Egy kis városban, ahol csak autók éltek, megjelent egy új lakos, egy új piros autó. Magára vonta a többi autó figyelmét, mindenki szeretett volna vele barátkozni, de a piros autó szörnyű nagyképű volt, nem csak hogy nem akart barátkozni, még köszönni sem volt hajlandó!
Jó reggelt! Ma csodálatos nap van, nem igaz? — köszöntötte egy kis, öreg teherautó, amelynek már régóta szüksége volt festésre, és a szép autó még egy pillantást sem méltatta rá.
A többi autónak sem tetszett az új szomszéd viselkedése, ahogy elsuhant mellettük, úgy tettetve, hogy egyszerűen nem vette észre őket, és hamarosan ők is ugyanígy kezdtek viselkedni vele szemben.
Egy nyári reggelen a piros autó kigurult az útra a város határán túlra — sétálni. Élvezte a meleg napsütést, amikor hirtelen egy pukkanás hallatszott. Kilyukadt az egyik gumiabroncsja, és a sietségében az autó otthon felejtette a pótkereket!
Nem baj, semmi baj — kezdte önmagát megnyugtatni. — Most valaki a szomszédok közül elhajthat és segíthet!
Valóban, a reggeli sétákat ezen az úton sok autó szerette a városból, és hamarosan a piros autó meglátott egy szomszédját a szomszéd garázsból, de az elhajtott mellette, még meg sem állt.
Talán nem vette észre? — gondolta a piros autó, de más ismerős és ismeretlen autók is siettek a maguk dolgaira, senki sem figyelt rá.
A piros autó, elfeledkezve a büszkeségéről, dudált, de olyan volt, mintha láthatatlan lenne, senki sem látta.
Mi ez? — gondolta.
Segíthetek? — hallotta hirtelen az autó. Ez az öreg teherautó volt.
Igen, persze, kilyukadt az egyik kerekemem!
Nekem éppen vannak pótkerekeim, egy barátomnak vittem a boltba, de azt hiszem, nem lesz megsértve, ha egy kicsit kevesebb kereket viszek neki, mint szokott — vidáman fecsegett a teherautó.
Nagyon köszönöm. Az autók ebben a városban nagyon viselkedik rosszul, még meg sem állnak, szörnyű!
— De talán nem ők viselkednek rosszul? — mondta komolyan a teherautó.
Mit akarsz ezzel mondani?
Csak azt, hogy úgy viselkedtek, ahogy te viselkedtél velük!
Ha a piros autó tudott volna pirosabbá válni, pirosabbá vált volna, de már amúgy is piros volt! Ezért alig hallhatóan kérdezte:
De miért segítettél nekem? Én sem viselkedtem túl jól veled.
Mert én — én vagyok! — válaszolta vidáman a teherautó, — Úgy kell bánni másokkal, ahogy azt szeretnéd, hogy veled bánjanak!
A piros autó elgondolkodott, a nap többi részét nem hagyta el a garázsát.
De másnap már egy másik autó volt.
Mindennel köszönt, mindenhez kedves volt, és hamarosan sok-sok barátja lett, de kedvenc barátja az öreg teherautó volt!
