Egy csodálatos erdőben, amely számunkra ismeretlen, állatok éltek – nem panaszkodtak, egymással barátságban voltak, egymáson segítettek, bajban nem hagyták el egymást. Bármi történt is – mindenki ott volt, hogy segítsen.
De abban a csodálatos erdőben élt egy róka: az arca szép volt, a farka nem rosszabb, mint a páva farka, de a nyelve túl hosszú – igazat és hazugságot egyaránt mesélt, amennyit csak akart! Hazudik és nem pirul ki, csak a bundája lesz még vörösebbé. És olyan lusta! Nem csak hogy segíteni nem akart másoknak – magát is nehezen tudta etetni. A kunyhójában soha nem volt rend, az erdőben sétálgatott és énekelt, hogy milyen okos és szép.
Az erdő állatainak pedig nincs idejük éneklésre: tüzifát készítenek a télre, a kályhákat fűtik, a kunyhóikat javítgatják. A tél hamarosan jön.
A szép róka pedig teljesen lusta lett, a kunyhója megdőlt, a sarkokba pók költözött, az alagsorban egerek szaporodtak. A ravasz róka gondolkodott, megjósolt, egy kendővel megkötötte a lábát, a kunyhó előtti padon ült, és forró könnyekben úszott:
Ó, szegény én, kis róka! Az ösvényen futottam, egy gödörbe estem, megtörtem a lábam!
Egy farkas fut el a kunyhó mellett – szürke hátú farkas. Hallotta, hogy a róka sír, forró könnyekben úszik. Odalurkított és megkérdezte:
Halló, róka, az erdő szépsége, miért sírsz, az erdő állatait ijesztgeted?
Ó, farkas, szürke hátú farkas, az ösvényen futottam, egy gödörbe estem, megtörtem a lábam! A torkom kiszáradt, inni szeretnék, de nincs, aki vizet hozna. A hőségtől meg fogok halni!
A farkas a lábával megkarította a fülét, és ezt mondta a rókanak:
Te, róka, ne sírj, add nekem a vödreidet, vizet hozok neked, lesz mit enni és inni! Segítek neked!
A ravasz róka integetett a lábával, megmutatta a farkasnak, hol vannak a vödrök, és figyelte, ahogy a farkas vizet hordoz a kútból, míg ő pihen.
Egy medve jön el a kunyhó mellett, egyik lábáról a másikra billeg. A róka pedig sír, forró könnyekben úszik. A medve odalépett hozzá és megkérdezte:
Halló, róka, az erdő szépsége, miért sírsz itt, az erdő népét ijesztgeted?
Ó, medve, hogyan ne sírnék? Az ösvényen futottam, egy gödörbe estem, megtörtem a lábam! A tél hamarosan kezdődik, a hidegben meg fogok halni! Fát nem tudok vágni, a kályhát nem tudom fűteni! Ó, szegény, szerencsétlen vagyok!
A medve a lábával megkarította a fülét, és ezt mondta a rókanak:
Te, róka, ne sírj! Add nekem a fejszét, fát vágok a télre, nem hagyom, hogy meghalsz!
A ravasz róka integetett a lábával, megmutatta, hol van a fejsze, és figyelte, ahogy a medve fejszét lengeti, fát készít a télre, míg ő pihen.
Egy nyúl fut el a kunyhó mellett, ugrál, játszik. A róka pedig forró könnyekben úszik. A nyúl közelebb ugrott a rókahoz, csapkodta a füleit, és megkérdezte:
Halló, róka, az erdő szépsége, miért sírsz itt, az erdő népét ijesztgeted?
Ó, ferde szemű, hosszú lábú barátom! Hogyan ne sírnék? Az ösvényen futottam, egy gödörbe estem, megtörtem a lábam! Nem tudok ülni, nem tudok állni! Semmit sem tudok elkészíteni, nem tudok takarítani! Éhezni fogok. A kunyhóban rendetlen van, és étkezés nélkül – semmiképp! Ó, szegény, szerencsétlen vagyok!
A nyúl csapkodta a füleit, és ezt mondta a rókanak:
Te, róka, ne sírj! Add nekem a fazékat és a seprűt! Most majd rendet csinálok, és ételt készítek neked! Nem hagyom, hogy meghalsz!
A ravasz róka integetett a lábával a kunyhójára, megmutatta, hova kell menni, és figyelte, ahogy a kunyhójában a munka folyik: a medve fejszét lengeti, csak a forgács repül, a farkas vizet hordoz, az utat kéri, a nyúl seprűvel csapkod – rendet csinál, a kályhát felfűti, most majd ételt készít.
A róka olyan boldog lett, hogy levette a kendőt a nem sérült lábáról, és táncra perdült! Csapkodta a kendővel, csapkodta a farkával, összezárta a szemét az örömtől, milyen ravasz, milyen okos, mindenkit becsapott!
Ekkor egy szarka repült el, meglátta a rókat, és hívta az állatokat: a farkast, a medvét és a nyúlt. Az állatok eldobták a fejszéket és a vödreiket, a tisztásra futottak, és ott táncol a róka!
Ó, róka, te róka! – kiáltoztak az állatok – Ravasz képed! Mi hisztünk neked, segíteni akartunk!
A róka meglátta az állatokat, behúzta a lábát, térdre esett, és így kezdett:
Ó, erdei barátaim! A ti segítségetektől gyógyultam meg!
De az állatok integetnek a lábukkal, megsértődtek a szép róka miatt, megfordultak és elmentek tőle. Így maradt a róka semmi nélkül, és még az erdei állatokat is megsértette.
A szarka pedig repül felette és csivitel:
Nem az szép, akinek szép az arca, hanem az szép, aki hasznos! Megérdemled, róka! Egyedül maradt! Majd tudod, hogyan ne csapj be barátokat!
