Egy távoli kisvárosban élt egyszer egy fiú, Mihály, nagyon jó szívvel. Persze nem egyedül élt, de nyáron gyakran unatkozott. Az édesanyja minden nap dolgozni járt, és csak késő este tért haza, az apja pedig állandóan üzleti utakon volt, nos, az osztálytársai pedig tengerpartokra és üdülőhelyekre utaztak.
Ezért Mihály általában sétálgatott. És egy ilyen napon elhaladt egy sűrű erdő mellett, és nézd csak – egy fénycsóva villant fel. Az anyja azt mondta a fiúnak, hogy ne menjen az erdőbe, de a kíváncsiság erősebb volt minden tilalomnál.
Egy pillanatig sem habozott, Mihály az erdő felé vette az irányt. A különös fény egy tisztásra vezette – és ott valami hihetetlen történt! Egy elképesztő szépségű pillangó, akkora, mint egy kéz, vagy még nagyobb, pókhálóba gabalyodott. És egy nem kevésbé hatalmas pók kúszott feléje.
Ha Mihály helyén más lett volna, megijedt volna, de hősünk bátor volt. Nem ijedt meg, felkapott egy botot, és elűzte a szörnyű szörnyet. A pillangó pedig hirtelen eltűnt. És váratlanul egy gyönyörű lány jelent meg a tisztáson, hosszú ruhában és finom szárnyakkal.
Köszönöm neked, megmentőm.
Szólalt meg csengő hangon.
Mivel megtaláltál és megmentettél, három kívánságot adok neked. Mit kívánsz?
Mihály még a szemét is megdörzsölte – nem tűnt el a szépség. És akkor széles mosollyal az arcán becsukta a szemét és kívánta:
Egy transformert akarok. Az új kollekcióból.
Estére megkapod a transformert. Mit kívánsz még?
Mihály elgondolkodott. A kívánságok – olyan dolog, nem szabad hülyeségekre pazarolni. A könyvekben azt írták, hogy a varázslat csak egyszer fordul elő az életben.
Azt akarom… Azt akarom, hogy anyunak és apunak ne kelljen annyit dolgozniuk.
Határozottan mondta a fiú. A tündér ajkán enyhe mosoly jelent meg.
Kiváló választás. És az utolsó?
És ha… Ha elmesélnéd nekem mindent a mágiáról!
Nem tudta visszafogni magát a fiú.
Nos, mindent nem mondok el, de… Mit akarsz tudni? Legyen ez nem is kívánság.
Ki vagy te? Igazi tündér? És hol vannak a többiek? Miért nem láttam korábban egyiketeket sem?
A mosolygós lány szemében hirtelen szomorúság villant.
Igen, tündér vagyok. Sokan vagyunk, de a saját világunkban élünk, ahová ti nem juthattok be. Egyedül én repkedek itt a világban. Megátkoztak egykor. Találkoztam egy hatalmas varázslóval, aki kívánságokat akart. Nem segítettem neki, ő pedig cserébe a Földön zárt engem. Teljesítenem kell a kívánságaitokat…
A tündér szomorúan lehajtotta a fejét. Mihály nem bírta tovább, odafutott hozzá és megsimogatta a fejét.
Ne sírj! Tudod mit? Legyen a harmadik kívánságom: hogy szabad légy!
A tündér boldogan felnevetett, szívből megköszönte a fiúnak, és elolvadt közvetlenül az erdei ösvényen. Este pedig az anyja hazajött. Örömmel újságolta, hogy őt és az apját előléptették, és most gyakrabban lesznek otthon.
És hozott egy transformert ajándékba, hát persze.
