesedett fel a Szarka. ― Ki látta már?
Bolond vagy, Szarka! Te láttad, én is láttam, ― morogta Néni Bagoly, kinézve az öreg tölgy üregéből. ― Ti is mind már láttátok.
Hol van? ― kórusban kérdezték a hárs ágára települt Harkály és Szarka.
Nézd, itt van!
Hol? ― forgatták a fejüket a madarak.
Nézd csak! A hóban lévő hatalmas hótorlaszok szürkévé váltak, a hó olvad és patakokként folyik az erdei tisztásokon. Az alacsony dombon a hó alól zöld fű és első virágok ― hóvirágok ― törnek elő. A nap fényesebben világít és melegíti a földet. Elmúltak a fagyok, nincs több havazás és jeges szelek. Hamarosan a madarak is visszatérnek a meleg vidékekről az erdőinkbe. A fákon megduzzadnak a rügyek és kicsi zöld levelek jelennek meg. Ez mind a tavasz! ― magyarázta az öreg Néni Bagoly.
Vannak olyan erdők, ahol nincs tél, hó és fagy? ― kérdezte az ifjú Harkály.
Igen, vannak! Messze-messze a délen, ahol mindig meleg és süt a nap, ― válaszolta az okos Bagoly. ― Ott sok olyan madár él, amely fél a hidegtől. A délen telel, és tavasszal hazatérnek. És így minden évben.
Szeretnek oda-vissza repülni? Ez biztos nagyon messze van? ― kérdezte a Bagolyhoz egy másik Varjú ― annak a barátja, aki a tavaszi híreket terjesztette.
Ha nem repülnek el, megfagynak a hidegtől és az éhségtől. Hamarosan visszatérnek a vetések, a rigók, a pacsirtások, a fecskék. Még egy kicsit, és hallani fogjuk a Pacsirta reggeli énekét. Most már értitek, mi a Tavasz? ― kérdezte Néni Bagoly.
Igen! ― kiáltották kórusban a madarak.
A tavasz! A tavasz érkezett! ― vidám csivitelés hallatszott az erdőben.
