Egy nagy családban élt egy Kolobok. Kerekesnek hívták. Nem voltak barátai, egyedül élt.
Kedvenc időtöltése a mesés erdőben való sétálgatás volt, bár ott mindenféltől félelmetes volt.
Egy alkalommal, miközben a természetben és a friss levegőben gyönyörködött, nem vette észre, hogy egy rókacska nagyon közel lopakodott hozzá, és meg akarta enni. Nem volt kinek panaszkodnia, Kerekesnek a családban szinte senki sem fordított figyelmet.
Az esti órákban Kolobok a róka elől menekülve egy sűrű, sötét erdőbe tévedt. Az erdő már majdnem aludt, a csend csak az éjszakai bagoly üvöltésétől szakadt meg.
Kerekesnek olyan félelme támadt, hogy a nyírfa törzséhez szorította magát, és fáradtságtól azonnal mélyen elaludt az erdőben.
Reggel valakik csengő hangjai ébresztették fel. Félelemtől remegve alig tudta kinyitni a szemét, és három pár kíváncsi szem pillantott rá. Három nyúl vizsgálgatta Kolobokot.
Hogy kerültél ide?
Kérdezte a legbátrabb nyúl.
Megint eltévedtem.
Szinte sírva válaszolt Kolobok.
Ismerkednünk. Mi a neved?
Kérdezte az egyik nyúl.
Kolobok Kerekesnek hívnak, ti hogy?
Mi testvér nyulak vagyunk: Jófiú, Füstöcske és Diki.
Szinte egyhangúan válaszolt a hármas.
Mit csináltok itt?
Érdeklődött Kolobok, figyelmesen megvizsgálva mindegyik szőrös lényt.
Az erdő a mi otthonunk, itt lakunk!
Nem féltek?
Folytatta csodálkozva Kolobok.
Egyáltalán nem, megváltoztatjuk a bundánkat, hogy könnyebb legyen elrejtőznünk a farkas elől.
Halkan, de biztosan mondta Füstöcske.
Meghívunk téged a házunkba. Felmelegedsz, teát iszunk sütivel és cukorkával.
Javasolta Jófiú.
Egész remegelsz a hidegben, kívül már nem nyár van.
Éppen ekkor erős szél támadt, és vihar közeledett.
Gyerünk gyorsan utánunk.
Kiáltott az egyik testvér, és futott a házuk felé.
Kerekesnek nem kellett gondolkodnia, követte őket.
A nyulak meggyújtották a kandallót, megterítették az asztalt, és teát öntöttek.
Ültek, kedvesen és természetesen beszélgettek.
Kolobok megfigyelt egy szép, de meglehetősen titokzatos szekrényt a fal mellett.
A szekrény ajtói bonyolult, faragott mintákkal voltak díszítve. Aki ezeket a mintákat készítette, igazi mester volt.
Kerekesnek kíváncsisága támadt, és megkérdezte:
Mi ez a szekrény? Olyan szép és szokatlan!
Mindennek megvan az ideje, hamarosan megtudod.
Titokzatosan válaszolt Diki.
Hirtelen az óra csengő hangja hallatszott.
Kerekesnek gyanúsan megkérdezte:
Mi ez a hang? Mi történik?
Gyerünk.
A három testvér nyúl ravasz mosollyal az ajtó felé indult.
Koloboknak nem maradt más választása, mint követni őket. Vakító fény csapott a szemébe.
Kerekesnek elállt a szava: előtte egy erdő volt, de teljesen más, mint ahonnan jött.
A fák mind fehér, puha hóval voltak borítva, minden fenyő szép, színes fényekkel villogott. Az állatok békésen beszélgettek egymással.
Meglátva új barátait, Kolobok köszönetet akart mondani a nyulaknak azért a mesért, amelybe kerül.
De ismét elvesztette őket, eltűntek a tömegben.
A mesés erdőt és az állatokat figyelve, Kolobok egy öregemberre figyelt fel. Piros kabátban és sapkában volt, kezében pedig egy hatalmas ezüstös bot.
A bot teteje ugyanolyan fényekkel csillogott, mint a fák. Felismerte ezt az öreget, ez volt az igazi Dédus Fagy.
Korábban soha nem látta, de jól emlékezett a meséből.
Ó, Dédus Fagy.
Örömmel és egy kicsit félelmesen közeledett Kerekesnek.
Mondd meg a kívánságodat, Kolobok.
Biztosan mondta az öregember.
Csak egy kívánságom van: soha többé nem akarok félni semmitől.
Őszintén kérte Kerekesnek.
Ahogy kívánod, mostantól te vagy a Bátor Kolobok.
Mondta Dédus Fagy, és többször megütötte a botját.
Egy másodperc alatt Kolobok szeme lecsukódott, olyan álmossá vált, hogy azonnal elaludt a tisztáson.
Kerekesnek a meleg, otthonos ágyában ébredt fel.
Olyan szomorú lett, mert megértette, hogy ez csak egy álom volt.
Reggeli után Kolobok kiment az utcára, és arra számított, hogy megint gúnyolni fogják.
De barátai szavai meglepték, nem is számított erre:
Nézd, a Bátor Kolobok jön.
Halkan suttogtak egymásnak az állatok.
Kerekesnek közelebb ment és megkérdezte:
Én vagyok a Bátor?
Inkább magától, mint másoktól kérdezte Kolobok.
Hát igen, te voltál az, aki nem félted meg, és bement a sötét erdőbe, ahonnan még senki nem jött vissza!
A Bátor Kolobok csak mosolygott.
«De ez nem volt álom!» gondolta Kerekesnek, és elment hógolyózni a barátaival.
Azóta senki sem gúnyolja a Bátor Kolobokot, és ő maga semmitől és senkitől nem fél!
