Egy kis falusi házban élt egy kiscica. Vörös szőre volt, rajta pedig sötét foltok, éppen olyan, mint egy jaguáré. Szeretett az udvaron szaladgálni a napfényes nyuszik után, de különösen szeretett a nagymama gyapjúgolyójával játszani. Ő mindig elfelejtette elrakni a fonalat.
A kiscica gondtalan életet élt, csak az udvari kutyus néha ugatott rá, ami miatt gyorsan be kellett rohanni a házba. De valami mégis aggasztotta a kicsit: félt a sötétségtől. Amint az éjszaka sötét takaróval borította be a földet, a kicsit semmiféle rábeszéléssel nem lehetett kihozni a házból.
Megosztotta félelmeit szüleivel. A szülei nagyon gondoskodóak és figyelmesek voltak, és mindig empátiát mutattak a kicsinek. Az empátia az, amikor olyan erősen szeretnél valakit megérteni, hogy megpróbálod a világot az ő szemével látni.
Az anyacica és az apacica elmagyarázták fiuknak, honnan eredhetnek a félelmei. Azt is elmondták, hogy a macskák nagyon jól látnak a sötétségben, sokkal jobban, mint sok más állat, sőt még az emberek is. De ez nem segített.
Akkor az anya azt mondta a kiscicának, hogy egyszer majd elfelejti az összes félelmét, mert nyáron vele fog történni egy esemény. A kiscica azonnal kíváncsivá vált, vajon nem lesz-e az félelmetes? Az anya azt mondta, hogy az esemény különleges lesz. Ettől a naptól kezdve a kiscica türelmetlenül várta a rejtélyes eseményt. Kora tavasz volt, nem kellett sokáig várni.
Eljött a nyár. Egyszer az anya odament a kiscicához és azt mondta, hogy éjszaka az erdőbe mennek. A kiscica nagyon megijedt, de aztán kíváncsivá vált, mi lesz ebben a sötét erdőben? Olyan félelmetes és érthetetlen, de rejtélyes.
Amikor a kirándulás elkezdődött, az anya elmondta, hogy a macskák az éjszakai életre születtek: magukban járnak, belenéznek a sötétségbe, vadásznak, fára másznak. A nagy szemek keskeny pupillákkal pedig segítenek nekik látni, még akkor is, amikor nincs egy csepp fény sem. És ettől a pillanattól kezdve a kis kiscica elkezdi tanulni az összes macskás bölcsességet.
Hirtelen a kiscica érezte, hogy vele történik valami, aminek meg kellett történnie. Valami belülről azt súgta, hogy nem kell félni a sötétségtől, nincs benne semmi rossz.
Sajnos az anyacica és a kis kiscica nem tudtak egeret fogni, bár nagyon próbálkoztak. De a kiscica sokat tanult az éjszakai leckéből.
A macska napról napra tanította a kicsit önmagának lenni, nem félni a nehézségektől és azokat leküzdeni. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kiscica később nem félne semmiből. De a sötétség félelme már nem látogatta meg. A sötétség a barátja lett.
