Egy kis faluban, az erdő szélén élt egy kicsi macska. Senki sem mutatott iránta érdeklődést, senki nem akart vele játszani: sem a kiskutya, sem a libák, sem a kis borjú. Mind azt állították, hogy túl kicsi, ügyetlen és csúnya, szőre pedig mindig minden irányba állott.
Mindenki igyekezett bántani a macskát: titokban meglakták a tejfölt, amit néha a gazda adott kedves szőrös labdájának, vagy elloptak egy csontot, vagy elvették a kedvenc játékát.
Így telt az idő. Egy téli fagyos napon a macska úgy döntött, hogy elmegy az erdőbe, hogy ne lássa és ne halljon az őt bántókról. Összegyűjtve a legszükségesebbet a hátizsákjába, a szőrös labda elindult, ahová a szeme vitt.
Hosszan vagy rövidesen bolyongott az erdőben, amikor egy fa üregét pillantotta meg, és úgy döntött, hogy ott fog lakni. Szerencséjére valamelyik állat élelmiszer-készletet hagyott ott. Így élt egy ideig, remegve a sötétségtől és a különféle ismeretlen hangoktól.
De egy nap legyőzve a félelmet, kijött lakhelyéről, és egy ismeretlen állattal találkozott. Az idegennek óriási méretűnek tűnt. A macska megijedt, behajtotta szőrös farkát, a földre simulva, szőre felállt. És a csendes nyávogás helyett magabiztos sziszegés hallatszott. Ettől a hangtól az ismeretlen állat menekülni kezdett, mindent letarolva az útjában.
A kíváncsiság legyőzte a félelmet, a macska úgy döntött, hogy tovább fedezi fel a környéket, annak ellenére, hogy éjszaka volt. Az erdő mélyébe haladva egy fénylő, feldíszített fenyőfát látott. Emlékek áradata öntötte el, annyira szeretett volna látni a gazdáját, érezni a kezét a fején, és egy dalt dorombolni neki. Lehajtott fejjel bolyongott a macska, nem tudva, hova megy.
Nem tudni, meddig bolyongott a macska, elvesztette az időérzékét. Hirtelen kiabálást hallott, valaki segítségért kiáltott. Gondolkodás nélkül a kiabálás felé sietett.
A tisztásra érve a macska régi ismerőseit látta: a kiskutyát, a libát és a borjút. Összecsapattak, egymáshoz simultak, és félelmesen néztek az óriási szürke állatra. A macska már látta ezt az állatot lakóhelye közelében. Támadó pozícióba helyezkedve, szőre felállt, a macska sziszegett. Anélkül hogy gondolkodott volna, régi bántóit védte. A szörnyű állat a bokrok közé vetette magát és elmenekült.
A macska közelebb lépett a megijedt bántókhoz, de azok nem ismerték meg azonnal, mert a kicsi, ügyetlen és csúnya macskából, akit folyamatosan bántottak és megaláztak, igazi szépség lett. Most nemcsak magáért, hanem másokért is tudott kiállni.
Kérünk, bocsáss meg nekünk! Nagyon szégyelljük tetteinket.
Kérték bocsánatot a megmentett házállatok.
De a macska már régen megbocsátott nekik, és nem tartott bennük haragot. Mindannyian hazamentek. A gazda kijött elébük, a macskát a karjaiba vette, és hosszan-hosszan simogatta.
