Január volt. Az ablakon kívül gyönyörű hópelyhek táncoltak a levegőben, mintha élők lennének, az égen pedig ragyogó nap sütött. A nap annyira csodálatos volt, hogy még a kegyetlen, orrot csípő fagy sem rontotta el.
A kis Bence felvette kedvenc szürke sapkáját, a kesztyűje és a meleg sálja is szürke volt. A kisfiú úgy nézett ki, mint egy szürke, bozontos cica.
Bence kinyitotta az ajtót, kilépett a küszöbre, és felkiáltott:
Milyen gyönyörű! Ilyet csak a nagyapa esti meséiben láttam eddig! Tényleg ilyen szép tud lenni kint? Biztosan ilyen csodálatos napokon történnek a varázslatok.
Bence futni kezdett a hóban, ami olyan dallamosan ropogott a lába alatt. A fiú úgy döntött, elmegy az erdőbe sétálni, ott biztosan fehér bundába öltöztek a fák, a hóbuckák pedig magasabbak, mint ő maga.
Megy a fiú az erdőben, és egyszer csak hall valamit, valaki vékony, finom hangon sípolva beszél.
Érdekes, ki lehet ez?
Gondolta a fiú.
Lassítva Bence előre nézett, és meglátott egy kis vörös egeret. A hátán feküdt, és nem mozdult. Bence értetlenül odarohant hozzá:
Egérke, egérke, élsz még?
Az egér nem reagált.
Szegényke, biztos megfagyott.
És hirtelen a kis vörös egér kinyitotta a szemét, és felszökött.
Hű, te jó ég!
Sípolva mondta.
Ez aztán a csoda! Hát az állatok tudnak beszélni?
Ekkor Bence eszébe jutott, hogy a nagyapa érdekes történeteket mesélt neki, ahol télen különféle varázslatok történtek. Biztos most jött el ez a varázslatos pillanat.
Szóval te nem vagy macska?
Kérdezte a sípoló egér.
Nem, miért gondoltad?
Csodálkozott a fiú.
Hát futok magamban, és egyszer csak megfordítom a fejem, és ott vagy te a láthatáron, teljesen szürke, bozontos és kerek, azt hittem, macska vagy, és úgy döntöttem, megjátszom, hogy megfagytam ebben a hidegben.
De miért?
Nem szűnt meg csodálkozni a fiú.
Azért, hogy ne egyél meg.
Bence és az egér hangosan nevettek. Aztán az egér megkérdezte:
Nem akarsz benézni hozzám vendégségbe?
Szívesen! Még soha nem voltam igazi állatoknál vendégségben, akik tudnak beszélni. De hogyan találom meg a házadat?
Úgy, hogy én lassan hazafutok, és a hóban ott maradnak a tappancsaim nyomai. Azokon eljutsz a házamhoz.
Így is egyeztek meg. Az egér elrohant az ösvényen, Bence pedig a nyomai után ment.
Megy a fiú az ösvényen, sehová nem tér le. Váratlanul egy hógolyó tűnt fel az útján, és Bence orra előtt a golyó vaddisznóvá változott.
Hű! Ki az, aki az ösvényen megakadályoz a gurulásban?
Ez aztán a csoda! Te is tudsz beszélni? Hát ilyen lehetséges?
A meglepetéstől fenékre esve mondta Bence.
Hát persze, mi állatok is beszélünk, és titeket, embereket, tökéletesen megértünk.
Válaszolta a vaddisznó.
Nem is gondoltam volna, hogy megértitek minket!
Mondta a fiú.
Tudod mit? Gyere hozzám vendégségbe. Megétetlek, és közben meg is melegszel, mielőtt hazaindulsz.
Kiáltotta mosolyogva a vaddisznó.
Az új barátok ugyanúgy megegyeztek, mint az egérrel. A vaddisznó nyomokat hagy, Bence pedig azokon eljut a házikójához.
Megy a fiú az ösvényen, dalolva.
Mire körülnézett volna, hirtelen előtte termett a vörös egér, és felkiáltott:
Íme, itt a házam! És ezek a barátnőim!
Az egér mellett ugyanolyan vörös egerek topogtak.
Most megkínálunk a legfinomabb csemegével.
Az egér átnyújtott Bencének egy kis csomó szénát.
Bence arra gondolt, hogy ha az egerek tudnak beszélni, akkor a széna is biztos varázslatos – emberi fogyasztásra alkalmas. Megkóstolta a fiú a csomót, és megörült.
Kiderült, hogy ezt a szénakazalt a fiú a nagyapjával még nyáron készítette a lovaiknak, amelyek az istállóban élnek a ház mellett. A nagyapa régóta tenyészt csődörökét és hófehér lovakat, és a lekaszált szénát az állatok számára itt, az erdőben tárolják.
Amíg Bence gondolkodott és örült, észrevétlenül hátulról odasompolygott a vaddisznó.
Aha, már itt vagy! Hát ez jó! Most megkínállak valami finomsággal.
Az agyaras átnyújtott a fiúnak egy ugyanolyan csomó szénát.
Bence nem hitt a szemének. Amikor megfordult, látta, hogy az egereknek nyoma veszett.
Te az egerekkel együtt élsz itt?
Kérdezte a fiú a vaddisznótól.
Milyen egerek, én itt teljesen egyedül élek.
Válaszolta a vaddisznó.
Ez aztán hatalmas szénakazal, ha ennyi állat telepedett bele.
Gondolta Bence.
Ebben a pillanatban nem messze hangos csikorgás hallatszott, és a szénakazal mögül előbukkant Bence nagyapja, aki szánnal jött az erdőbe szénáért.
Mire Bence megfordult volna, az állatokból már senki sem maradt ott, mindenki elszaladt, amerre látott.
Bence elmesélte a nagyapjának, mi történt vele. A nagyapa egyáltalán nem lepődött meg, ő tovább él, és életútján sok csodát látott már.
Nos, Bencikém. Hagyjunk itt egy kis szénakazalt ezeknek az erdei állatoknak. Persze mindezt a lovainknak készítettük, de hát az erdei állatoknak is kell valahol áttelelniük és élniük. Jót teszünk!
Így is döntöttek. És amikor Bence a nagyapjával elment, a vaddisznó az egerekkel hazatért. Maradt nekik házikójuk télire, és ennivalójuk is van.
