A reggeli után Motya medvebocska nagyapjával, Borisz Mihajlovicscsal az erdőbe indult bogyókat szedni. Az úton hevesen beszélgettek a koronavírusról:
Bogyókat, zöldségeket kell enni, hogy az immunrendszer erős legyen, akkor nem lesz félelmetes számunkra semmilyen vírus, még a "Korona" sem!
Mondta nagyapa.
Most majd megtöltünk kosarakat, magunk is megebszünk, és szülőknek is adunk!
Nagyon jó, hogy szeretnél megosztani!
Helyeslően bólintott nagyapa. Velük szemben jött a szomszéd, Gergely borz:
Sziasztok, szomszédok! Hova tartotok?
Szia, Gergely!
Válaszolt Borisz Mihajlovics és a unokájára nézett. De Motya hallgatott és összehúzódott.
Szia, Motya! Már régen nem láttalak, milyen nagy lettél!
Szólt Gergely a medvebocskához. Motya csendben elfordult és morcosra vált az arca.
Hát bogyókat szedni megyünk, az immunrendszert erősíteni.
Nagyapa elkezdett beszélgetni a szomszéddal, hogy elvonja a figyelmét Motyáról.
Nos, minden jót nektek!
Integetett a szomszéd és továbbment. Nagyapának nagyon kínos volt az unokája miatt, és elmesélte neki egy történetet:
Ez a történet régen történt a mi falunkban. Volt egy sündisznó, Fufik. Soha senkivel nem üdvözölt, csak fújt a bajuszába: "Fu-fik, fu-fik-fujte", és mindenki azt gondolta, hogy azt mondja: "Nem üdvözlök senkit". De mi tudjuk, hogy amikor üdvözölnek, egymásnak egészséget kívánnak. Senki nem kívánta neki az egészséget, senki nem üdvözölte. Hamarosan meggyengült a sündisznónk, fájt a hátát, a lábait, rosszul látott. Bottal jár és fújt: "Fu-fik, fu-fik-fujte". Nos, gondolta a sündisznó, így teljesen ágynak dőlhetek. Elment a fogorvoshoz és behelyeztette az kiesett elülső fogát. Mosolygott a fogorvosnak és tisztán mondta: "Fdrávstfujte!", majd újra gondolkodott és még világosabban mondta: "Üdvözlöm!". Azóta a sündisznónkat nem lehet felismerni: bot nélkül jár, mosolyog, mindenkit üdvözöl.
Az erdőig Motya csendben ment. Elképzelte a szegény sündisznót, aki szeretett volna üdvözölni, de nem tudott. Pedig ő, Motya tud, minden foga a helyén van, minden rendben, de valamilyen oknál fogva nagyon nehéz neki azt mondani: "Üdvözlöm".
És eszébe jutottak nagyapa szavai: "Az első lépés mindig a legnehezebb, de le kell küzdeni. Különben soha nem látod meg a boldogságot mindenkinek"
Motya először nagyon halkan, szégyenlősen, alig hallhatóan üdvözölt, majd hangosabban és biztosabban. Most pedig mindenkinek üdvözlő mozdulattal integet, hogy messziről is láthassák, és mosolygva mondja: "Üdvözlöm!".
