A reggeli harmat még csillogott a fűszálakon. A felkelő nap még nem tudta megszárítani, így a rovarok ihattak a gyógyító nedvességből.
A sűrű madárcserje bokrok között csicsörkék énekeltek. Hamarosan más madarak is csatlakoztak hozzájuk. Különböző hangon énekeltek, mintha versenyeznének egymással. Egy korai sétáról tért haza az öreg sündisznó. A hátán egy nagy fehér galóca gomba trónolt. Finom reggeli lesz ma a sündisznó családnál.
A mókus egy magas fiatal tölgyfán ült. Amikor a harkály megkopogtatta erős csőrével a fatörzset, bogarak és rovarok után kutatva, a mókus átugrot egy sűrű fenyőfára. A mókus gyors volt, mint a villám.
Lent pedig, a száraz ágak között, egy nagy tuskó állt, és azon a tuskón gombák hevertek. Ezt a borz – egy hamvasszürke színű állat – készítette elő a kis borzainak.
Szép napok jártak, értek a bogyók: szeder, földieper, ribizli. Mindenütt illatos virágok nyíltak.
Nos, az egyik ilyen titokzatos és mesebeli szép erdőben élt egy medvecsalád. A barlangjukhoz széles ösvény vezetett, amely egy gyönyörű erdei tó mentén haladt, kristálytiszta forrásvízzel tele.
Misi papa medve vadászni járt, mama medve a háztartással foglalatoskodott, a kis Misi medvebocs pedig a maga gyermeki életét élte. Minden reggel mama medve reggelizni hívta.
Misi odament az asztalhoz, leült a székre és kezdett nyűgösködni:
Nem akarok kását enni, nem fogom!
Mama kérlelte, még kanálról is etette, és verset-mesét énekelt neki:
Méhecskék repülnek,
Arany vödröket
A mezőre visznek.
A mezőről jönnek –
Arany vödrökben
Mézet hoznak Misinek.
Ó, finom,
Ó, finom
Kása Misikének.
Mézes kása, kellemes,
Nagyon illatos.
Bárcsak enne a fiacskám.
Legalább egy kanalat, Misikém. Különben nem lesz erőd semmire.
Kérte őt.
Á-á-á, nem akarok kását enni, nem kell nekem erő!
Még hangosabban makacskodik Misi.
Egyszer aztán a kása megsértődött rá:
Nézd csak! Nos, medvebocs, ha nem akarsz megenni, hát nem is kell!
Misi megörült, hogy többé nem kényszerítik kását enni, és kifutott a tisztásra játszani.
Látja – a szomszéd medvebócsok fociznak.
Gyere hozzánk!
Vidáman hívták a focista medvebócsok.
Futott Misi a labda után, de nagyon gyorsan elfáradt.
Biztos nem etted meg a kását. Pedig kár...
Mondták neki a barátai.
Misinek más elfoglaltságot kellett keresnie. Nézi, hát a réten nyulak versenyfutnak. Megpróbált a medvebocs is velük versenyezni, de hol van az. Nem tudott lépést tartani a gyors nyulakkal, megbotlott és elesett.
Mi van, Misi, megint nem etted meg a kását? Kevés az erőd.
Sajnálták a nyulak.
Elment a medvebocs a tóhoz, ott hódok eveznek csónakban. Ő is velük akart evezni. Felvették a hódok a csónakba, adtak neki evezőt. Kétszer meglendítette az evezőket Misi – kiestek a kezéből.
«Hiába bántottam meg a kását, nem akartam megenni. Semmi sem sikerül – minden kiesik a kezemből. Hazamegyek!» – gondolta Misi.
Szomorúan és kedvetlenül ért haza, nézi – a tányér kásával az asztalon áll.
Mosolyog a kása és azt mondja a medvebócsnak:
Mi van, nincs erőd? Gyerünk, egyél meg gyorsan – és minden rendben lesz!
Megmosta Misi a mancskáit séta után, leült az asztalhoz, fogta a kanalat és jó étvággyal kezdte enni a kását, csak a kanál koccanását lehetett hallani a tányéron.
Mama medve látta, megörült, megdicsérte a fiát:
Na, most már más a helyzet. Ügyes vagy!
És az elégedett Misi elszaladt focizni a medvebocs barátaival. Hiszen most, a kásának köszönhetően, erős és kitartó lett. És a kása többé nem sértődött meg rá.
Olvassatok meséket, bennük a nép bölcsessége és hasznos tanács rejlik!
