Odakint hideg december uralkodott. Az erdő fái hófehér bundába öltöztek, a földet pedig hatalmas hóréteg borította. Az erdei állatok berendezték otthonaikat, a madarak pedig fészkükben lehullott ágacskákat és leveleket gyűjtöttek, hogy ebben a szörnyű hidegben ne fagyjon meg se ők, se a kicsinyeik.
Hógolyó nevű nyuszi nagyon hangulatos házikót épített magának, ahol már sok napja telelhetett. És egyszer, amikor a fagy különösen dühöngött, egy róka kopogtatott hozzá.
A nyúl anélkül, hogy kidugtatta volna az orrát, hangosan kiáltott:
Ki az, aki az én házikómhoz kopogtat?
Én vagyok az, Vörhenyka, a róka. Nyuszi, kedves nyuszi, engedj be éjszakára! Az odúmat, amit a teleléshez készítettem, hatalmas hótorlasz borította be, és sehogy sem tudok bejutni. Odakint olyan hideg van, és nincs hol áttelelnem.
Nahát, te jó ég, róka! Hogy engedhetlek be, hiszen azonnal megeszel.
Felelte az ijedt nyuszi.
Nem-nem, nem foglak megenni. Nagyon hálás leszek neked, és vidáman, jól megférünk majd együtt!
Felelte Vörhenyka, nem szándékozva becsapni a szürke nyuszit.
Hógolyó nem sokat gondolkodott, alaposan bezárkózott és így válaszolt:
Nem, te csaló! Menj a magad útján, és soha többé ne gyere vissza!
Elindult a róka a sötét, behavazott erdőn át szállást keresve, a nyúl pedig csendesen lefeküdt aludni.
Másnap, amikor Hógolyó kidugta az orrát a házikóból, látta, hogy a tél teljesen megvadult. Miután nem messze futkosott ételt keresve, a nyuszi hamarosan hazatért. Kényelmesen elhelyezkedett, megette az összes finomságot, amit a félelmetes erdőben sikerült szereznie, és lefeküdt pihenni.
Nem telt el sok idő, és ismét kopogtattak az ajtaján.
Na, ki kopogtat megint hozzám, nem hagy aludni!
Én vagyok, a barátod, Tüskés, a sündisznó. Engedj be, nyuszikám, éjszakára. Odakint olyan hideg van, az én házikómat pedig teljesen elborították az ágak, és nem tudok bejutni.
Még mit nem! Vicces vagy! Hiszen megszúrsz az éles tüskéiddel, és kiűzöl a házamból. Nem-nem, keress magadnak más szállásadót, hozzám pedig ne kopogass többé, nem engedlek be!
Felelte Hógolyó.
A sündisznó még egy kicsit várt, abban a reményben, hogy a szürke nyúl mégis megesik rajta, és beengedi erdei barátját éjszakára. De telt az idő, és Hógolyó nem nyitotta ki az ajtót.
Az éjszaka zord volt, annyi hó esett, hogy reggel a nyúl még csak ki sem tudott mászni a házikójából. Ennivaló még egy egész napra volt, ezért Hógolyó nem rohant ki az utcára, nehogy lefagyjon a farka és a mancsa.
És elérkezett az este, a hó olyan erősen esett, hogy körös-körül semmit sem lehetett látni, a szél ledöntötte a fák ágait, és odakint senki sem volt látható. És egyszer csak Hógolyó házába ismét váratlan vendég érkezett.
Nyuszi, hé, nyuszi, hallasz engem? Én vagyok, Nyílsebes, a mókus, engedj be éjszakára. A fámat, ahol éltem, kidöntötte a szörnyű, dühöngő szél, és most attól félek, hogy megfagyok és megbetegszem.
Hohó, ne is álmodj! Beengedlek, aztán te a bozontos farkaiddal szétdúlod az egész házamat, és akkor aztán mindketten az utcán maradunk. Nem, mókuska, menj másokhoz kéregetni, hozzám pedig többé be ne tedd a lábad!
Felelte neki Hógolyó.
Így elzavarva minden erdei szomszédját, a nyúl egyedül maradt a barlangjában telelni. Sehogy sem akarta beengedni senkit, hiszen akkor szűkös lett volna, így viszont egyedül él, és senki sem zavarja, amikor enni vagy aludni akar.
Telt egy hónap, aztán kettő, és egyszer csak a havat szakadó eső váltotta fel. A barlangjukát, ahol a szürke nyuszi élt, teljesen elöntötte a víz, és egy szép napon a pompás, tágas házikója mély tócsává változott. Kiment Hógolyó az utcára, és azonnal beáztak a mancsai. Elérkezett az este, és ismét hópelyhek hullottak a hideg földre.
Fut a nyúl az erdőn át, és gondolkodik:
Mit tegyek? Azt hittem, már eljött a tavasz és hamarosan meleg lesz, de tessék, ez a tél megint megvadult, és most nincs hol laknom.
Ballag a nyúl a behavazott fák között, sír, fázik, és nagyon éhes is. És egyszer csak lát maga előtt egy nagy odút, amiből kilóg egy rókafarok.
Megörült Hógolyó, odarohant hozzá, és sipította:
Róka barátnőm, én vagyok az, a szürke nyúl, engedj be éjszakára. Itt kint olyan hideg van, teljesen lefagyott a mancsaim, a fülem és a farkam, félek, hogy megbetegszem.
Ha-ha-ha, vicces vagy! Menj, amerre jársz, és ne fordulj hozzám többé. Amikor nekem nem volt hol laknom, te egyálcsak nem sajnáltál, hanem elzavartál. Most pedig én sem fogok segíteni neked!
Felelte a róka, elrejtve vörös farkát és szorosan becsukva maga mögött a meleg, hangulatos odú ajtaját.
Elsírta magát Hógolyó, és elindult tovább új lakhelyet keresni. Fut a behavazott fák között, és egyszer csak lát maga előtt egy szép kunyhót levelekből és ágakból.
Ki lakhat itt? Bekopogok, hátha beengednek egy időre. Hé, jelentkezz, aki a kunyhóban laksz!
Gondolkodott Hógolyó.
Ó, te vagy az, nyuszikám? Miért ébresztesz ilyen hideg éjszakán?
Felelte az álmos sündisznó.
Én vagyok, a szürke nyúl. A barlangjám most hatalmas tócsává változott, most pedig teljesen befagyott, engedj be hozzád lakni!
Még mit nem, nem engedlek be! Te elzavartál engem, én pedig nem akarok tudni rólad.
Akkor a nyuszi elhatározta, hogy mindenáron meg kell találnia a mókust, ő biztos beengedi magához lakni. Fut a nyúl, mindkét szemével keres, és egyszer csak lát egy mókust a fán ülni, aki diót eszik.
Mókus, végre megtaláltalak. Engedj be vendégségbe, nagyon megfagytam, és a mancsaim meg a farkam biztosan lefagyott.
Kérte Hógolyó abban a reményben, hogy végre talált új lakhelyet.
Tudod, nyuszi, szívesen tennék, de nem tehetem. Nagyon megsértődtem rád, és nem engedlek be a házikómba. Fuss tovább, keress új otthont, de úgy tűnik, senki sem fog beengedni éjszakára.
Elsírta magát a nyúl, elindult tovább a hóban. Mély éjszaka lett, és Hógolyónak teljesen elfogyott az ereje. Leesett egy bokor mellett, és elaludt. És egyszer csak álmában érzi, hogy valaki húzza a fülét.
Na mi van, szürke nyúl, nem találtál hol éjszakázni? Rendben, gyere, befogadlunk. Mesélték nekem az erdei barátaink, hogy nem akartad őket beengedni. Én akkor mindannyiukat befogadtam, és amikor egy kicsit melegedett az idő és esni kezdett az eső, mindannyian építettek maguknak új házikókat, és most ott laknak.
Morogta a nagy barna medve.
A nyúl megörült, felugrott, és elindult megmentője után a barlangba. Miután megérkeztek az új lakhelyre, a medve és a nyúl jól megettek, és lefeküdtek aludni. De Hógolyó sehogy sem tudott elaludni, arra gondolt, hogy nem engedte be erdei szomszédait a dühöngő fagyban, és elsírta magát.
Megértette, hogy a barátoknak mindig segíteni kell, mert aljas és rossz viselkedésével teljesen egyedül maradt. Most Hógolyó soha többé nem fogja elzavarni a barátait, és ha bármi bajuk történik, biztosan a segítségükre siet.
