Volt egyszer egy kis sárkány. Egy nap látta, milyen szép az anyja az aranyból készült hegyen, és azt szerette volna, hogy neki is legyen ilyen hegye.
Amikor az anyja elment dolgozni, a kis sárkány kincsek után indult. Meglátott egy karavántestet és úgy döntött, hogy megtámadja, bízva az erejében.
Repülve az első lovashoz, a kis sárkány tüzet lehelt rá. De a lovas nem ijedt meg és nem égett meg, csak mosolygott és kardot lengített, szikrázó lángot vágva ki.
Látva az ember erejét, a kis sárkány megijedt és az egész erdőben sírt! Az ember nagyon meglepődött, odalépett a kis sárkányhoz és megsimogatta a fejét. A kicsi megnyugodott, bocsánatot kért és elmesélte, miért akart megtámadni a karavántestet.
Meghallgatva a gyermeket, a lovas azt mondta, hogy a sárkányok az arany őrzői, és csak a gyengék és gonoszak lopnak. A kis sárkány meglepődött és az anyjához ment. Szeretett volna minél hamarabb megtudni mindent az aranyról.
Hazatérve a kis sárkány megkapta az anyja dorgálását, mert engedély nélkül hagyta el a barlangot. És csak azután kapta meg a választ a kérdésére: miért van valójában szüksége az aranyra a sárkányoknak?
A sárkányok húsból táplálkoznak, és az arany sem nem melegít, sem nem hűt, nem kell nekik. Legfeljebb a szépségért. Ezért az emberek az aranyat a sárkányokra bízzák, és állatokkal fizetnek. Minél erősebb a sárkány, annál több ügyfele van, és annál több étele. Azokat, akik tisztességtelen úton szereznek aranyat, más sárkányok megvetik.
Miután meghallotta ezt a történetet, a kis sárkány megértette, hogy nem akar lopni, hanem a legerősebbé szeretne válni, hogy ne csak egy aranyból készült hegye legyen, hanem a környezete tisztelete is.