Egyszer a Kati és Zsuzsanna nővérek egy iskolába mentek, de nem egy közönséges iskolába, hanem egy varázslatos iskolába. Ott minden különleges volt.
A tanárok ott is varázslók voltak. Az első tanár, akivel a lányok megismerkedtek, külsőre egyáltalán nem hasonlított egy mágusra: fiatal volt és hosszú hajú, kopott farmerban. A zsebéből két színes tollat vett elő és az ablakhoz ment. Az egyik tollal meghúzta az üveget – és az üvegen fagyott virágok nyíltak ki.
A másik tollal meghúzta – és faragott fehér levelek jelentek meg. Az üvegen lévő minta a szivárvány összes színében csillogott. A lányok a többi gyerekkel együtt hangosan tapsoltak. A fiatal varázslóművész meghajolt és átadta a helyét kollégájának.
Ez a varázslóművész kötényt viselt. Felhajtotta az ujjait, leült a koronghoz és a lábával kezdte forgatni. Valahol a füle mögött meghúzta a kezét és egy agyagdarabot helyezett a korongra. És hirtelen ez a formátlan darab kezdett nőni és egy korsóvá alakulni. Kati még a szájáig nyitotta a száját az örömtől.
A korsó úgy nőtt, mintha magától nőne. Ez az igazi varázslat! A korsó persze varázslatos volt. Benne egy dzsin lakhatott. Benne lehet élő és halott vizet tárolni. Minderről a varázslóművész ígérte, hogy az órákon majd elmondja.
A harmadik tanár hosszú köpenyben és turbánban a legjobban hasonlított egy varázslóra. Hozott egy macskát, egy kutyát és valamiféle dobozt.
Nos, – szólt a kutyához – hogy hívnak téged?
Buksi, – válaszolt hirtelen emberi hangon.
Hány éves vagy?
Négy éves – mondta Buksi és fontosan meghajolt a kicsi nézőknek.
Mondd meg te is a nevedet – fordult a varázslóművész a macskához.
Cirmi – morogta a macska és elfordult.
Mi a baj veled, Cirmi?
Buksi ma megette a tejfölömet.
Hogy nem szégyelld, Buksi! – fenyegette meg a varázslóművész az ebecskét. – Reggelizés nélkül hagytad Cirmit.
Hát szégyellem is, – nézett le Buksi – de mit lehet tenni! A tejföl olyan finom.
Ekkor kinyílt a doboz fedele, és egy kígyófej jelent meg belőle.
Buksi az én tejemre is rá akart tenni – ezekkel a szavakkal a kígyó kicsúszott a dobozból.
A gyerekek megijedtek.
Ne féljetek! – mondta a varázslóművész. – Ez a kígyó jó és bölcs. Ti is hamarosan megtanítjátok majd az állataitokat emberi hangon beszélni.
A következő tanár kihozta a gyerekeket az iskola előtti réthez. Felvetette a hétmérföldes csizmákat, megdobogott a sarkával és felrepült az öreg nyárfák fölé. A gyerekek felkiáltottak. A varázslóművész hol magasabban, hol alacsonyabban, hol gyorsabban, hol lassabban repült. Kati szemeivel követte csodálatos repülését.
Végül előjött a Fővarázslóművész és azt mondta:
Gyerekek, megismerkedtetek az összes tanárral. Most szünet lesz. Aztán rögtön kezdünk tanulni!
És csak most vette észre Kati, hogy Zsuzsanna eltűnt valahova. Kati megtalálta a nővérét az iskola hálótermében. Az csomagolt egy táskába, könnyeket nyelve.
Mi a baj veled? Hova készülsz? – csodálkozott Kati.
Soha nem fogom megtanulni ezt a varázslást! – zokogott Zsuzsanna. – Soha nem tudom majd megformázni a varázslatos korsót! Ez nagyon nehéz!
Hát ne! Nyugodj meg. Majd tanítanak minket.
Félok a kutyáktól és különösen a kígyóktól! Hogyan fogom megtanítani őket beszélni? És repülni? Ez olyan ijesztő! Olyan nehéz! – Zsuzsanna továbbra is sírt és panaszkodott.
De Kati félbeszakította:
Szeretnél varázslóművész lenni?
Igen, – szipogott Zsuzsanna.
Ha szeretnél, akkor tudni fogsz. Varázslóművésszé válni nem könnyű. De hinni kell magadban. Adj kezet, menjünk tanulni.
Ekkor megszólalt a varázslatos csengő az első órára. Zsuzsanna letörlesztette a könnyeit, nyújtotta a kezét Katinak, és elmentek az osztályba.
Eltelt némi idő. A lányok tanultak a varázslóművészek iskolájában és első sikereket értek el. Már tudtak fagyott leveleket rajzolni az üvegre. Tartottak házi egereket és megtanították őket az „igen
