Egy rendezett palotában, egy festői kert mellett élt egyszer egy király a királynéval. Három gyermekük volt: egy idősebb hercegnő, egy királyfi és egy fiatalabb hercegnő. Egyszer sétáltak a kertben, amikor hirtelen egy sárkány csapott le valahonnan, megragadta a legidősebb lányt és elvitte egy magas-magas hegy irányába. A király azonnal elküldte érte legjobb lovagját.
A lovag egy egész napot vágtázott egészen estig. Megérkezett egy elhagyatott kastélyhoz és látott fényt egy magányos torony ablakában. Belopózott a hercegnőhöz, amíg a rabló aludt, és visszavitte a rendezett palotába. Vágtattak egész éjjel hajnalig, és reggelire már megérkeztek. Megörült a király, hogy lánya él és egészséges, de megparancsolta, hogy senki ne menjen ki a házból az utcára, amíg ki nem találja, mit tegyen a repülő gonosztevővel.
Csak a bátor királyfit engedte el vadászni a sűrű erdőbe, hogy fácánokat hozzon ebédre. És megparancsolta, hogy ne jöjjön elő a fák alól. De a fiatal királyfi annyira belemerült az üldözésbe, hogy nem vette észre a sárkányt az égen, és kirohant az erdő kopár tisztására, ahol az — csap! — elkapta és elvitte a kastélyába.
Nem viccelve megharagudott a király. Újra elküldte a lovagot a fiáért, és adott még egy lovat is, hogy gyorsabban térjenek vissza. Ő maga pedig egész éjjel az udvari varázslókkal tanakodott, hogyan szabaduljanak meg ettől a csapástól.
Reggelire pontosan visszatértek a lovag és a királyfi, élve és egészségesen. Akkor megparancsolta a király mindenkinek, hogy maradjanak a termekben, az orrukat se dugják ki az utcára. A legjobb lovagot pedig elküldte a szomszédos királyságokba, hogy meséljen a gonosz sárkányról, és gyűjtsön nagy hadsereget, hogy lerombolják a barlangját.
Közben újra odarepült a sárkány a palotához, nem látott senkit és fenyegetően felüvöltött az egész égre. A kicsi hercegnő meghallotta az erős dörgést, csodálkozott, honnan ez a zaj, ha az égen egy felhő sincs. Kinyitotta az ablakot, kinézett az utcára, és a sárkány — csap! — elragadta.
Megijedtek a király és a királyné, hogy elrabolták a kislányukat, a hűséges lovag pedig egy másik királyságban van. De jöttek az udvari varázslók és azt mondták, hogy találtak megoldást. Varázsoltak egy varázskendőt. Az egyik sarkába egy gyönyörű palotát rajzoltak festői kerttel és sűrű erdővel, a másikba pedig egy magas-magas hegyet egy régi elhagyatott kastéllyal.
Fogta a király ezt a kendőt, rábökött az ujjával a sárkány kastélyának magányos tornyára, és azonnal egy tiszta, rendezett szobában találta magát. Kijött a toronyból, és látta, hogy a legkisebb lánya a gonosztevővel együtt az udvaron ülnek egy tiszta asztalnál és teát isznak. Megörült a kicsi hercegnő és mondja:
Felséges apukám, üljön le az asztalhoz, mindjárt önnek is töltünk teát!
Nincs időm, drága lányom, az egész királyság aggódik. Itt van neked a kendő, menj haza anyukádhoz. Mi pedig a sárkánnyal elbeszélgetünk.
Az engedelmes hercegnő rábökött az ujjával a kendőre és hazateleportált. Az apja pedig megkérdezi a rablótól:
Miért gondolta, Sárkány úr, hogy ellophatja a gyermekeimet?
Az pedig így válaszol:
Én nem loptam senkit! Önöknek annyi van belőlük, nekem meg egy sem. Elhoztam magamnak egy ki-i-i-icsi lányt! Öreg vagyok, kell nekem egy segítő. Önöknek még maradt! Sajnálja tőlem?
A király megrázta a fejét és mondja:
Semmit és senkit nem szabad engedély nélkül elvenni. Mindig lehet odamenni és megkérdezni. Ha nem kérdez meg, az lopás és bűncselekmény. Az ön kastélya felé nagy hadsereg közeledik a szomszédos királyságokból, mert senki sem akar egy ilyen neveletlen gonosztevő mellett élni.
Megijedt a sárkány és megígérte, hogy többé senkit nem rabol el. A király jóságos volt és megbocsátott neki. Megegyezett a többi uralkodóval és visszahívta a hadseregeket. Segítőket biztosított az elhagyatott kastély takarításához, a sárkány pedig cserébe segített a királyfinak fácánokat fogni.
